Milyen zenei hatások értek egy, a hetvenes évek Romániájában cseperedő szatmári fiút? Hogy kapcsolódik a rock and rollhoz egy kisipari szövetkezet? Mit adott a KISZ az induló zenekaroknak? Minderről az azóta elhunyt Betuker Pétert kérdeztük, aki a Ritmik és a Mikron gitárosaként lett ismert.

A Rocksuli Debrecen immár hagyományos év elejei programsorozatához, a XXIII. Más-7-hez csatlakozik a Beatkorszak Szabadegyetem, amely Eger és Pécs után egy újabb fővároson kívüli helyszínen tart előadásokat. Szeptember 10-én és 11-én két-két, a magyar könnyűzene történetéhez kapcsolódó témával várjuk az érdeklődőket a Rocksuli Debrecen épületében (Simonffy u. 21. – Közösségi tér). A belépés ingyenes.
1977 nyara Magyarországon elsősorban a Metronóm '77-ről szólt. Hogy miért nevezték át a
Hetvenedik születésnapját ünnepli hazánk dobos kiválósága, Németh Gábor. A kerek évfordulót nem is tudná méltóbb módon megülni, mint saját zenekarával, a Németh Gábor Projekttel és vendégeivel adott koncerttel. A novemberi dátum közeledik, mi pedig köszöntjük sok-sok szeretettel a születésnapján!
Ki volt az a lány a Földvár felé vivő úton? Hogyan lehetett felnőni házakkal, városokkal, fáradt villamosokkal és kőhidakkal? Mi történt, mielőtt az utolsó hang is szétfoszlott az elhagyott színpadon?
Beleszületett a családja kifosztásába. Felnőtt a szegény becsületben. Masnit kötött a honvédség orrára. Ütős lett, hogy korának zenekari menedzsere lehessen.
A magyar könnyűzene története természetesen nemcsak a beatkorszakból áll, blogunk sem úgy működik, hogy kizárólag a Kádár-korszak történéseivel foglalkozik, hiszen egy előadó, egy szerző, egy zenekar, egy zeneipari háttérember élete, karrierje sokszor korszakokon ível át.
Bár az életműve ennél nagyobb, a közönség mégis elsősorban a