„A művészpályáknak általában két változata lehetséges: van, aki egész életében ugyanazt próbálja mind tökéletesebben megvalósítani – és van, aki állandóan változik és megújul. Az Omega pályafutása kétségtelenül az utóbbi változatra példa. Átlagosan 3-4 évenként – és 3-4 lemezenként váltanak irányt, megtartva régi rajongóikat s újabbakat is toborozva egyúttal.” – olvassuk a Képes Újság beszámolójában az együttes 1984-es sajtótájékoztatójáról.[1]

A Generál együttes első nagylemeze 1973 tavaszán került a boltok polcaira. Az albumon hallható dalok hangzása tagadhatatlanul friss volt, a dalai közül több is a Magyar Rádió által kiemelten játszott slágerré válhatott. Az együttes tagjai nemcsak előadói, hanem szerzői tehetségüket is maradéktalanul megmutathatták, a Staféta című album ezért a hazai rocktörténet legfontosabb korongjai között foglal helyet.

Nem kizárt, hogy Nádasy László 1962-ben készült Lopott boldogság című filmje a legkorábbi mozgóképes dokumentum, amelyben a hazai ifjúsági zene képviselői láthatók. A film zenéjét Petrovics Emil és Gyulai Gaál János írták, a forgatás 1962 júniusának elejétől augusztus közepéig zajlott, a mozik pedig októberben mutatták be az eredetileg Ellopott boldogság címet viselő alkotást.

Azt hiszem, a magyar könnyűzene történetében nincs még egy olyan ember, akinek a munkásságát olyan sok (jogos) kritika érte, mint az éppen száz éve született Erdős Péterét.

Ma lenne 100 éves Erdős Péter. A „popcézár”, a rendszerváltás előtti magyar popzene élet-halál ura. Sokan tisztelték, mások félték, megint mások gyűlölték. Sőt, az internet tanúsága szerint ezek az érzések máig sem múltak. Van, aki hálás a támogatásáért, más az ő számlájára írja a sikertelenségét. De vajon miért ezek a szélsőséges érzések, és őt mik motiválták őt a döntéseiben?

A nagyváradi Szent László Napok keretében, 2025. június 23-án helyére került a Metropol Group első koncertjének helyszínén a második erdélyi Poptörténeti Pont, amely magyarul és románul is emlékeztet a legendás rockegyüttesre.

Ezerkilencszáznyolcvanvalahányban egy pank haverom szegedi albérletének falán megjelent egy dekoratív nőt ábrázoló nagy plakát. Valahogy tájidegennek tűnt a kissé elhanyagolt szobában, mert az ember tetovált, biztosítótűkkel átszúrt testű, szegecselt bőrdzsekis figurát várna, nem pedig egy efféle, félig pucér diszkólányt.

Vikidál Gyula nem sokkal a Dinamit feloszlását követően kapta meg első színházi feladatát. Vajon szintlépésként élte meg, hogy ezentúl nemcsak énekelnie, hanem játszania is kell? Melyik szerepet kellett visszamondania az István, a király miatt? Milyen érzés volt a színdarabból készülő film forgatásán összetalálkozni a színész hősével? Mikor érezte meg, hogy nagy siker lehet az előadás? Interjúnkból kiderül.

1995. május 19-én Zorán otthagyta kézlenyomatát a Rock Csillagok Falán. A hollywoodi Hall of Fame mintájára, a kilencvenes években indított gyűjteményt, rajta gitártest alakú keretben a legendák kéznyomával és aláírásával, ma a Rockmúzeumban láthatjuk. Hogy Zoránnak helye van ezen a falon, nem vitás. Ha a Metro 1976-tól kiadott lemezei nem lettek volna elegek ehhez (de elegek voltak), ott volt még az ugyanezen a napon megjelent Majd egyszer… című lemez.

1972. augusztus 6-án lezárult a Taurus történek első időszaka: ezen a napon lépett fel utoljára a zenekar az eredeti felállásban, Miskolcon, a Színész-Újságíró Rangadón, azaz a SZÚR-on.