Som Lajos úgy kezdi a Piramis-vádirat című könyvét: „Mi voltunk az első rockgeneráció, és úgy tűnik, az utolsó is mi vagyunk.” Való igaz, az 1975-ben megalakult Piramis a korszak egyik legmeghatározóbb zenekara volt. Som Lajos, Köves Miklós és Závodi János fejéből pattant ki a banda ötlete, de Karda Beáta – Som későbbi felesége – is fontos szerepet játszott a korai években. Később Lévay Tibor, Gallai Péter és Révész Sándor erősítették tovább a csapatot. Utóbbi meghatározó lesz a Piramis-hangzás kialakításának szempontjából.

A Piramis „keresztapja” Bergendy István, ő segített ugyanis kiválasztani a zenekar nevét. A stílus meghatározása azonban Som Lajos nevéhez köthető. Saját bevallása szerint, amikor 1970-ben a Neotonnal járt Afrikában a banda tagjaként, és odafelé Amszterdamban pihentek pár napot, látott egy Black Sabbath-plakátot egy közelgő koncertről. El is ment rá Balázs Fecóval, aki ekkoriban szintén a Neotont erősítette, ez pedig meghatározó élmény volt számára: egyből tudta, hogy neki  is ilyen zenét kell játszani! Azonban ezzel együtt ki kell emelnünk, hogy a Taurus zenekaron sokkal inkább érezhető volt a Black Sabbath hatása, mint a Piramison. 

Victor Máté (1945) Erkel Ferenc-díjas magyar zenész, zeneszerző. Gyermekkora óta a Kissvábhegy lakója, lokálpatriótája. 1963-ban végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, ahol Sugár Rezső volt a zeneszerzés tanára. A szakközépiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 1968 és 1970 között pedig Varsóban modern avantgárd és elektronikus zenét tanult. 1970-től zeneszerzője, 1971-től tagja volt a Non-Stop együttesnek. Victor Máté ezt követően egyszemélyes zenekart alakított és 1976-ig rádiófelvételeket készített. Emellett rockmusicaleket, színpadi zenéket és filmzenéket írt. Számos filmben – többek között a Tanévzáróban (1975) és a Jégkrémbalettben (1984) – szerepelt, legismertebb alakítását pedig az 1983-as István, a királyban nyújtotta, ő személyesítette meg Asztrik apátot. Mindezek mellett 1970 és 2007 között a Magyar Rádió zenei rendezője, illetve az intézmény Könnyűzenei Produkciós Szerkesztőségének vezetője volt.

Jávorszky Béla Szilárd:
1963 és 1968 között jártál tehát a Zeneakadémiára, ami akkoriban különösen izolált világ lehetett, de nyilván nem tudtatok nem tudomást venni a falakon kívül zajló popzenei forradalomról. Miként élted meg a beat, a rock and roll megjelenését?

Victor Máté:
Számomra az egyik legnagyobb gondot éppen az jelentette, hogy miközben az úgynevezett kortárs zeneszerzést tanultam, berobbant az életembe a Beatles. A rock and rollt korábban persze hallgattam házibulikon, ment a csörgés, szerettem tvisztelni, meg hulahoppoztam rá, de zeneileg sosem érdekelt.

A Beatles viszont azonnal elsöpört, magával sodort. Annyira komolyan megérintett, hogy hát attól kezdve kettősségben éltem: a Beatles volt az izgalom, de a kortárs zeneszerzés volt a feladat.

Az E-Klub a Műszaki Egyetem klubja volt, akárcsak a Bercsényi, vagy a Vár. 1968-ban nyílt meg az egyetem E épületének aulájában és 1990-ig üzemelt eredeti helyén. A hatvanas években pezsgő klubélet folyt itt, egyike volt a legismertebb, bulizásra, ismerkedésre egyaránt alkalmas helyeknek. Szombat esténként a soulzenét játszó Atlasz együttes volt a házigazda. Később a Kinizsi utcai egyetemi klubból idekerült az Omega, ők a vasárnapokat kapták meg, míg a bárban a Sakál Vokál zenélt. A külföldre szerződő Atlasz helyett aztán a Bergendy lett a rezidens, az Omegát pedig a Generál váltotta 1973-ban, de nem csak róluk szólt a hely. Játszott itt többek között az Illés, a Mini, a Benkó Dixieland Band, a Bajtala és az LGT is.

Sankó László a magyarországi beatzene korai történetének egyik meghatározó alakja. Az Atlantis együttes alapítójaként és vezetőjeként vált igazán ismertté, de későbbi zenekaraival (pl. a Sankó Beat Grouppal) is komoly sikereket ért el a múlt század hatvanas éveiben. Sankót sokan Radics Béla felfedezőjeként és zenésztársaként tartják elsősorban számon, pedig „saját jogon” is fontos szerepe volt a Nyugatról beáramló új populáris zenei műfajok és stílusok magyarországi népszerűsítésében. Hírnevét főként annak köszönheti, hogy együtteseinek nem csak szellemi, de zenei vezetője is volt.

Ignácz Ádám:
Térjünk rá az Atlantis együttes történetére, amely egyike lett a valóban professzionális „másoló” együtteseknek.

Sankó László:
Ennek a „nyári” zenekarnak, mármint a boglárinak, egy nyár alatt vége lett. Csináltam egy új zenekart, de rövidesen annak is vége lett. Közben Béláék is csináltak valamilyen zenekart Selmeczyvel, és azt már Atlantisnak hívták. De az se igazán ment. Ekkor összetalálkoztam Bélával, és megbeszéltük, hogy csináljuk Atlantis néven egy teljesen új bandát, amihez ő hozza a tagokat. Selmeczy még benne volt, és jött egy istentelen jó gitáros, Tasnádi Laci, aki úgy játszotta a Narancsvirágot, mint az álom. Bokány Ferencről biztosan hallottál már, aki az Állami Népi Zenekarban vagy az Operában játszott bőgősként, és jött egy nagyon jó dobos, Havas Péter, akit csak Piernek becéztünk. Ő később haknizenész lett.

Komár László 1944. november 28-án született, Adásztevelen. Első fellépései a Földmunkát Gépesítő Vállalat KISZ-szervezetének együttesével, a Tacskóval voltak Pocsajon és a Veres Pálné Gimnáziumban. A felállás Komár zenekarba kerülése után, 1962-ben a következő volt: Komár László ének, Faragó „Judy” István gitár, Atkári Lajos ritmusgitár, Tihanyi Gyula dob, Varga Tibor billentyűk. A későbbiekben Zalatnay Cini, Komár László egykori barátnője is becsatlakozott.

A repertoárjuk többek között Spencer Davis-, Cream-, Jimi Hendrix- és persze Elvis Presley-dalokból állt. Azonban a zenekar első nagyobb megmérettetésén, a Ki mit tud?-on – ahova egyébként a tagok Komár nélkül neveztek be – nem szerepelt jól, így a Tacskó nevet a rossz emlékek miatt inkább megváltoztatták. Komár László ekkoriban látta Romy Schneider híres filmjét, a Scampolót. Megtetszett neki a név, így jött létre megújult lendülettel a Scampolo zenekar. A névváltás jó ómen volt, a banda ugyanis egyre sikeresebb lett, a Dália Klubban és keddenként az Ifiparkban is zenéltek. Hovatovább, saját klubjuk is lett: a „Földgép” Vállalat KISZ-helyisége, a Vigyázó Ferenc utcai Scampolo Klub. Felléptek a korszak sztárjaival, Bergendyékkel is, akik – Komár László visszaemlékezésének tanúsága szerint – nem tűrték, hogy farmerben zenéljenek velük.

Volt egyszer egy beatkorszak:
Korai zenekarod, a Florida, mondhatni, hogy Nógrád megye első beatzenekara volt. Mennyire támogattak titeket? Hogyan reagált a közönség a zenétekre?

Fábián Attila:
Az 1964-ben alakult Florida „beatzenekar” Balassagyarmaton nőtte ki magát. Első időszakunkban a Madách Imre Fiúkollégium adott lehetőséget a próbákra, ezenkívül játszottunk a Kultúrházban, valamint vidéki bálokon. A városi KISZ-titkár felajánlotta állandó próba- és fellépési helynek az MHSZ-klubot, amely meglehetősen lerobbant állapotban volt. Ezt a zenekarhoz tartozó „galeri” rendbe rakta, ugyanis ők több szakmához is értettek! Ez egy három szobából álló földszintes épület volt, a srácok kiverték az egyik falat, így nagyobb tér keletkezett. Kifestették, körbe világítást tettek, teljesen rendbe hozták. A helyi vállalatoktól kaptunk leselejtezett székeket, olajkályhát, billiárdasztalt, még egy „zeneszekrényt” is: középen rádió, két szélén lemezjátszó, illetve szalagos magnó volt. Ezt is a galeri elektronikai szerelői rakták rendbe. A nyomdász srácok tagságit készítettek, aki ilyet birtokolt, annak 3 Ft volt a belépő, egyébként 5 Ft! Mindezen munkálatokat a srácok „társadalmi munkában” végezték, a zenekar iránt szeretetből. A törzsgaleri úgy 15-20 főből állt. Tehát, mi az akkori korhoz képest ilyen jellegű támogatásokat kaphattunk. Közönségünk zöme az akkori tinédzserekből, középiskolásokból állt, de hétvégén a külföldi egyetemekről hazalátogató fiatalok is lenéztek a klubba. Helyi viszonylatban nagyon népszerűek voltunk: szerettek minket és a zenénket! Vidékre is mindig a törzsgárdával mentünk, úgyhogy minket soha nem ért atrocitás. A Florida 1967-ben szétszéledt!

A Földmunkát Gépesítő Vállalat Vigyázó Ferenc utcai KISZ-helyiségében 1962-ben az elsők között nyílt beatklub. A Scampolo volt a rezidens, Varga Tibor billentyűst leszámítva minden tag a Földgépnél dolgozott ugyanis. A klubban az alig húsz éves virtuóz gitáros, Faragó Judy István és a vele egykorú Komár László énekes volt a két legnagyobb sztár. A Scampolo elsőként játszott Magyarországon profin rock and rollt, a Shadows, Carl Perkins, Cliff Richard, Neil Sedaka és Paul Anka számai voltak a műsorukon. És persze Elvis Presley-dalok, amiket Komár olyan hitelesen énekelt, hogy néhányan azt hitték, magnóról megy az egész.

Csepregi Éva (1953) popénekesnő 1972-ben a Kócbabák énektrió tagjaként, illetve a Stereo együttes énekeseként tűnt fel a Ki mit tud?-on. A Kócbabák 1973 végén társult a Neoton együttessel, amely 1977-től hivatalosan Neoton Família néven folytatta pályafutását. A Neoton – Erdős Péter menedzselésének köszönhetően – a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának legnépszerűbb hazai diszkóformációjává nőtte ki magát, és nemzetközi szinten is figyelemre méltó sikereket ért el. 1979 és 1989 között több országban (Japán, Spanyolország, Németország, Dánia, Oroszország, Dél-Korea) jelentek meg albumaik és játszották slágereiket (Santa Maria, Don Quijote, Halley, Latin szerenád, Pago-Pago, Te Quiero) a rádiók. 1980 és 1989 között minden évben ellátogattak Japánba, hol promóciós körúton, hol filmzene bemutatón, hol országos turnén vettek részt.

Jávorszky Béla Szilárd:
Ki találta ki, hogy a Neoton legyen a Varsói Szövetség ABBA-ja?

Csepregi Éva:
Ez is Péterhez kötődik, akárcsak a Família név. A Neoton számára kétféle stílust céloztak meg: a Pásztor Lacinak nagyon tetsző Santa Esmeralda-féle vonal volt az egyik, ami dús hangszereléssel, sok vokállal előadott diszkózene volt, a másik vonzó lehetőség pedig az ABBA-stílus, aminek én különösen örültem. Péter is ez utóbbit támogatta, az ABBA kötelező „hallgatmány” lett a zenekarban, mindent meg kellett tőlük hallgatni, amihez csak hozzá lehetett jutni. Péter elintézte, hogy a Filmgyárban levetítsék nekünk az ABBA ausztrál turnéjáról készített filmet, még mielőtt a hazai mozikban bemutatták volna. Az ABBA amúgy azért is tűnt jó példaképnek, mert mi is ezt az „egy család vagyunk” imázst szerettünk volna sugározni. Péter kitalálta „a mi koncertünkre apádat is elhozhatod, a mi lemezünket anyádnak is megveheted” jelmondatot, és ezzel tömören meg is fogalmazta a célt: nem rétegzenét akarunk játszani, hanem széles közönséget szórakoztatni magas színvonalú popzenével, amibe a jó szöveg és a csúcsminőségű felvétel is beleértendő.

Az Andy Warhol Factoryja által inspirált néven, a Czinderi utca 3–5. szám alatti használaton kívüli üzemcsarnokban, a Bázis Építőipari Vállalat lepusztult tulajdonát kibérelve 1991. november 1-én nyitotta meg kapuit Pécs első független rockzenei és alternatív művészeti centruma.

A Magyar Televízió 1989 előtti könnyűzenei kínálatát alapvetően Módos Péter (1939) és stábjának szerkesztői tevékenysége határozta meg. Az eredeti foglalkozása szerint műszerész Módos 1962 és 1968 között a KISZ II. kerületi Bizottságának kulturális és agitprop titkára volt, emellett a Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei és Jazz Klubot vezette. 1968-ban lett a Magyar Televízió zenei szerkesztője. A táncdal- és jazzfesztiválok mellett szerkesztőként olyan produkciók fűződnek a nevéhez, mint a Könnyűzenét Kedvelők klubja, az Extázis 7-től 10-ig, a Tapsifüles, a Slágerszerviz, a Jazz Pódium, az Egymillió fontos hangjegy, a Pulzus, a Pori Jazz és a TeleJazzPódium.

Jávorszky Béla Szilárd:
Voltak-e politikai tabuk? Olyan zenekarok, akik ugyan nem voltak hivatalosan letiltva – tehát nem készült erről leirat –, de akikről tudni lehetett, hogy őket nem lehet képernyőre engedni.

Módos Péter:
Tőlem két műsor nem mehetett adásba. Az egyiket már az előbb említettem. A Nagy Feró-féle Bikini, az átmeneti időszakban, a tévé 4-es stúdiójában, illetve az odavezető csiga lépcsősoron vettük fel. Nagy Feró nagyszerű forgatókönyvet írt hozzá, amiből készült egy tizennyolc perces show, amiben részt vett a felesége, Csuka Mónika is, meg az akkor még pici gyereke. Azért nem mehetett adásba, mert az egyik jelenetben, miközben egy orosz népdalt adtak elő, a zenekar tagjai üvegből itták a sört. Az volt a kifogás, hogy ezzel rosszra nevelik az ifjúságot. És pont egy orosz népdal kapcsán. Aztán mégis engedélyezték. Aztán mégsem ment le. De nem volt tragédia.

A másik „letiltott” adás egy Komár-műsor volt, ennek viszont kifejezetten örültem. Roxinpad adás lett volna, a Bolgár Kulturális Otthonban vettük fel, élő hanggal, de felvételről. Azért nem mehetett le, mert – mondom, örültem is – rossz volt a produkció.