Volt egyszer egy beatkorszak:
Korai zenekarod, a Florida, mondhatni, hogy Nógrád megye első beatzenekara volt. Mennyire támogattak titeket? Hogyan reagált a közönség a zenétekre?
Fábián Attila:
Az 1964-ben alakult Florida „beatzenekar” Balassagyarmaton nőtte ki magát. Első időszakunkban a Madách Imre Fiúkollégium adott lehetőséget a próbákra, ezenkívül játszottunk a Kultúrházban, valamint vidéki bálokon. A városi KISZ-titkár felajánlotta állandó próba- és fellépési helynek az MHSZ-klubot, amely meglehetősen lerobbant állapotban volt. Ezt a zenekarhoz tartozó „galeri” rendbe rakta, ugyanis ők több szakmához is értettek! Ez egy három szobából álló földszintes épület volt, a srácok kiverték az egyik falat, így nagyobb tér keletkezett. Kifestették, körbe világítást tettek, teljesen rendbe hozták. A helyi vállalatoktól kaptunk leselejtezett székeket, olajkályhát, billiárdasztalt, még egy „zeneszekrényt” is: középen rádió, két szélén lemezjátszó, illetve szalagos magnó volt. Ezt is a galeri elektronikai szerelői rakták rendbe. A nyomdász srácok tagságit készítettek, aki ilyet birtokolt, annak 3 Ft volt a belépő, egyébként 5 Ft! Mindezen munkálatokat a srácok „társadalmi munkában” végezték, a zenekar iránt szeretetből. A törzsgaleri úgy 15-20 főből állt. Tehát, mi az akkori korhoz képest ilyen jellegű támogatásokat kaphattunk. Közönségünk zöme az akkori tinédzserekből, középiskolásokból állt, de hétvégén a külföldi egyetemekről hazalátogató fiatalok is lenéztek a klubba. Helyi viszonylatban nagyon népszerűek voltunk: szerettek minket és a zenénket! Vidékre is mindig a törzsgárdával mentünk, úgyhogy minket soha nem ért atrocitás. A Florida 1967-ben szétszéledt!
Volt egyszer egy beatkorszak:
Hogyan kerültél a Kati és a Kerek Perecbe?
Fábián Attila:
1967-ben kerültem fel Budapestre, több zenekarnál próbálkoztam. Volt egy jelentéktelen kis csapatunk, a The Pertő együttes, majd 1969-ben egy erős félévig a Nautilusban muzsikáltam, akikkel a Budapesti Műszaki Egyetem Irinyi utcai Kollégiumának alagsorában zenélgettünk, főképpen Shadows-t játszottunk. 1970-től 1972-ig a Nevadában, 1972-ben a Stereóban, 1973-ban pedig a Continentalban játszottam, illetve még ebben az évben megalakítottuk a Metronóm együttest. 1975 márciusában egy bulin kerestek meg a Perecesek, Patay Mikádóval, akivel már a Metronómban is játszottam, átcsábítottak, és ekkor alakult meg az első Kati és a Kerek Perec.
Volt egyszer egy beatkorszak:
A képek 1975-ben készültek, az egyik koncerteteken a Budai Ifjúsági Parkban. Milyen érzés volt itt játszani?
Fábián Attila:
Én imádtam a Parkban játszani, mindig hatalmas tömeg volt, és nagy siker. Ezenkívül számtalan zenésszel is itt lehetett találkozni és megbeszélni a zenei dolgokat, a problémákat, meg a világ folyását.
A Pereccel egyébként is rengeteg ifiparkban játszottunk, így a csepeli, lőrinci, kőbányai és még számos vidéki ifiparkban is.
Volt egyszer egy beatkorszak:
Számos más bandában is zenéltél, például a Nevadában és a Syconorban. Melyik volt a legemlékezetesebb koncertélményed?
Fábián Attila:
Nos, kettőt tudnék említeni. Az egyik pont a Pereccel volt, és hol máshol, mint a Budai Ifjúsági Parkban. A ’75-ös nyár vége felé már jól ment a szekér, így minket kértek fel „backing group”-nak egy LGT-koncert előtti tömegbemelegítésre. Hát, ott aztán végeláthatatlan sok ember gyűlt össze, és mi rettenetesen élveztük, nemcsak a nagy tömeget, hanem a hatalmas felszerelést is, amit az LGT kipakolt. Sajnálom, hogy erről nem maradt fenn fotó, pedig ennek már komoly eszmei értéke lehetne.
A másik pedig a Syconorral történt. Ebben a csapatban 1976 márciusától 1978-ig játszottam. Velük jártunk 1976 decemberében – többek között – Ukrajnában is, ahol úgy érezhettük magunkat azon a néhány koncerten, mintha mi lettünk volna a Beatles. Ugyanis az ottani fiatalok annyira ki voltak éhezve a „beatzenére", mivel akkor még nagyon el voltak zárva az ilyen típusú zenéktől, hogy az irántunk való rajongásuk túl ment minden határon! De mégis, számomra egy szolnoki sportcsarnokban megrendezett koncert volt emlékezetes, ahol a Syconor mellett még a Wastaps együttes is fellépett, a sportcsarnok zsúfolásig megtelt, és a közönség hihetetlen őrjöngő hangulatot produkált!
Volt egyszer egy beatkorszak:
Merre vitt az élet? Mivel foglalkozol most?
Fábián Attila:
A Syconor után 1978-ban a Szivárvány együttes hívott. Velük majd egy évig próbáltunk, teljesen Santana-stílusú saját számokat raktunk össze magyar szöveggel, és rögzítettük szalagra. A kitűnő zenészekből álló csapat három fellépés után sajnos mégis szétment, és ráadásul senkinek sem maradt meg egyetlen felvétele sem. Volt egy időszak, amikor ide-oda csapódtam kisebb zenekarokban – pl. Orkán – fordultam elő néhány hónapig, és volt néhány zenéből kimaradt, kihagyott évem is. Végül 1989 novemberében megalakítottam a Calypso Plus Band-et, amely jelenleg is egzisztál. Ez a csapatom elsősorban táncos rendezvényekre, bulikra, bálokra fókuszál. Repertoárunkban a ’60-as évektől napjainkig lévő táncolható nóták, slágerek, sikerszámok találhatók. Fő fellépési helyünk a Csili Művelődési Központ, ahol immáron huszonöt éve játszunk, minden hónap második péntekén!
De ennyivel nem elégedtem meg! 2010-ben létrehoztam életem „főművét”, édes gyermekemet, a Pannon Eagles együttest, kitűnő zenészekkel és nagyszerű repertoárral. Most a nagyok nyomában igyekszünk bemutatni, elfogadtatni és megkedveltetni a méltán világhíres amerikai Eagles együttes country rock csúcssikereit. Jelenleg a Pannon Eagles-szel való törődés tölti ki a mindennapjaimat!
Fotó: Fábián Attila.
Fábián Attilának ezúton is köszönjük a visszaemlékezést és a képanyagot!
A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.
