„Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet…”

Szörényi Levente 40 éve megjelent Hazatérés című lemezéről

2020. szeptember 01. - beatkorSzaki

A Fonográf együttes 1978 és 1980 között „belekényszerült” egy „country & eastern” muzsikát játszó együttes szerepkörébe: ők lettek az első „világhírű” country zenekar Kelet-Európából. 1978 végén Angliában a United Artists kiadta a Stacey Wilde szövegíró közreműködésével angolosított Levél a…

Tovább

„Tudod jól, hogy sohase’ kértem, hogy a keresztrejtvényt fejtsd meg helyettem…”

A Fonográf 45 esztendős „Na mi újság Wágner úr?” című nagylemezéről

A Fonográf szerzőgárdája az 1975-ös évben három nagylemez anyagát is megkomponálta. Két albumot írtak Koncz Zsuzsának, melyek közül az elsőként megjelent Kertész leszek az énekesnő első verslemeze lett.Ezen az albumon a lemezcímke szerint új kísérőzenekara, a Korál tagjai is közreműködnek, Ne vágj…

Tovább

Aki kétszer volt kopasz életében - interjú Szörényi Szabolccsal

Szörényi Szabolcs, a háttérben Bródy János Szörényi Szabolcs (1943, Budapest) 1964 és 1973 között az Illés, 1974 és 1984 között a Fonográf együttes basszusgitárosa, énekese volt, Szörényi Levente testvérbátyja. Pályája elején Bajtala Jánossal és Kőszegi Imrével játszott, Mediterrán néven indultak…

Tovább

Simogatások és pofonok – Illés együttes

Az Illés – ekkor még – zenekar 1957-ben alakult, Illés Károly (szaxofon), Illés Lajos (zongora) és Zsiga István (gitár) részvételével. A banda kezdetben középiskolai, egyetemi rendezvényeken játszott, főhadiszállása pedig a Bercsényi utcában volt, egészen 1965-ig. Ekkor még dixieland-dalok és…

Tovább