Az Illés együttesnek az 1971-es Human Rights című beat-oratóriummal sikerült zeneileg megújulnia. A nagylemez A-oldala meglehetős progresszív hatásokat mutatott, ám a zenekarban nem volt teljes az egyetértés abban, hogy mi is legyen a zenei továbblépés iránya. Míg néhányan folytatták volna a progresszívebb utat, Illés Lajos, a zenekar vezetője ismét a popzene felé szerette volna terelni az együttest.
Ékes példája ennek az 1971 telén megjelent Tudod-e te kislány / Gondolj néha rám dalpárosítású kislemez. A korong A-oldalán Lajos kissé rágógumis hangzású slágere található, míg a B-oldalon egy egészen más zenei világ tárul elénk Szörényi Levente fantasztikus dalában. A Gondolj néha rám című kompozíció szinte minden részletében más, mint amit az Illés együttes addig eljátszott és rögzített. Jól hallható, hogy a zenekar csúcsformában muzsikál, de az is nyilvánvaló, hogy Szörényi Levente, a zenekar fő zeneszerzője és vezetőénekese már egy másik galaxisban jár – de még az Illés együttesben játszik és társaival 1972. január harmadikán bevonul a Rottenbiller utcába, hogy rögzítse az együttes soron következő, ötödik nagylemezét...
A nyitó és egyben címadó szám, a Kislány, add a kezed C-blues. A riffet – amit a basszusgitár unisono követ – Levente nyílt C-hangolásban játssza (gitárosoknak: C-G-C-G-C-E), és Höfner Verythin gitárját tremolo effekttel is ellátja. Az első verze érkezésekor Illés Lajos Hammond-orgonája is beszáll. A hangszer hangját és Lajos rajta előadott, karakteres szólóját a sztereó jobb oldaláról hallhatjuk. Levente kellően lazán, két szólamban énekli a verzéket, a refrénben a Tolcsvayék és a Trió vokálszekciója is részt vesz. Pásztory feszes tempóját jól lovagolja meg Szabolcs, a refrénben érdekes a basszusgitár szólama, a folyamatosan jelen lévő C-hang fölötti ereszkedés hetedik fokról félhangonként G-re.
Illés Lajos szerzeménye a csodaszép Jelbeszéd című dal. Lajos legutóbbi kislemez A-oldala, a Tudod-e te kislány felületessége után olyan ez a kompozíció, mint egy elhullajtott kis aranyrög.
A dal két szétpanorámázott akusztikus gitár hangjára épül, könnyen lehet, hogy az egyiken Tolcsvay László játszik. A szerző csembalója csak az A-mollt hangsúlyozza, a hangszer teljes valójában csak a refrénben száll be a kíséretbe, ami már C-dúrban szól.
Ismét Szörényi Levente énekli Lajos dalát – ez feltétlenül Levente elismerése a szerző felé –, az előadás (természetesen) csodálatos! A bridge résznél szépséges Levente felsőterce, ami a refrénben is megmarad, kiegészítve némi szöveg nélküli vokállal. Ehelyütt száll be Pásztory Zoltán is, kinek pergődobjára visszhangot tettek. Levente életrajzi könyvében elmesél egy történetet, ahol hasonló visszhang eléréséhez neki kellett egy jack-dugót ki-bedugdosni a keverőben, könnyen elképzelhető, hogy e dal felvétele közben történt ez.
A hangszerelés fontos része még az orgona is, melynek lebegése Levente szöveg nélküli énekével egészül ki, így enyhe pszichedéliát is felfedezhetünk ebben a tökéletes popdalban, ami Illés Lajos legragyogóbb, legértékesebb munkája az Illés együttes kötelékein belül.
Az a szám, ami a popos hangzást leginkább erősíti a lemezen, kétségtelenül Szörényi Szabolcs és Bródy János A tanárnő című szerzeménye. A zenekar már-már rágógumi-banda szintűre degradálja magát. A vezető akusztikus gitárszólamot valószínűleg Bródy játssza, természetesen – szólamát megduplázva – ő is énekli a dalt. Levente csak a vokálba segít bele, a határozott wah-wah ritmusgitárt és a rock and rollosan odamaszatolt wah-gitárszólót viszont minden bizonnyal ő prezentálja. Lajos zongoráját jobbról hallhatjuk, a hangszer hangja meglehetősen „poros”, némileg az ötvenes évek világát idézi. Még a gitárszóló előtt belépnek a rezesek, akik megtámogatják a dalszöveg iróniáját, ami elsőre azt sugallja, hogy egy diák beleszeret a tanárnőjébe, de valójában másról van szó. Bródy nagyon messzire merészkedik az erotikus utalgatások témakörében, mert a dal főszereplői igaziból egy örömlány (a „tanárnőt” sokan ismerik és drága az ideje) és annak futtatója (a dal mesélője, akiért a nő dolgozik, és akit „ingyen is tanít”). A futtató a haverjaival még meg is beszéli, hogy a nő milyen minőségű munkát végez: „azt mondják a barátaim, akikre hallgatok, hogy messze legjobban Ő tanít, amire büszke vagyok”. Ehhez az olvasathoz már sokkal jobban illik a szándékosan (!) banális zene, amely Bródy János olyan szólódalait vetíti előre, mint a Kiskacsa.
A Virágének ismét briliáns darab, melynek témája minden bizonnyal a nemkívánatos terhesség, ám ha már megesett a dolog, a férfi „bevállalja” az ezzel járó következményeket. A dalszöveg igazi „virágnyelven”, nagyon szépen fogalmazza meg ezt:
Virágom, virágom, rubintos virágom,
A hírt, hogy kinyílottál, én már alig várom.Szerettem, szerettem, bolondul szerettem,
Késő most már bánnom, mindazt, amit tettem.Szerelmem kertjében, oly vigyázva jártam,
Mindig úgy szerettem, hogy őt meg ne bántsam.Virágom, virágom, rubintos virágom,
Gondok között alszom, nyugtalan az álmom.
A zene – hűen a népies szöveghez ‒ visszatér a folkos hagyományokhoz. Akusztikus gitár és kétszólamú furulya vezeti be a dalt, melyet Levente énekel el – gyönyörűen. A gitárhoz előbb csak Szabolcs basszusgitárja csatlakozik, majd a furulyákkal együtt Illés Lajos is belép. Csembalón játszik, szólama a bal csatornában pompás és emelkedett. A második részben aztán – valószínűleg – Pásztory vibrafonnal is belép, szemléltetve ezzel a kialakult „kellemetlen helyzet” nyomasztó terhét.
A népdalszerű énekdallam és harmóniaszerkesztés, az előadás bravúros, megszólal benne a „bajba került kisfiú” minden nyugtalansága (kiváltképp a szöveg nélküli szakaszban). A kompozíció remek lezárása a tekerőlant, melyet a visszaemlékezések szerint Szörényi Levente szólaltat meg.
A Goodbye London című dalt már 1970-ben felvették az arra az évre tervezett Illés nagylemezhez, de a jól ismert „letiltás” miatt az album nem jelenhetett meg. Sokáig úgy volt, hogy felkerül az 1971 márciusában megjelent „Illés” című nagylemez B-oldalára, de végül onnan is lemaradt. Végleges helyét az Add a kezed című LP-n találta meg, mégpedig a lemez A-oldalának zárószámaként.
A dal kemény rock, amely lüktetésében némileg a Deep Purple-t és annak első, nagyobbacska „slágerét”, a Hush-t idézi. A szám itt hallható verziója keményebb, mint az 1970-ben rögzített, jól hallható, hogy a felvétel nagy hangerőn készült, a gitárok a jól „kihajtott” csöves, Marshall erősítőkön szólnak. Bródy a baloldalon vezeti a dalt érces hangú ritmusgitárjával: Shaftesbury gitárjának hátsó hangszedőjét használja. A gitárszólót, csakúgy, mint 1970-ben, ezen a felvételen is Levente játssza, ami talán most kidolgozottabb, precízebb munka. A szóló utáni, harmadik verze az eredeti hangnemből, C-dúrból D-dúrba transzponál, majd a negyedik verze E-dúrba, amit Illés Lajos triolás, oktávos, „erőteljesen odakalapált” E-hangja vezet fel a zongorán. Éneklés szempontjából ez nem kis feladat, de természetesen Szörényi Leventét ennek megvalósításában nem zavarja semmi sem, sőt, alapszólamára még felsőtercet is énekel.
Az előadás hangvétele némileg dühös, a lendület nagyobb, Levente éneke vastagabb, a hangzás mosdatlanabb és súlyosabb, mint az 1970-es felvételen.
Az Illés londoni útjának emlékeit összegző dalszöveget Bródy János – a visszaemlékezések szerint – még Londonból hazafelé tartva, a „turnébuszban” megírta:
„Sztriptíz bár a Soho-ban, már nem álmodunk,
Regent street-i üzletek, végleg elhagyunk.
Nem látunk már Mary Anne többé sohasem,
Nelson admirális úr, fényképed elviszem.”
Az album második oldalát a Nehéz várni című hosszú, elgyötört, ám progresszív hatásokat mutató kompozíció nyitja. Az egyszerű és zseniálisan kitalált, borongós gitár-riff és az egykedvű zongora szőttese nagyon találó. Pásztory dobjai – csakúgy, mint a vokálsávok – hatalmas teret kaptak, ami kicsit elemeli a földtől a dal megszólalását. Ezt fokozza az orgona homályos lebegése is. Szabolcs basszusszólama nem követi Pásztory húzós tempóját, így nem tudja maradéktalanul összefogni a hangzást, ami így levegős marad, emiatt kevésbé domborodik ki a verzék bluesos jellege. Ezzel ellentétben a középrész bugija – amely Tolcsvayék vokáljával is kiegészül – teli talppal áll a földön! Bródy a szövegben arra jut, hogy az árulás megbocsáthatatlan dolog, valamint sok mindent sejtet a zenekar válságos helyzetéből is olyan sorokkal, mint „tiszta, tiszta hangok hívnak” vagy „messzi idegenbe csábít a fény”.
A második szakasz vége felé belép egy elúsztatott, súlyos kórus is, de a megismétlődő bugi megmenti a dalt attól, hogy végleg összeroppanjon a bizonytalanság terhe alatt. A dal nagyon lassan, tépelődve távozik, a maga 6 perc 50 másodpercével ez az Illés leghosszabb felvétele, amely – bár csak az utólagos elemzés talaján - előrevetíti a zenekar csaknem másfél esztendőn át tartó agóniáját.
A Szemétdomb című dal zenéjét Illés Lajos jegyzi, ami popos stílusjegyeket visel magán. A könnyedség azonban nagyon becsapós, mert Bródy itt konkrétan bemutatja, mire is gondolt akkor, amikor arról a bizonyos „jelbeszédről” írt. A dalszöveg kimeríti a „politikai áthallás” fogalmát, az illetékesek nem vették a lapot, így Bródy János gond nélkül véleményezhette a rendszert és az azt igazgató elvtársakat. Az olyan sorokat, mint „a szemétdomb, a szemétdomb nem szégyenkezik / egyre nő, egyre nő, elterpeszkedik” vagy „a szemétdomb, szemétdomb a hervadó virág, hirdeti, hogy véget ér a rothadó világ” nem lehet félreérteni! Illés Lajos énekli a szólót, szenvtelen előadása nagyon jól passzol a dalszöveg könyörtelen iróniájához. Pásztory és Szabolcs nagy egyetértésben vezetik a számot, mókás a felütésre játszó gitár és a trombon (harsona), amely végigkíséri a dalt, sőt Levente első gitárszólójába is „beleavatkozik”. Az elúszásban játszott szólót már Lajos orgonája is megtámogatja, egy ízben még feltehetően Szörényi Szabolcs fütyülését is kivehetjük.
Az A szó veszélyes fegyver című dal ismét nyílt C-hangolásban hangzik el. Bevezető imprója tagadhatatlanul bluesos, amitől kicsit elrugaszkodik Levente megduplázott éneke. A kórusban aztán – feltehetően – Szabolcs is belép a lehető legmélyebben, jó kontrasztot képezve a verze emelkedettségével. Akusztikus gitár és a kongák viszik a hátukon a dalt, kolomppal és tapssal is kiegészülve. A második verzében száll be Szörényi Szabolcs a basszusgitáron; remekül hangzik, ahogyan a refrénben unisono játssza az énekdallamot.
Levente félig-meddig talán rögtönzött gitárszólója népies elemeket is tartalmaz, de ezeket nem bontja ki a maguk teljességében, helyette inkább a ritmusra fekteti a hangsúlyt. Élvezetesen kísérletezik a nyílt hangolással, ami majd Utazás című szólólemezén kerül bele „fő helyen” az eszköztárába. Az utolsó versszakban tömörebbé teszi a hangzást 12-húros gitáron is.
Bródy szövege remek, a gondolat és a szó szabadságáról szól, arról, hogy mindenki a saját nézőpontja szerint értékel mindent. Úgy látszik, hogy az illetékesek nem tartották annyira „veszélyesnek” a mondanivalót, mert a szöveg átcsúszhatott a cenzúra „szigorú” rostáján.
A Nekem oly mindegy egy utolsó örömzenélés, a címhez méltóan „minden mindegy” alapon. Pásztory vánszorgó ritmikája viszi a hátán a wah-pedálos, metsző riffet, amit Levente laza, bluesos éneklése nyom el egy kis időre, hogy aztán jöjjön a kiállásos kórus, melynek éneklésében Szabolcs és Bródy (?) is részt vesz, s amit Pásztory triolái szabdalnak szét.
A zenekar lassan elhalkul, csak az ütem ringása állandó. Hosszasan elszórt hangok, Lajos Hammond-bekapásai, Szabolcs improvizációi a basszusgitáron és Bródy wah-pedállal fűszerezett steel-gitár szólója vezet el egy ismétlődő témáig (Fisz, A, G, E), ami összetereli a zenekart egy újabb versszak eljátszásához. A szám egy diadalmas tussal ér véget.
A felvétel némileg bepillantást enged az Illés koncertek hangulatába, élőben ezt a kompozíciót is 15-20 percig variálták, improvizáltak rá. Egy 16 perc 55 másodperc hosszúságú, 1973-ban, az FMH-ban előadott változatot Gittinger Tibor rögzített Tesla B400-as orsós magnetofonjával és tett közkincsé az Illés kluBOSCHok Baráti Körének facebook oldalán.
A lemezt az Emlék M.-nek című, csodálatos ballada zárja. Ha emlékszünk, a Bűbájosok című filmben M. egy fotómodell volt, aki épp férjet keresett magának. A dal mesélője ugyanaz a személy, aki az Illések és pofonokon elhangzó Történet M.-ről című számé. 1969 óta három év telt el, és a mesélőt jóvátehetetlen csalódások érték. Ma már M., aki annak idején kéznyújtásnyira volt tőle, és akit megrótt, hogy „a biztonságért” cserébe „elfelejt szeretni”, csak álom lehet számára. Pedig a rengeteg csalatkozás után már beérné vele, de nincs már útja felé, neki csak az ábrándozás maradt…
Az Illés együttes utolsó, új anyagot tartalmazó nagylemeze egy, a teljes kiábrándultságról szóló dallal ér véget. Levente akusztikus gitárjának tisztán csengő akkordjai által kísérve számol le mindennel, s mondja el, hogyha lenne még egy élete, másképp lenne minden. A hatvanas évek visszavonhatatlanul véget értek, az illúziók szertefoszlottak. Az Illés történetéből még hátravan több mint egy esztendő, de lélektanilag az együttes a dal lecsengésének pillanatától fogva feloszlottnak tekinthető...
A nagylemez megjelenését egyes források májusra, mások csak júniusra teszik. Gittinger Tibor Illés rajongó visszaemlékezései szerint, amikor az együttes májusban a Sándor Pál által rendezett Illés Show-t forgatta a Práter utcában, az LP még nem volt kapható az üzletekben.
Az Add a kezed az Illéshez méltó, hamisítatlan profi munka, minden hallható rajta, amivel a zenekar 1972-ig kísérletezett. Jelen van a blues-rockos hangvétel (Add a kezed, Goodbye London, Nekem oly mindegy), képviselteti magát a progresszív hangzás is (Nehéz várni). Megérintik még egyszer a népies hangokat (Virágének), valamint elhangzik egy minden ízében tökéletes popdal (Jelbeszéd). Az A tanárnő és a Szemétdomb című daloknál jól megfigyelhető, hogy az Illés szemszögéből a popzene most már nem cél, hanem eszköz! Méghozzá művészi eszköz, mert az együttes mindkét dalban a szöveg tartalma, a mondanivaló szolgálatába állítja a muzsikát. Az A tanárnőben a zenére a mosdatlan témához jól illő blődség jellemző, a Szemétdombban pedig a mesterkélt vidámságot jelenti, szinte látni Lajos arcán az erőltetett mosolyt, amint kényszeredetten jó képet vág az egészhez…
Az Illés, ez a minden ízében zseniális együttes 1972 januárja után legközelebb csak 1972 végén rögzített újabb, önálló anyagot a Hanglemezgyár számára. Pontosabban körülírva: Mészáros Márta kérte fel őket, hogy írjanak zenét készülő Szabad lélegzet című filmjéhez. A Szörényi–Bródy szerzőpáros két dalt szerzett, melyek közül az egyik, a Vigasztalj meg hallható is a filmben – pontosabban annak egy korábbi, még eltérő szöveggel előadott változata.
A zenekar megírta és felvette Koncz Zsuzsa soron következő nagylemezeit, közben Bródy János ötlete alapján megalakították a KITT Egyletet is, de valahogy mégis úgy alakult, hogy az Add a kezed lett az utolsó olyan Illés nagylemez, amely vadonatúj dalokat tartalmazott. A fentebb említett kislemez dalai voltak az utolsó szerzemények, melyeket Szörényi Levente az Illés együttesnek adott. Pedig szorgalmasan és nagy lendülettel alkotott, ám fejében már egy merőben új hangzású szólólemez gondolata körvonalazódott…
Szerző: Majnik László
Nyitókép: Fortepan / Szalay Zoltán
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
