Az Illés zenekar Nehéz az út című nagylemeze 1969 tavaszán került a boltok polcaira. Az album az Illés első olyan LP-je volt, amin kizárólag az ő dalaik szerepeltek, mégsem tekinthető vadonatúj nagylemeznek, mert – négy dal kivételével – 1966 és 1968 között készült kislemezfelvételekből válogat.

Ahogyan a borítón látható „Illés Story” felirat is sugallja, egy afféle „összegző” album ez, ami az együttes addigi történetét dolgozza fel, és amely elképzeléshez még az is hozzájárul, hogy a számok között félig-meddig előre megírt stúdióbeszélgetések hallhatók, melyek Keresztes Tibor „Cintula” és az Illés tagjai között zajlanak. A beszélgetéseket a négy új szerzeménnyel együtt még 1968-ban rögzítették, ám a szokásos lemezgyári gyakorlat szerint az illetékesek hónapokig dobozban tartották az album anyagát.

A dal kiindulási alapja a szerzők bevallása szerint is a Kinks együttes modora, megszólalása volt. Bródyék nyilván sokszor hallották a Kinks olyan dalait, mint a You Really Got Me vagy az All Day and All Of The Night. A banda szólógitárosa, Dave Davies ezeken a felvételeken egy olyan gitárerősítőn játszott, melynek borotvapengével (vagy egy zsebkéssel) bevagdalta a hangszórómembránját, hogy kellően torz gitárhangot kapjon. Elkövetett ezenkívül még egy csínytevést: gitárján nem tiszta akkordokat, hanem úgynevezett power chord-okat játszott, melyekben az alaphangon, annak oktávján és tiszta kvintjén kívül nem szólal meg semmi más.

Az Illés dalában ez a kvintes szólam nagy valószínűséggel Bródy Jánosé, ehhez csatlakozik Szörényi Levente immár teljes akkordokkal.

A dal a tulajdonképpeni refrénnel kezdődik G-dúrban, majd az Illés előhozakodik az első bridge-résszel, amely C-dúrban hangzik el („árnyékban jártál…”). Ezután visszatérnek a refrénre, majd jön egy újabb bridge – immár E-dúrban („magamban jártam…”). Ezek a hangnemváltások mindvégig úgy mennek végbe, hogy a zeneszerző, Szörényi Levente nem alkalmaz átvezető harmóniákat, hanem a legnagyobb természetességgel ugrál mindenféle „segítség” nélkül a hangnemek között. Ilyen megoldásokat egészen biztos, hogy nem hallottak a Kinks lemezein, ez valahogyan Levente ösztöneiből fakadhatott. A zene ilyenfajta megközelítése a „magasabban képzett” és nyilván idősebb hallgatókban valószínűleg nagy visszatetszést keltett, de a beat-felfogás szépsége épp ebben rejlett…

Ezt a zenei „nyegleséget” az előadás is megtámogatja. Pásztory Zoltán egy pillanatra sem képes megnyugodni, folyamatosan színez, zaklatott fillekkel tölti meg a zenét. Szörényi Szabolcs ehhez igazodva játszik, hangszere a hangkép előterében van, tizenhatodos alapon reszeli az alaphangokat (valahogy úgy, mint sokkal később a punkok). A bridge alatt azonban Pásztoryval együtt ő is megnyugszik kicsit és „hagyományőrző” módon bontja ki basszusgitárján a hármashangzatokat. Eközben Illés Lajos hanyagul és végtelenül lazán fűszerez, zongorájának hangja, díszítései gyakran kiemelkednek a kompresszált hangképből. A vokálban Bródy és Szabolcs is részt vesz, de a szólóének Szörényi Levente produktuma. A két gitár összjátéka által dominált dal azon túl, hogy az első magyar nyelvű beatszám, kiemelkedő és pazar pillanat, az Illés együttes életművének – a legendákon túlmutatóan is – egyik legfontosabb darabja. Nem is beszélve a Kinks hatásokról: az angol együttes felvételei, lemezei szerencsére a későbbiekben is hatottak az Illésre, könnyen elképzelhető, hogy leginkább Bródy Jánosra.

A Nehéz az út – amely a nagylemez címadó dalául is szolgált – rendkívül komplex hangvételű szerzemény. Mondhatjuk, hogy ez már progresszív beatzene, mert egyformán hatott rá a Beatles, valamint a dél-szláv és a magyar népzene is.

A konkrét Beatles-hatás leginkább a Ticket to Ride című Lennon–McCartney szerzeményben keresendő (esetleg még kicsit távolabbról az I’ll Be Back című dal bevezető gitártémájában). Pásztory ritmusképlete mindenképp a Beatles remekművéből merít (Ticket to Ride), csakúgy, mint Levente egyszerű, ám ötletes „gitártémája”. Ez a téma nem más, mint egyetlen Asus2 akkord, ami érintőlegesen ugyan, de benne van a Ticket to Ride felvezetőjében is. Levente mindössze ezt az akkordot pengeti 12-húros gitárján felbontva és erre énekli el a verzéket is. A sus2-akkordban a terc helyett szekund szerepel és a hasonló harmóniák a zenében leginkább a „késleltetés” szerepét töltik be, bizonytalan tonalitásuk miatt.

A verzékben Levente apró melizmái a délszláv népzene hatását tükrözik, ám Illés Lajos orgonaszólója már feltétlen magyaros ízű. (Az orgonaszóló előtt az Asus2 A-dúrrá változik. Ez olyan hatást kelt, mintha „felsütne a nap”.) Bródy János a számban furulyán működik közre, a versszakok sorai között „zavaros” free-furulyabetéteket játszik el, melyek egy másik Beatles dalra, a Baby You’re a Rich Manre emlékeztetnek, annak is a John Lennon által előadott clavioline szólamára.

A felvétel erőteljesen pszichedelikus hatású. Már a felvezetésben hallható, visszafelé lejátszott orgonahang is azt sugallja, hogy az Illés tagjai között óriási elismerést vívott ki magának a Beatles csúcslemeze, a Revolver.

Az Amikor én még kissrác voltam az 1968-as táncdalfesztivál Illés-dala volt, amellyel a zenekar – egyes források szerint – hat díjat is bezsebelhetett.

A szám rendkívül komplex ahhoz, hogy „táncdal” legyen, ám nem csak ezért lógott ki teljességgel a fesztivál dalai közül. A zsűri véleménye szerint a magyar népzene hatásai érezhetők rajta, az igazság azonban az, hogy az Illés a délszláv népzene elemeit építette bele a kompozícióba. A délszláv népzene hatásai Szörényi Levente (és Szabolcs) munkásságában már egészen korán feltűntek. Halványan ugyan, de már Az utcán című dal is magán viseli ezeket a nyomokat, mégpedig abban, hogy a verzék végén Levente visszazár az ötödik fokra (E-re, a dominánsra).

Az Amikor én még kisrác voltam persze sokkal direktebb módon alkalmazza a délszláv népzene elemeit. Már a remekül kitalált gitár-furulya-harmonika bevezető is jellegzetes csengésű, de Levente énekdallama is – különösen a verzék mollba átváltó szakaszaiban – nagyban délszláv ihletésű.

Levente gitárpengetési technikája („tremolós”) olyan hatást kelt, mintha a melódiát tamburán játszaná. Ezt egészíti ki Illés Lajos harmonikajátéka és a megfelelő helyeken Bródy János furulyája.

A dal alapvető megszólalása azonban nagyon kemény, beleértve ebbe a magyaros hatású, tapssal és dobkiállásokkal kiegészített szakaszt is. Szörényi Szabolcs és Pásztory Zoltán nagy egyetértésben alapozzák meg a hangzást, Szabolcs basszusszólama ismét figyelemreméltó. (Szabolcs a jellegzetes „lalalallá”-kiállásban egy falzett szólammal is részt vesz.)

A dalszövegben elhangzik egy olyan versszak is, ami csoda, hogy átment a cenzúra szűrőin: a „kicsit féltem én, amikor én még kissrác voltam / elvisznek engemet rosszarcú emberek” szövegsorokkal Bródy János egyértelműen a Rákosi korszakban kialakult „csengőfrászra” utal.

A Sárga rózsa című dal az Ezek a fiatalok című film zenéjét tartalmazó nagylemezről származott át a Nehéz az út című albumra. A két felvétel között a különbség egészen apró, de jelentős: a dal a filmzene-albumon monóban, a Nehéz az út sztereó kiadásain pedig valóban sztereóban szól!

A kompozíció népies ihletésű, amit az énekdallam mellett a citera használata is megerősít. Fontos alkotóelem még a melodika-szólam is, amit valószínűleg Bródy János ad elő.

A dal ritmikai megoldásai tökéletesen egyesítik a népzenét és a beatet, sőt, Pásztory Zoltán játékában még olyan tánczenéből eredő megoldások is felfedezhetők, mint a rumba, vagy a beguine. Szörényi Szabolcs maradéktalanul kiegészíti a dobos játékát, még a dalban vissza-visszatérő kétnegyedes szakasz is izgalmasan szól.

A szám harmóniai struktúrája is figyelemre méltó. A kompozícióban ismét megjelenik a délszláv népzene hatása is: a „furcsán” szerkesztett harmóniamenet és a vokál összhangzása helyenként izgalmas feszültséget teremt.

„Vadonatúj”, illetve először ezen a nagylemezen hallható dal az Átkozott féltékenység című kompozíció. A szám alapjai Erdélyből származnak: a melódiát az Illés az Elmegyek, elmegyek című „széki lassú” népdalból vette kölcsön. A hangszerelés emellett igazi beat: Levente 12-húros akusztikus gitáron működik közre, amit egy erősítőn keresztül vettek fel, Szabolcs és Pásztory pedig biztos ritmusalapot teremtenek. Illés Lajos egy erősen kompresszált zongoraszólamot játszik, míg az orgonát akár Bródy János is megszólaltathatja. A dalt mindenesetre ő énekli szólóban, hangját a stúdióban egy külön sávon megduplázták.

Bródy szövege a szerelemféltésről rendkívül szellemes, csakúgy, mint énekesi előadásmódja: a kompozíció megnyerően „lökött” rendelkezik, ami meglehetősen különlegessé teszi.

A Little Richard az SP 472 számú kislemezen jelent meg először 1968-ban. A dal – címéhez méltóan – elsöprő erejű rock and roll, Szörényi Levente védjegyszerű süvöltése által felvezetve. A számot természetesen Pásztory Zoltán húzza előre „halált megvető” pontossággal, mert az előadás hevében mindvégig csodálnivalóan fogja a tempót. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, nagy szükség van Szörényi Szabolcs precíz basszusjátékára is, amely mindamellett, hogy a rock and rollos formanyelvet vezeti, gyönyörű tónusban szólal meg: a Höfner hegedűbasszus hangja egyszerre meleg és határozott, tökéletesen sikerült rögzíteni a Magyar Rádió stúdiójában.

Erre a bombasztikus alapra rétegződik rá Szörényi Levente ritmus-, illetve szólógitárja, valamint az erőteljesen kompresszált zongora is, melyen természetesen Illés Lajos játszik. Lajos játéka a legjobb stílusbeli hagyományokat követi, szólama és szólója is mindvégig laza, glissandói jól elhelyezettek és hatásosak.

A dalt minden bizonnyal egyszerre, különösebb rájátszások nélkül rögzítették, az erős kompresszió miatt nehezen dönthető el, hogy Bródy János gitárosként szerepel-e a felvételen. Az erősen nosztalgikus, nagyjából nyolc-tíz évre visszatekintő szöveget viszont ő írta. Ez a nosztalgikus hangütés mindenképp érdekesen hathat annak fényében, hogy 1968-at a „beatzene” egyik csúcséveként tartjuk számon. Ebben az időszakban néhány hónap is óriási időnek számított, hiszen rohamtempóban változott (nem csak) a popzene. Ehhez képest Little Richard legnagyobb slágerei már rég elmúltak tízévesek, ám Szörényi Levente energikus és frenetikus énekesi teljesítménye mellett a Tutti Frutti vagy épp a Long Tall Sally is kiállta az idő próbáját.   

A B-oldalt nyitó Eltávozott nap című dal 1968-ban jelent meg először az SP 465-ös kislemezen, valamint elhangzott az azonos című filmben is, melynek főszereplője Kovács Kati volt (a film főcímében a dalt ő énekli).

A szám vaskos orgonaakkordokkal kezdődik, amelyhez Pásztory és Szabolcs darabos ritmikai-felvezetője és egy fuzz-pedálon átengedett szólógitár csatlakozik.

A zenekar az ének belépésével együtt kap teljes erőre. A megszólalás nagyon soulos, de a hangzást Szabolcs magasabb fekvésekben előadott basszusszólama uralja, amely némileg Paul McCartney játékát visszhangozza a Beatles Taxman című dalából. Szörényi Levente ismét 12-húros gitárján játszik, melyet Szabolcs és Pásztory töredezett, ám rendkívül ötletgazdag játékával együtt a bal csatornába keverve hallhatunk. A jobb csatornát Illés Lajos orgonája tölti be, valamint innen hallható a pszichedelikus gitárriff is, ami minden bizonnyal Bródy János előadása. A dal éneksávjait javarészt Szörényi Levente rögzítette, de hallható egy terces szólam, ami véleményem szerint Szörényi Szabolcsé lehet. Az éneksávok térben való elhelyezkedése tetszetős, ami azt jelenti, hogy a szólamok legalább két sávon (voltak) hallhatók.

(Ehhez álljon itt egy kis technikai adalék. Ezekben az időkben a Rottenbiller utcai MHV stúdióban négy sávos magnetofonok álltak használatban. Ez azt jelentette, hogy két sávra [de volt, hogy csak egyre] felvették a zenei alapot, amit a zenekarok élőben játszottak el a feljátszó helyiségben, és két [néha három] sáv maradt az énekek, illetve más, kiegészítő szólamok felvételére. Amennyiben ez kevés volt, bizonyos szólókat „bekötöttek” az éneksávokra vagy más, üresen maradt helyekre, de a magnósnak ekkor nagyon óvatosnak kellett lenni, nehogy hasznos anyagba is beletöröljön.)

A Nézz rám című dalt, amely az SP 350 számú kislemezen jelent meg első ízben, 1967-ben, Illés Lajos apró, ám csodás kis zongoratémája foglalja keretbe. (Ezt a témát Bródy János érzelmes, prózában előadott felvezetése a nagylemezen a háttérbe szorítja.) E korai Szörényi‒Bródy ékkő megszületését talán olyan Beatles-dalok segítették elő, mint a You Won’t See Me vagy a Nowhere Man és valóban; az említett dalok és a Nézz rám akkordstruktúrájában sok hasonlóság mutatkozik. A kerekded dallamot Levente nagyszerűen énekli el. A vokálban rajta kívül még Szabolcs is részt vesz, Lajos szerepe is lehetséges, ám meglehet, hogy Levente felénekelt még egy plusz szólamot is.

A megszólalást a csilingelő elektromos gitárok uralják, ami kicsit a Searchers tónusára emlékeztet; viszont Levente sorok közötti, finom kézzel megformált díszítései a Shadows modorában szólalnak meg – szépen megzengetve.

Figyelemreméltó a felvételen hallható dinamikai játék: a verzerefréneket Pásztory a pergődob káváján kíséri, majd a bridge-szakaszokban hangsúlyosabb dobolását rumbás tam-tam-ütésekkel fűszerezi.

Bródy János saját bevallása szerint a dal zenei megformálásában is jelentős szerepet vállalt, de az általa írt, egyszerű szerelmes szöveg is szép munka. Ha mindenáron olvasni szeretnénk a mester „sorai közt”, akkor figyelemre méltó a „mert mindent elhiszel, bármit mondanak” kitétel.

A Ne gondold 1967-ben, az SP 362 számú kislemezen látott napvilágot elsőször. Szörényi Levente emlékei szerint a dal hangulatára a Swinging Blue Jeans Hippy Hippy Shake című slágere hatott. Mindenesetre a szám kemény rhythm and blues, az Illés megszólalása jóval vehemensebb és karcosabb mint angol kollégáiké. A dal ismét markáns és végtelenül kemény dob-basszus alapra épül. A hangzást Bródy János is megvastagítja gitárján, amin együtt játssza Szabolccsal a basszusszólamot. Ez a hangszerelési megoldás egészen eredeti és az együttes szerencsére gyakran alkalmazta ezt a „trükköt” a későbbiekben is.

Illés Lajos zongorája ismét fontos szerepet játszik, szólama használ néhány jellegzetes boogie-woogie elemet, ám maga a zongoraszóló meglehetősen ritka szövetű, levegős. A lényeg ezúttal is Szörényi Levente kitűnő éneklésén van, ám ezúttal az is nagyon fontos, hogy Levente mit énekel:

„Ne gondold, ó ne, hogy tied a világ,
Nem fog mindig a szerencse könyörögni hozzád,
És ha még most tied a szó,
Ne hidd, hogy így marad örökre,
Ajánlom, tűnjél el a színről sietve.

Ne hidd azt, ó, ne, hogy letagadhatod,
Mások dolgoznak helyetted, míg szerepedet játszod.
Egész más most ez a világ,
Jobb lesz, ha végre már megérted,
Az idő lassan, lassan eljár feletted.”

Bródy János dalszövege nyers és keresetlen. Értelmezhető akár politikai állásfoglalásként is, de tekinthetjük egyszerűen csak egy, a generációs ellentéteket megfogalmazó versnek is. Egy biztos, hogy ez a két versszak a hatvanas évek második felében rendkívül veszélyes volt. Felmerül a kérdés, hogy akkor mégis hogy juthatott át a cenzúra rostáin? Talán úgy, hogy a cenzorok ezt a dalverset „nem magukra vették”, hanem egészen másképp értelmezték…

Kapcsolódik a dalhoz egy legenda is, miszerint a szöveget egy, a Magyar Televízióban lezajlott szóváltás inspirálta Vitray Tamás és az Illés együttes között. Az lehetséges, hogy ez az incidens később a dalnak sajátos aktualitást adott, ám magát a legendát cáfolja egy Gittinger Tibor által megőrzött műsorrend, amely egy 1966. november 27-i előadás menetét rögzíti. A Ne gondold ennek a dokumentumnak a tanúsága alapján már 1966 őszén készen állott és csak arra várt, hogy a zenekar szalagra játssza a dalt a Magyar Rádióban.

A Szerelem című dalt a citera nyúlós hangja vezeti fel, majd beszáll Levente 12-húros gitárja és Bródy János furulyajátéka is. Amikor Szörényi Levente énekelni kezd, ez a szőttes Illés Lajos zongorájával és a ritmusszekcióval együtt átúszik a jobb csatornába. Az egész együttes ott „szorong”, csak a duplázott szólóének marad középen. A második versszak után a bal csatornában beszállnak a vonósok is, akik röviden „feleselgetnek” az énekkel, majd a kiállásban követik a citera dallamát.

Ez a hangzás meglehetősen pszichedelikus, a kor bármelyik poplemezén megállta volna a helyét. A furulyaszólam a hangzást még különlegesebbé teszi, de a megszólalás varázslatosságának „titka” leginkább a szegényes technikai feltételekben keresendő. A komplett együttes nyilvánvalóan azért szorult csak az egyik csatornába, mert a zenekari alap a magnószalag egyetlen sávján volt hallható (amit a hangszeres szakaszokban egyszerűen középre húztak a hangképben). Ez azért történhetett így, mert Levente a zenei alapra két éneksávot rögzített. Szólamát leginkább duplázta, ám a második versszakban egy alsó szólamot is rögzített saját énekére.

A dal megszólalása és rögzítése (keverése) is zseniális, a felvétel az Illés-életmű egyik kis ékköve.

Az ész a fontos nem a haj című dal Szörényi Szabolcs szólószáma. Zenéjét tekintve meglehetősen „avitt” hangzású, de ez természetesen „csak” művészi eszköz volt, a szám alapvetése maga a humor.

A dal alapja a visszhangosított, harsányan az előtérbe tolakodó zongoraszólam, amelyet a megfelelő helyeken harsonák is kiegészítenek. A ritmusszekció játéka egyszerű és pontos, Szörényi Levente gitárakkordjai pedig fojtottak, úgy hangzik, mintha bendzsón játszana.

A szöveg emléket állít a korra jellemző, a hosszú hajjal szembeni nemtetszésnek és egyben annak is, hogy Szörényi Szabolcsnak – az együttesből egyetlenként – 1967 novemberében egy időre be kellett vonulnia katonának. Szabolcs a budaörsi Vasvári Pál laktanyában töltött el néhány hónapot, de egy emberséges orvosnak köszönhetően sikerült hamar leszerelnie. Az Illés együttes persze tűkön ülve várta Szabolcsot, bár amíg ő a katonaságnál senyvedett, addig az Illés együttesben Bródy János töltötte be a basszusgitáros pozíciót.  

Mindent összevetve az Ész a fontos, nem a haj hangvétele és dalszövege is nagyon jól passzol Szörényi Szabolcshoz, de óriási hiba őt mindössze ezzel a stílussal, zenei felfogással azonosítani! 

A Mondd, hogy nem hiszed el a Nehéz az út című nagylemezen hallható először. Az Extázis 7-től 10-ig című filmből kiderül, hogy a dalt még 1968 ősze táján rögzítették a Rottenbiller utcában.

A dal briliánsan kigondolt és megvalósított főtémáját Szörényi Levente a 12-húros gitáron, valamint (valószínűleg) Bródy János elektromos gitáron adják elő. A 12-húros hangját is a hanglyukba helyezett pickup segítségével rögzítették, de Bródy gitárjának hangja is rendkívül „ízletes”, hallható, hogy csöves erősítőjét alaposan „meghajtotta”, vagy esetleg egy kezdetleges torzítót alkalmazott felvételkor.

A verzék gyönyörűen gurulnak, Levente szólóénekét duplázva vették fel, mellette Szabolcs falzett énekszólamát is halljuk. Szabolcs basszusszólama ötletes, tetszetősek oktávos „csipkelődései”, amiket a verzék és a címsor elhangzása között mutat be.

Két verzerefrén után a kompozíció hangulata megváltozik, vokális idézetek hangzanak el a Légy jó kicsit hozzám, Az utcán, a Mindig veled és a Különös lány című dalokból. (Kicsit erősítve ezzel a megoldással a nagylemez „Illés Story” koncepcióját.) A szakasz végén Illés Lajos zongoraakkordjai csendülnek fel, amik az átvezetést adják ahhoz, hogy még egy verzerefrén elhangozhassék.

A dal és egyben a nagylemez egy rendkívül sokat mondó és ötletes búcsúval ér véget: Pásztory Zoltán seprűre vált és az Illés a Ray Conniff and his Singers modorában köszön el a lemezhallgatóktól.

A Nehéz az út csodálatos nagylemez, igazi Illés-esszencia! Félig-meddig válogatásalbum, de ez semmit nem von le abból a zenei és kreatív energiából, amivel az együttes a hatvanas évek második felében megszólalt és alkotott. Ezt az együttes a borítón is kifejezi, kitaláltak ugyanis zenéjükre egy sajátos megnevezést: EX-MUSIC. Ahogy Bródy János az album egyik összekötő szövegében ki is fejti, az Illés zenéje egyik stílusirányzatba sem besorolható, amolyan „exkluzív zene” és ez – immár ötvenöt esztendő távlatából is megerősíthető – mindenképpen így is volt.

A lemeztasakot Kálmánchey Zoltán tervezte egy 1968-ban, Szabadkán készült fotó alapján, és a képen látható úthenger az Illés együttessel kapcsolatban rendkívül találó!

A magyar beatzene igazi úttörői voltak ők magyarul szóló, saját számaikkal, akik utánuk jöttek, azoknak útja már talán kevésbé volt „nehéz” és rögös – ahogyan azt Illés Lajos a lemezen ki is fejti. Talán ezt igazolja az a történet is, amit Szörényi Levente gyakran elmesél: még mielőtt megjelentek volna az Illés első magyar nyelvű számai, Levente találkozott Laux Józseffel, akinek elújságolta, hogy mire is készülnek. Laux, az Omega nagyszerű dobosa erre csak annyit mondott: „meg fogtok bukni”.

Végül mégis úgy esett, hogy egy esztendő múlva már az Omega is saját dalokkal jelentkezett, az Illés pedig a magyar beat történetének legfényesebb fejezeteit írta.

Szerző: Majnik László

Nyitókép: Az Illés-együttes tagjai, 1968-ban Illés Lajos, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Szörényi Levente és Pásztory Zoltán. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.