Volt egyszer egy beatkorszak


(Félig) magyar világsztár – Suzi Quatro 1977-es magyarországi koncertsorozata

2025. szeptember 02. - beatkorSzaki

1977 nyara Magyarországon elsősorban a Metronóm '77-ről szólt. Hogy miért nevezték át a táncdalfesztivált, talán örök rejtély marad, mindenesetre az itt fellépők uralták a híreket, a televíziót és a rádiót, sorra jelentek meg kislemezeken a versenyzők dalai. A lemezboltok szűkös kis popkínálatában…

Tovább

Aszfalton, égben, pódiumon – A Queen Magyarországon [Fotógaléria]

1986. július 27-én, az A Kind of Magic című lemezük turnéjának részeként a Népstadionban adott koncertet a Queen. A fellépés 39. évfordulójára időzítve az együttes magyarországi tartózkodása alatt készült fotókból nyílt izgalmas kamarakiállítás az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban. Alább az intézmény…

Tovább

„Azt hiszem, abbahagyom, túl nehéz játék” – A Taurus-életmű (2. rész)

1972. augusztus 6-án lezárult a Taurus történek első időszaka: ezen a napon lépett fel utoljára a zenekar az eredeti felállásban, Miskolcon, a Színész-Újságíró Rangadón, azaz a SZÚR-on.

Tovább

„Megjött a jel, mely hitet adott nekem” – A Taurus-életmű (1. rész)

„Végérvényesen valami elveszett” – énekelte D. Nagy Lajos a Bikini 1987-es, Mondd el című nagylemezén. És valóban, a hazai rockzene 1972–73-ban hatalmas törést szenvedett el; a releváns zenekarok közül csupán a Bergendy és a Generál kapott lehetőséget nagylemez készítésére: a Syrius, a Theatrum, a…

Tovább

Miről mesélnek a koncertplakátok?

Az 1960-as évek első felében Magyarországon nem volt zenei szaksajtó, pláne internet vagy Facebook, és semmiféle polgárjoga nem volt a könnyűzenének. De akkor is voltak fiatalok, nyugati kulturális csatornák – például a Szabad Európa Rádió vagy a határokon átcsempészett külföldi lemezek –, és szinte…

Tovább

Szia Lóri, mikor lesz legközelebb koncertetek?

A hősöm és én

1982-ben már világlátott kiscsajként kerültem vissza az általános iskola 7. osztályába, de ettől nem lettem bátrabb, nyitottabb. Klári, az osztálytársnőm mindenről tájékoztatott a leveleiben, mi történik itthon, például az Ifiparkban.

Tovább

Bevonuló baka blues

A hősöm és én

A nyolcvanas évek végén egy vidéki faluból Budapestre felkerülni nagyjából olyan volt, mintha egy csónakból átülnél egy óceánjáróra. Idegenként mozogtam a hatalmas utcákon, zavart a metrón a reggeli tömeg, ahogy a körúti autók sokasága is. Másrészt lenyűgözött a sokszínűség, a rengeteg szórakozási…

Tovább

Egy ezüst nyár az LGT-vel

A hősöm és én

1980-at írtunk. Kellemes későnyári napra ébredtem a nyitrai koleszban. Szeptember 3-án, szerdán volt a nagy nap! Este LGT-koncert a kolesz közvetlen szomszédságában található kultúrházban. Már napok óta erre vártunk. Ha minden a terv szerint halad, este egy levegőt szívhatunk a kedvenc bandánkkal.

Tovább

A Bergendy, avagy hatalmas vihar a magyar tengeren

A hősöm és én

Szenvedélyesen szeretem a magyar retrót, különösen a hatvanas-hetvenes évek dalait. Sokat gondolkodtam, hogy mi az, ami megfog ebből a korszakból, és lehetne sorolni, hogy az öltözködés, a hangzás, a karcos énekhangok, Kovács Kati lelkemig hatoló számai, de tulajdonképpen a történetek azok, amik…

Tovább

A Kereszteslovag cseresznyéje

A hősöm és én

Lassan a városszéli ABC teljes személyzete minket figyelt. Szúrós tekintettel, kitartóan, miután jó tíz perce tanácstalanul álldogáltunk az italos részleg előtt. Talán nem minden előzmény nélkül tették. A közeli művelődési házban rendezett nyári koncertek előtt többnyire ezen a helyen szerezték be a…

Tovább
süti beállítások módosítása