Kezdjük onnan, hogy a betegek és elesettek gyámolítója, a fürdő- és kórházalapító Marczibányi István 1803 körül megvásárolta a Lauswiese, azaz Tetvesrét nevet viselő területet. Nem sokkal azt követően pedig, hogy a nemes lelkű mecénás birtokba vette az egykori Külső Kis Rókus utca – Rét utca – Külső Nagy Rókus utca és egy Rézmál felé vivő névtelen mezei út közé ékelt részt, megkezdődött a tisztás beépítése. A tündérmesékre fogékony, de a félrehallásra is hajlamos helyiek először Marcipán-rétként emlegették a területet, a tulajdonos 1810-ben történt halála után aztán a térképekre is felkerült a – pontos – Marczibányi rét felirat. Végrendeletében a névadó a budai ifjúságra hagyományozta a regényes dűlőt, mint fogalmazott, „játszás és tornászás” céljára méghozzá.
Ugorjunk most egy nagyot Marczibányitól a marxi időkig, s konstatáljuk, hogy bár az ifjúság – mint a szocializmus építője – akkortájt is fontos célcsoportnak számított, az idillről egészen mást gondoltak, mint az alispán korában. Az első fővárosi ifjúsági ház fölépítéséről 1970-ben határozott a Központi Bizottság, 1972. december 9-én pedig már a megnyitó ünnepségen mignonoztak a kerületi káderek. Látszik, hogy a megrendelőkhöz hasonlóan a kivitelezők is komolyan vették a feladatot, hiszen az avató időpontja majd' egy hónappal megelőzte a főváros egyesítését ünneplő centenárium végeérhetetlen átadókavalkádját.
A nem túl szerencsésen elhelyezett létesítmény a kor kurrens építészeti irányának jellegzetességeit mutatta. A műmárvány külső felületekre faburkolatú belső terek rímeltek. Csakhát – ahogy egy korabeli kritikus megjegyezte – igencsak csikorogva. „A kívülről modern épület belső elrendezése már kevésbé szolgálja a korszerű (kiscsoportos) közművelődést: egy színházterem, egy kétszáz személyes kiselőadó helyiség, két klub, két tanfolyami helyiség, egy audiovizuális szoba, egy fotólabor” – a Budapesti Népművelő című szakfolyóirat rigorózus szerzője írja ezt a nyitás után négy évvel. De hát ez neki a dolga. Észrevételeivel még jobbá, hatékonyabbá tenni az ifjúság okulására szánt házat. Azt azonban készséggel elismeri ő is, hogy a Marczibányi tér a dadogó térszerkezet dacára is a dzsesszélet központjának számít.
A színházterem
Így is volt. A korabeli kimutatások szerint a nyitás óta látogatható dzsesszklub iránt háromszáznál is többen érdeklődtek. Minden vasárnap a Másik János vezette Interbrass játszott itt, Deseő Csaba pedig dzsessztörténeti előadásokat tartott rendszeresen. A programfüzetekből tudjuk, hogy a vájt fülű közönség a Syriust, a Vízöntőt, a Bojtorjánt, a Benkó Dixieland Bandet, a Kolindát és Tolcsvay-Triót is hallhatta a Marczibányi téren, de rendszeres fellépőnek számított a Kaláka, és Cseh Tamásnak is időről időre voltak itt előadóestjei. Egy időben a Muzsikás tartott táncházakat, a keddi discón pedig Bezeg László pörgette a korongokat. 1980-ban aztán a Dimenzió – Másik János újabb formációja – lett a dzsesszklubok rezidense.
Nemcsak a fellépők voltak profik. A II. kerületi Művelődési Központ részeként, hanem a Vízivárosi Ifjúsági Pinceklubbal, a Ságvári Endre Művelődési Otthonnal és a Budai Táncklubbal közös igazgatás alatt működő intézmény felszerelése is. A Marczibányi téri Ifjúsági Háznak volt amatőr filmstúdiója és fotólaborja, itt működött a Bartók Színház irodalmi színpada, az unatkozó tinédzserek mindezen felül képző- és iparművészeti klubot, magnós kört, nyelvi táborokat, de számítástechnikai tanfolyamot is választhattak a bőséges programkínálatból. Népszerűek voltak a barkács- és repülőmodellező szakkörök, aki pedig a szocializmus tanításaiban vágyott elmélyülni, azt kisdobos- és úttörő örsvezetőképző várta itt. Annyian tódultak a Marcziba, hogy egy idő után a szervezőknek jószerivel le kellett mondaniuk a könnyűzenés programokról, mert az azokra jegyet váltók egyszerűen nem fértek be a házba. 1976-ban azért kapott bírálatot a vezetés, mert az íróasztalnál meghatározott bevétel dupláját termelte a hely. A szocializmus jövőmérnökei mintha nem számoltak volna azzal, hogy valami tényleg működhet.
A Marczibányi téri Ifjúsági Ház márpedig működött. Rendszeresek voltak a komolyzenei koncertek és a kórusalkalmak, emellett színházi előadásokat és kiállításokat is igen gyakran rendeztek. 1974 októberében a Pécsi Balett vendégszerepelt itt a Mikrokozmosszal, a '76-os Népek Barátsága Ünnepi Hetek megnyitóján pedig a Marczi színpadán táncolt a Szovjetunió Déli Hadseregcsoportjának Népi Együttese. Az lehetett ám a dübörgés!
A nyolcvanas években itt indult be B. Tóth László Poptarisznya című műsorának „élő melléklete”, amelynek keretében havonta lehetett ismert zenészekkel találkozni, új lemezeket hallgatni és dedikáltatni. Működött a Marczibányi téren – ugyancsak a nyolcvanas években – Lord-klub, amelynek keretében a szombathelyi banda és a hard-rock rajongói cserélhettek eszmét, Dolák-Saly Róbert a blues- és country-barátok számára tartott alkalmakat, az indiai zeneklubban pedig a Calcutta Trió muzsikáját lehetett hallgatni.
A hely népszerűsége azóta is töretlen. A Marczibányi téri Művelődési Központ napjainkban is a kerületi kultúraszervezés egyik zászlóshajója. Programkínálatát koncertek, táncházak, színházi előadások, különféle tanfolyamok és klubfoglalkozások színesítik. Úgy fest, Marczibányi alispán végakarata megvalósult.
Fotó: Marczi.
Szerző: Vass Norbert
A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.
