Volt egyszer egy beatkorszak

Giccs a köbön, vagy kultúrtörténeti érték? – A lakodalmas rock feltalálója, a 3+2 zenekar

2025. június 30. - beatkorSzaki

kep11_1.pngEzerkilencszáznyolcvanvalahányban egy pank haverom szegedi albérletének falán megjelent egy dekoratív nőt ábrázoló nagy plakát. Valahogy tájidegennek tűnt a kissé elhanyagolt szobában, mert az ember tetovált, biztosítótűkkel átszúrt testű, szegecselt bőrdzsekis figurát várna, nem pedig egy efféle, félig pucér diszkólányt.

A kérdésre, hogy ki ez, és hogy kerül ide, azt a választ kaptam, hogy nem más, mint Lepa Brena jugoszláv népdalénekes. Elámultam, mert a szememben a népdalénekes egy kevés rajongóval rendelkező, hosszú szoknyás, színtelen ruhát viselő, sminkeletlen vidéki lány képében jelent meg. Azonban az akkori Jugoszláviában a balkáni népzene képviselői gyakorlatilag ugyanolyan sztárok voltak, mint a könnyűzenét játszó kollégáik. Ráadásul abban a régióban a népzenét és a nálunk „műzeneként” aposztrofált ál-népzenét sokkal nehezebb megkülönböztetni egymástól, ha egyáltalán meg lehet. Megjegyzem, Lepa Brena azóta is Belgrádban él, és 40 milló (!) eladott lemezzel büszkélkedhet, az egykori Jugoszlávia kereskedelmileg legsikeresebb zeneművészeként. Egyik legnépszerűbb felvétele pedig a már-már skába hajló, Janoš című dal.

A déli szomszédunknál számtalan zenekar ötvözte a népzenét és a könnyűzenét a beattól kezdve a rockon át, egész a punk és újhullámos színtérig húzódva. Gondoljuk csak a Szarajevóban alakult Bijelo Dugme zenekarra, és annak alapítójára, Goran Bregovićra.

Ebben a zenei-kulturális közegben nőtt fel a vajdasági Ürményházán, egy kocsmáros fiaként, a három Bugyi testvér, akik a hatvanas években kaptak egy-egy villanygitárt az édesapjuktól. Fiatal, de már képzett zenészek voltak, mikor 1973-ban megalapítottak egy rockzenekart. Az idősebb Bugyi kocsmájának színpadán játszottak, saját számaik nem lévén, világ-, továbbá „jugó”- és magyar slágereket, méghozzá három nyelven: angolul, szerbül és magyarul. Mivel rajongók voltak, több Omega-sláger is volt a repertoárjukban. A helyben viszonylag sikeres formáció 1975-ben megalapította a 3+1 nevű zenekart, továbbra is rock és esztrád zenét játszva. A név a testvérekhez csatlakozó, basszusgitározó unokatestvérre utalt. Lassan igény merült fel arra, hogy egyéb rendezvényeken, bálokon, lakodalmakban is játsszanak. De oda már más zene (is) kellett. Így a szerb, szlovén, horvát és bosnyák példát látva maguk előtt, kísérletezni kezdtek a cigány- és a népzene, valamint a rock ötvözésével.

És akkor, először játszva ezen dallamokat elektromos hangszereken, megalkottak egy új műfajt: a lakodalmas rockot.

1980-ban, a már Temerinben élő zenekar egy további tag felvételét követően 3+2-re változtatta a nevét. Az Újvidéki Rádió készített velük demófelvételt, és játszotta a dalaikat. A hétvégi kívánságműsorban a magyar rockzene és a világslágerek mellett, teljes gőzzel „nyomták” a számaikat. Forró, nyári vasárnap délutánokon a Magyarország déli régiójában elérhető rádióadó zengett a dorozsmai hobbikertekben, vagy éppen a szegedi Sárga üdülőtelepen. Boney M., Omega, Queen, 3+2 – nagyjából ilyen sorrendben csendültek fel a dalok.

Az egyre népszerűbb formációnak még így is éveket kellett várni az első lemezre, mely végül 1986-ban jelent meg. A Halvány őszi rózsa igazi, robbanásszerű áttörést hozott. A Jugoton csak úgy volt hajlandó kiadni, ha kellő számú megrendelést szereztek a zenészek. Egy szabadkai lemezbolt jelezte, ők tízezer példányt simán eladnak belőle. A zágrábi cég némi kétellyel ugyan, de belement a dologba, így megjelent az album. Három hónap alatt mintegy 400.000 példány kelt el belőle, és a következő években ez a szám másfél millióra duzzadt! Ezzel a Halvány őszi rózsa azóta is tartja a magyar nyelvű lemezek abszolút eladási csúcsát. És ehhez adjuk hozzá a számtalan kalózkazettát, valamint az ilyen-olyan másolatokat. Összesen nem él ennyi magyar Vajdaságban, úgyhogy egyértelmű, hogy az eladások jelentős része a délszláv lakossághoz kötődik.

És most tegyük fel a címben ígért kérdést: mi ez a műfaj, és hová sorolható a zenekar? Giccs, szégyen, ciki, gagyi? Igen is, meg nem is, attól függ, honnan nézzük.

A nyolcvanas évek értelmiségi, alternatív, de az urbánus közösségétől a 3+2 teljes elutasítást és lenézést kapott. Vélekedésük szerint a Bugyi testvérek a széles „igénytelen” tömegek zenéjét játszották. Oké, de amit sokan szeretnek az már eleve gagyi, kérdem én? Akkor hová tehetjük a Beatlest és a Queent? (Megjegyzem, ez utóbbi egy igazi underground figura szemében a ciki kategóriába volt sorolható, így nagy különbség számára végül is nem volt a Bugyi testvérek és Freddie Mercury megítélésében.)

Akik védték, azok szerint a Halvány őszi rózsa, illetve a későbbi lemezek kulturális kapcsot jelentettek a vajdasági és a magyarországi, sőt a távoli, akár ausztrál vagy amerikai diaszpóra között. Nem akar ez a zene több lenni, mint ami. A köznép muzsikája, az ő igényeikre reagál. Nem más intellektusról, hanem más kulturális közegről, kulturális regiszterről beszélünk. Tegyük hozzá, Bugyi Zoltán a megnyilatkozásaiban remekül reflektál zenekar státuszára, mint rendszerint kifejti, tisztában voltak vele, miként gondolnak rájuk sokan, de büszkén vállalja az együttes örökségét.

kep12.pngForrás: 3plusz2.hu

Ilyen szempontból mit szóljunk Pataky Attilához vagy Nagy Feróhoz, akik a kétezres évek fordulóján Lagzi Lajcsi Dáridójában léptek fel? Az Edda frontembere két mulatós lemezt is kiadott, Feró pedig fehér szmokingban elénekelte Karel Gott Lady Carneval című számát.

Itt jegyzem meg, akkor éreztem úgy először, meghalt a rockandroll.

Ahogy fentebb esett már róla szó, a 3+2 tagjai Omega-rajongók voltak, Kóbor Jánosék több dalát rendszeresen játszották a papa kocsmájában, a kezdet kezdetén. A sors aztán úgy hozta, hogy a muskátli rock koronázatlan királyai 1987. február 27-én, számos szakmabeli tiltakozása ellenére nagy sikerű, telt házas koncertet adtak a Budapest Sportcsarnokban. Ez nemcsak pályafutásuk csúcspontja volt, hanem szimbolikus áttörés is: egy jugoszláviai magyar zenekar tízezres magyarországi közönséget vonzott, a koncertet pedig nem más, mint az Omega együttes GMK-ja hangosította! Ezzel is jelezve, hogy a „hivatalos” magyar rockszakma is elismerte a zenekar súlyát, ha nem is feltétlenül művészi, de piaci értelemben mindenképpen.

Az első sorokban pedig tinédzserek tomboltak, épp mint a legvadabb Piramis-bulin, 1978-ban.

Lehet lenézni a 3+2 stílusát, de azt kétségkívül el kell ismerni, a zenekar a huszadik század popkultúrájának részese, sőt alakítója volt.

 

Szerző: Magyar Ernő

Nyitókép: 3plusz2.hu

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr6518889416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása