A Kék Fény 125. adása előtt a sminkszobában Péterfalvi László rendező, Szabó László műsorvezető, Araczky Éva sminkes és Molnár Piroska a fotó készítője. (1988)

„Az vagy nekem havonta egyszer / ami az agynak a daganat. / Árad belőled a kék fény / elárasztod az agyamat / Kék fény! Kék fény! Kék fény! (…) Szabó László, te kedves Ismeretlen tettes / Megvan a gyilkos, az ország örül / Kék dicsfény a fejed körül / Kék fény! Kék fény! Kék fény!” – énekelte 1980-ban a rövid életű, de utóbb óriási kulturális hatást gyakorló URH együttes. A dal ma talán nem hangzik annyira szubverzívnek, mint annak idején, de ha visszahelyezzük az államszocializmus utolsó évtizedének kezdetére, s megvizsgáljuk azt, hogy ki is volt ez a Szabó László, akkor némileg más színezetet kap a dal.

A Kék Fény című – az MTVA műsorrendjén a mai napig megtalálható – bűnügyi műsor kezdetei az 1960-as évek közepére nyúlnak vissza. „A Kék Fény – írja egyik kiötlője, Szabó László – 1965 nyarán született. (…) Az az ötlet szülte, hogy a televízióban is meg kellene honosítani a rendőri riportázst, azt a műfajt, melyet sikeresen alkalmaztak a felszabadulás előtt és a felszabadulás után is, »csak« éppen más-más rendeltetéssel. A felszabadulás előtti rendőri riportázsra még sokan emlékeznek. A rendőri tudósítások a napilapok több oldalát töltötték meg, egy-egy nagyobb bűneset és nyomozás feltárt fordulatai gyakran kerültek az első oldalra. Találgatások, kombinációk éppúgy szerepeltek bennük, mint valóságos tények”.

Szabó László riporteri hitvallásául azért azt választotta, hogy írni „csak az igazat, de azt is akkor, ha úgy érzed, hogy valami hasznosat tudsz mondani vele”, mert nem akart egy gyékényen árulni a profit reményében dolgozó bulvárral. Sőt, Szabónál az igazság-kritérium szétválaszthatatlanul összekapcsolódik a hasznosság kritériumával, az igazságszolgáltatás morális teleológiájával. Ez amilyen patetikusan hangzik, oly banális esetekben öltött testet. Valójában a műsor tematikus összeállításának elvén nyugodott e törekvés, melynek következtében Szabóék igyekeztek kimeríteni a büntetőtörvénykönyv bűnügyi repertoárját: a pitiáner zsebtolvajtól az emberöléssel vádolt nehézfiúkig.

Kicsit sarkítva úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Kék Fény egyfajta „feljelentő műsor” volt a rendszerváltás előtt, ahol bejelentéseket lehetett tenni egy-egy esetről vagy elkövetőről. Mivel ezzel egy időben köztudott volt, hogy a Belügyminisztérium ügynökökön, besúgókon keresztül megfigyelés alatt tartja a lakosság egy részét, ezért szinte lehetetlen volt elkülöníteni a rendőrség óvó-védő és megfigyelő-elnyomó funkcióját. Szabó László személye, és a tekintetét mindig elfedő sötét szemüveges arca volt ennek a kettősségnek a jelképe. Ő volt ugyanis az MSZMP KB lapjának, a Népszabadságnak az az újságírója, aki kipellengérezte a „szocialista életmódhoz” nem illeszkedő eseteket és személyeket: a meggymagos vállalkozó Demeter Bélát éppúgy ő „szerkesztette ki”, mint a balatonboglári kápolnatárlatokon részt vevő művész fiatalokat. Ezekkel a tetteivel tényleg kiérdemelte a verbális verőlegény címét.

A fent említett URH együttes természetesen már a nevével is „rájátszott” erre a helyzetre. Bár köztudott volt, hogy a rövidítés mögött az Ultra Rock Hírügynökség hidegháborús képzete bújik meg, a Ki akarja nyírni a doktor című számban a „Rock and roll, számítunk rád / ha komolyra fordul, csak kihívod az URH-t” szellemes fordulat finom utalás volt a rendőrállamra, amennyiben az akkori szlengben a „kihívni az URH-t” annyit tett, hogy értesíted a rendőrséget. A Kék Fény című fentebb idézett számuk pedig nevesítette is a rendszer elnyomó jellegét megtestesítő Szabó Lászlót, a szám zenéje pedig a műsor főcímzenéjéből vett át zenei motívumokat. Jóllehet a Kék Fény című bűnügyi műsor a magyar rendőrség omnipotenciáját volt hivatott hirdetni, a népi emlékezetben inkább megmaradtak a miskolci ápolónő, Labancz Anna vagy a Balaton utcai gyilkosság felderítetlen esetei. Utóbbi Garaczi László Pompásan buszozunk című regényében is megjelenik, a műsorvezető Szabó László pedig egyenesen negatív ikonná válik: „A következő években az ellenzékiség sajátos, egyedüli és első kifejeződése Magyarországon: hamiskás vagy gúnyos mosoly kíséretében a rendőrség tehetetlenségének okát firtatni a Balaton utcai rablógyilkosság ügyében. A »Kék Fény« műsorvezetője, Szabó László napi két doboz Philip Morris-t szívott, az árából egy munkáscsalád simán megélt volna. A »Balaton utcai gyilkosság« fogalommá vált, mint »Gagarin őrnagy az űrben«, csak ellenkező hangulati töltéssel. A Balaton utcát később átkeresztelték Pálffy György utcára. Pálffy György kommunista volt, megölték a kommunisták, és elnevezték róla a Balaton utcát, mert a Balaton utca a kommunista rendőrség tehetetlenségére emlékeztetett, Pálffy György viszont a hatékonyságára (…)”.

Ám amíg Garaczi nagyszerű regénye már a rendszerváltás után íródott, addig az URH dalai 1980-ban születtek, abban az évben, amikor még élt Leonyid Brezsnyev, és senki sem sejtette, hogy a rendszer az évtized végére megroppan, majd összeomlik. A Chris Bohn brit újságíró szerint „dühös gitárfutamokkal” tűzdelt „vad, felajzó zenéje” mellett az URH-t, azt hiszem, ez a szellemes, korlátokat alig-alig ismerő pimaszság, a félelemmel övezett tabukat nyers nyíltsággal megfogalmazó magatartása tette népszerűvé. Amiről nem lehet beszélni, azt el kell játszani.

Fotó: Molnár Piroska.

Szerző: K. Horváth Zsolt

Források:

Garaczi László, Pompásan buszozunk, Pécs, Jelenkor, 1998.
Chris Bohn, Hungarian Rhapsody and other Magyar Melodies, The New Musical Express, 1981. január 17.
Szabó László, Kék Fény. Egy bűnügyi televíziós műsor első hat éve, Budapest, Táncsics, 1981, 2. kiadás.

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.