Led Zeppelintől a Trabantig: A Rottenbiller utcai populáris zenei gyűjtemény

2018. február 16. - beatkorSzaki

Keverőről lelopott felvételek, szenvedélybetegek és zenehallgatás, cserekereskedelem, pártgyűlések. A nyolcvanas évek közepén igen izgalmas közösség jött össze a Szabó Ervin Könyvtár Rottenbiller utcai tagkönyvtárának falai mögött: az alábbiakban az első, magyarországi hivatalos populáris zenei gyűjtemény történetének meghatározó szálait járjuk körbe.

Az intézmény legendáját és autonómiáját a szabadkőművesek már 1913-ban megpecsételték: Budapest első közkönyvtára az ő adományukból épült fel az Almássy téren, a 1950-es években aztán a Rottenbiller utcába költözött át. 1986-ban nyitotta meg kapuit a felújított könyvtár, benne az új populáris rock-jazz-alternatív zenei gyűjteménnyel.

A könyvtárosok, Kály-Kullai Károly és Hont Péter (történetünk főszereplői) a könyvek pakolása közben kedvenceiket hallgatták – így került be a zene a könyvtárba. Hont elmondása szerint engedély nélkül kezdték el a gyűjtést, aminek a felső vezetés nem örült: „Eleinte arra hivatkoztunk, hogy az idegennyelvű lemezek segítik a nyelvtanulást és ezért vesszük őket.” Meg is akarták tiltani, hogy további lemezeket vásároljanak, azonban az akkori könyvtári szabályozás szerint, ha egy állományrész átlépte a gyűjtemény valahányad részét, akkor nem lehetett felszámolni, mert már önálló gyűjteménynek minősült – és ezt tudatosan átlépték. Annak ellenére, hogy a FSZEK történetéről szóló műben hangsúlyozzák, hogy „1986 táján fordulat következett be […] Egyre inkább az a nézet alakult ki, hogy […] az új dokumentumok a régiekkel egyenrangúak, a gyűjteménybe és a szolgáltatások közé integrálódnak”, a gyűjtemény központi elfogadásával kapcsolatban egészen a rendszerváltásig dilemmáztak az  illetékesek, a vezetőség részéről erős volt a kétely, amit aztán a könyvtár másolásból származó, igen nagy összegű önálló bevétele nagyban csillapított.

Kezdetben antikváriumokban, a Múzeum körúton és a Rózsavölgyinél, majd a nyolcvanas évek közepe felé megjelenő magánboltokban (pl. Lemezkuckó, Stereo Shop) vásárolták a korongokat. Hont egy nyugat-berlini bolhapiacon szerezte be a főleg rock, alternatív rock, jazz műfajú lemezeket, de megjelentek a polcokon a legújabb nyugati punk albumok is. Naprakészek voltak, szinte a megjelenéssel egy időben hozzájuk is bekerültek a lemezek. A kortárs magyar alternatív zenéket (például Trabant, Kontroll Csoport vagy Európa Kiadó) és a hatvanas–hetvenes évek underground felvételeit (például a Kex vagy a Syrius) főleg „cserekereskedelem” által szerezték be: ha egy látogatónak birtokában volt olyan anyag, ami még nem képezte az állomány részét, a könyvtár azt lemásolta és ellenében a könyvtárlátogatónak kiadta, amit kért.

A könyvtárosok zenei műfajok hierarchiáját megtörő attitűdje óriási lépést tett a populáris zene magyar „legitimálása” felé: „Ha elfogadjuk azt a tételt, miszerint a zene öntörvényű műfajok összessége, s az egyes műfajokon belül vannak értékesebb és gyengébb alkotások, továbbá nem a műfajokat kell egymással minőségileg összehasonlítani, akkor beláthatjuk e műfaj gyűjtésének jogosultságát” – írta Kály-Kullai Károly 1986-ban. Gyakorlatilag „polgárjogot nyertek” az addig háttérbe szorított, tiltott vagy tűrt kategóriába sorolt, a rajongók által készített és kézről-kézre adott amatőr felvételek.

Akkoriban a korabeli törvények nem tették egyértelművé a „határsértéseket.” Hont Péter világosan ki is fejti, hogy a FSZEK ezt használta ki, amikor belépett egy olyan piaci területre, amely nem volt kellően szabályozva. E piaci rés felismerése kínálta fel a lehetőséget az intézmény számára, hogy belevágjon a hanganyagok másolásába és kalózfelvételeket is állományba vegyen. A mai törvények mellett ez elképzelhetetlen volna. Ezzel a lépéssel a korábbiakhoz képest összehasonlíthatatlanul több látogató számára váltak elérhetővé a populáris kultúra kurrens felvételei. A könyvtár olyan rétegeket nyert meg és integrált ezzel a könyvtári rendszerbe, amelyek azelőtt be se tették volna a lábukat oda. A könyvtárban  számos zenész is megfordultak, többek között Grandpierre Attila, Takáts Tamás, Vörös István, Kiss Tibor, vagy a Wei Wu Wei együttes tagjai.

A Rottenbiller meghatározó „melléktevékenysége” a szenvedélybetegek problémáival való foglalkozás volt, a függők addig láthatatlan problémájának láthatóvá tétele. A drámapedagógiát is végzett Kály-Kullai olyan szolgáltatást fejlesztett ki Sziget Klub néven, amihez a zenei gyűjteményt is felhasználta. „Érkezéskor olyan zene szólt, amit a páciensek választottak, majd a zenehallgatást beszélgetés követte, a személyes problémák feltárása, az aktuális helyzet értelmezése.” Intézményesült formában gyakorlatilag az országban elsőként foglalkoztak itt a deviánsnak titulált személyekkel.

Szomorú tény, hogy ez az izgalmas állomány mára eltűnt. A bakelitlemezeket erőszakkal eladatták (ötven forintos egységáron), a kazetták pedig a raktárban rohadtak el, vagy magántulajdonba kerültek. Hont Péter szavait idézve: „[…] kazettatárunk, az új szerzői jogi törvény következtében, mára »holt tőkévé« vált, pedig annak idején még társadalomkutatók is felkeresték emiatt könyvtárunkat, és állományunk e részéért is az egész országból, de még a határon túlról is elzarándokoltak hozzánk az érdeklődők.” Az egykori CD-állomány ma az újpesti Király utcai könyvtárban található meg.

A könyvtárosok együttműködtek a Magyar Rádió zenei műsorainak szerkesztőivel is – a rádióadások reklámot biztosítottak a gyűjtemény számára. „A Magyar Rádió az Ötödik sebesség című műsorához rendszeresen kölcsönzött tőlünk hanglemezeket” – így Kály-Kullai Károly. Az intézmény biztosította a helyet a legelső pártgyűléseknek is, a rendszerváltás előtt bő másfél évvel, eleinte illegálisan, majd egy évvel később egy határozat alapján, mely szerint kötelező helyet adni a pártoknak, ekkor a hetedik kerületben már minden párt működött.

Az írás elsősorban Kály-Kullai Károllyal és Hont Péterrel készült interjúkra épül, melyeket a Courage – Gyűjtemények Hálózata hároméves projekt keretében készítettem. Külön köszönet illeti Hont Pétert, aki átolvasta, javította és véleményezte az írást.

Szerző: Wagner Sára

Felhasznált irodalom:
Hont Péter: A FSZEK Rottenbiller utcai könyvtárának zenei gyűjteménye.
Katsányi Sándor‒Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945‒1998.
Kály-Kullai Károly: A feje tetejéről a talpára. Zenei Gyűjtemény a VII. kerületi könyvtárban. In: Könyvtári Híradó, 1986. július‒augusztus, 2‒3.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2913673502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.