Az UNESCO 2011-ben április 30-át a jazz világnapjává nyilvánította, hogy elismerje ennek a zenei műfajnak a szerepét a kultúrák közötti párbeszédben, a tolerancia, az egyenlőség és az emberi jogok közvetítésében.

E jeles nap estéjén nagy esemény színhelye volt a ceglédi Kossuth Művelődési Központ színházterme: 50 éves a Róna jazz és vendéglátás (Jazz Randevú) címmel emlékezetes program várta a szép számú közönséget.

Természetesen zömében olyanok ültek a nézőtéren, akik az ötven évvel ezelőtti első dzsessz-napokon még tinikorú zenerajongóként vettek részt. A mostani fellépők közül páran az 1968-as eseményen még maguk is ámulva hallgatták a zene nagyjait, sőt épp ott és akkor kaptak kedvet, kötelezték el magukat életre szólóan egy-egy hangszer és a dzsessz mellett.

A műsort korabeli kisfilm vezette be, majd a helyi rádió műsorvezetője, Szatmári Gábor vitte végig az estet érdekes információkkal látva el a hallgatóságot. A ceglédi múzeum igazgatója, Reznák Erzsébet történész idézte fel a korabeli vendéglátást, rövid áttekintést adva a Róna Vendéglátó Vállalatról és a kapcsolódó zenei életről.

Végig jelen volt az ötletgazda, az akkor harminchat esztendős Dr. Hajdu Endre, akit ma már mindenki Bandi bácsiként ismer és szeret, a Róna egykori névadó igazgatója. 1968-ban már érződött némi lazulás a kultúrpolitikában, s ha csikorogva is, de beindult az új gazdasági mechanizmusnak nevezett csodafegyver. Így esett, hogy Bandi bácsi – aki maga is zongorázott a Délibáb presszóban –, meghívta a zenéléstől épp visszavonulni készülő (és jogászi pályára visszatérni szándékozó) Dr. Garay Attilát, legyen a vállalat művészeti vezetője. Ezzel meg is indult Cegléden a vendéglátás felvirágoztatása mellett az élénk és nívós dzsesszélet.

A rendszeressé váló Róna Jazz Randevúkon és a Nemzetközi Ifjúsági Jazz Fesztiválokon a hazai és külföldi zenei élet élvonala lépett fel, többek között Pege Aladár, Kovács Gyula, Csík Gusztáv, Bontovics Kati, a Syrius együttes, vagy az ausztrál Red Onions, hogy csak pár nevet említsünk.

Mielőtt azonban a hétfői világnapi estéről szólnék, meg kell itt említenünk a mára legendássá lett rónai vendéglátást. Bandi bácsi irányítása alatt ugyanis nemcsak nevet, de arculatot is váltott a hatvanas évek végén a vállalat. Dél-Pest megye szerte újabb vendéglátó helyek nyíltak, melyek a Rónához tartoztak. Legkülönlegesebb talán a Berda kocsma volt, ahol nívós irodalmi események élénkítették a kisváros amúgy is egyre színesebb kulturális életét. Ladányi Mihály is gyakran megfordult itt, csakúgy, mint Baranyi Ferenc, aki a szervezésben is aktívan részt vett, de vendég és fellépő volt Rátonyi Róbert, Bilicsi Tivadar, Béres Ilona – csak néhány név az ismert művészek közül. Bandi bácsi titka elsősorban az volt, hogy kiváló munkatársakkal vette körül magát. Azokban az időkben a tévé és a rádió is közvetítette az eseményeket, s nem egy hanglemez megszületése is a rónás napoknak köszönhető.

A Berda kocsma

Az esti zenei koncertet megelőzte egy vérbeli vendéglátós esemény, az egykori rónás munkatársak és családtagjaik a legendás mesterszakács, Rosenstein Tibor – aki anno a Zöldhordóban sütött-főzött –, finomságaival töltekezhettek.

A Róna Vendéglátó Vállalat sikeres működése ellenére nem volt hosszú életű, mert a moszkvai vezetés nem nézte jó szemmel az új gazdasági mechanizmus talaján virágzásnak indult „szabadosságot”, és Magyarország-szerte visszanyesték az ágakat. Hiába a kiváló, többször kitüntetett vendéglátás, a nemzetközi hírű zenei események, jam sessionök; egyik évben az igazgató még magas kitüntetést kapott, a következőben pedig menesztették a vállalat éléről, s magát a Rónát is megszüntették, beolvasztották egy nagyobb, Pest-megyei egységbe.

S bár a vállalat mindössze három esztendőt élt mint Róna, a hatása – úgy a vendéglátás, mint a zenei eseményeket nézve – máig ható. Nem véletlen, hogy idén Dr. Hajdu Endrét e téren végzett munkájáért Pernye András-díjban részesítették.

Jóllehet a Róna megszűnését követően hanyatlásnak indultak az addig felépített értékek, lezüllött majd be is zárt a Berda kocsma, nem működik a Zöldhordó sem – ahol fiatal korában e sorok írója is remek májjal és gombával töltött sertésszeleteket fogyasztott, melyeket Péter bácsi, a pincér szolgált fel –, de nem halt meg a zene Cegléden, mert a hetvenes években születtek itt olyan zenészek, akik mára rangot vívtak ki a hazai dzsesszéletben, s ezen a koncerten is felléptek. Így például Sárik Péter, Banai Szilárd és mások. Az estre az ötven évvel ezelőtt fellépő zenészek közül is sokan eljöttek, ki a színpadon közreműködőként, ki a közönség soraiban ülve, mint például a Benkó Dixieland még élő tagjai.

A Benkó Dixieland még élő tagjai a nézőtéren

Az est első részében Farkas Gábor Gábriel triója lépett fel. Farkasról tudni kell, hogy Dr. Garay Attila utolsó tanítványainak egyike. Őket követte a Gyárfás kvartett; Gyárfás (Gyafi) István, a 2016-os év Szabó Gábor-díjas gitárosa, Elek István (szaxofon, az idei Szabó Gábor-díjat ő kapta), Lénárd Béla basszusgitár és Kármán Sándor dob – két utóbbi zenész ceglédi, a dobosról tudni illik, hogy Mr. Dob, azaz Kovács Gyula tanítványaként ma a nemzetközi hírű Dobmúzeum  alapítója, az évenként megrendezett Nemzetközi Dobos- és Ütős Gálák szervezője (idén májusban immár a huszonharmadiké); Lénárd doktor pedig rendszeres dzsessz-esteket szervez a városban, a gimnázium vagy a városháza dísztermében, a művelődési központ kamaratermében. Gyafiról meg tudjuk, hogy Cegléd régről ismerős neki: itt töltötte sorkatonai szolgálatát híradósként.

Kovács Gyula, azaz Mr. Dob

Őket követte szünet előtt Szakcsi Lakatos Béla, aki már az első Jazz Randevúkon is jelen volt, felváltva zongorázott anno Csík Gusztávval, a doboknál pedig Lakatos „Pecek” Géza verte akkor a bőröket.

A továbbiakban eltekintünk a közreműködők díjainak felsorolásától, mert meghaladná azt a terjedelmet, ami itt a tárgyban rendelkezésünkre áll.

A második rész születésnaposok (75) köszöntésével kezdődött: Csík Gusztáv, Szakcsi Lakatos Béla, Rosenstein Tibor és Ottohál Vilmos voltak az ünnepeltek. (Kedves, nem feledhető emlékem egy merész és az akkori időkhöz talán méltatlan vicc volt, hogy a társadalmi rendezvényeket lebonyolító tanácsi osztály vezetőjeként Vilmos nem csak a jazz-események szervezésében vett részt, de a házasságkötés és a temetési szertartások is hozzá tartoztak; egyikünk egy lapot ragasztott az irodája ajtajára: „Keresztel és elkapál jutányosan Ottohál” – pardon...).

A születésnaposok

Szünetet követően a Cam Bori (Bori Viktor – zongora; Kővári Péter – basszusgitár; Banai Szilárd – dob) következett, majd a Szalay-Hárs-Petrik trió gitár-bőgő-vibrafonjátéka nyűgözte le a nagyérdeműt, őket pedig Csík Gusztáv követte a színpadon, a tőle megszokott zseniális zongorajátékával ejtve ámulatba mindenkit – még emlékszem a negyvennyolc évvel korábbi fellépésére a Jazz Randevún: az akkor huszonhét éves ifjú zongorista már megjelenésével is feltűnést keltett, divatos frizurájával erősen Liszt Ferencre hajazó jelenség volt.

Az est zárásaként a ceglédi Sárik Péter ült a zongorához, hogy Berki Tamással összejátszva izzó hangulatot varázsoljon. Berki minden számhoz más sapkát tett fel, és a csaknem arcába mászó gémeskútszerű intelligens kamerát is bevonta a játékába.

És hiába igyekezett mindennek a kitalálója, mondhatni atyja, Hajdu Bandi bácsi kihúzni magát a nyilvános szereplésből, végül Berki Tamás dalba foglalt unszolásának nem lehetett ellenállni, színpadra kellett lépnie.

 Fotók: Kisfaludi István, Kőhalmi Dezső, Juhász István, Róna archívum.

Szerző: Nyirán Ferenc

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.