Volt egyszer egy beatkorszak

„Egy bőröndön kezdtem a dobolást” – interjú Solti Jánossal

2021. július 12. - beatkorSzaki

23_1.jpg

Ha valakire egyáltalán nem igaz a dobos szarkasztikus definíciója, miszerint a zenész legjobb barátja, az Solti János. Hogy a Generálon, az LGT-n, a Hobo Blues Banden túl megszámolni sem lehet, hány magyar és nemzetközi produkcióhoz adta tudását rocktól, poptól, funkon, dzsesszen át akár rock and rollig, az elég sokat elárul a személyiségéről. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz tanszakán Kovács Gyula tanítványaként végzett dobos minden jó zenei impulzust képes magába szívni, aztán pedig kivételesen karakteres ízt hozzátenni a végleges produkcióhoz.

Úgy tudom, hogy eredetileg nem is dobosnak készültél, hanem hegedülni tanultál.

Tudod, én mindig zenét tanultam. Zenei óvodába jártam, aztán zenei általánosba Kőbányán, ahol a kórus mellett hangszert is kellett választani.

Otthon volt valamilyen hangszer vagy zenélt valaki még a családban?

Nem, senki. A papám szeretett énekelni a fürdőszobában. A hegedülést aztán hanyagolni kezdtem, mert annál kevesebbet gyakoroltam, hogy jó hegedűs legyek. Viszont ment a szokásos bandázás az ismerős fiúk és lányok között és ekkor jött az ötlet, hogy alapítsunk zenekart. Zenélni még nem tudtunk, de focizni igen, ezért pénzben játszottunk, hogy összeszedjük a cucc árát.

Viszont a dobfelszerelés köztudomásúlag elég költségigényes.

Hát, a határ a csillagos ég. Én például egy bőröndön kezdtem el dobolni.

21.jpgForrás: Solti János archívuma

A szüleid mit szóltak ehhez?

Igazából semmit, a bőrönd később tönkrement, viszont amikor komolyabbra kezdett fordulni a dolog, vettek nekem egy dobcuccot.

Ezek a gyerekkori barátságok mennyire maradtak meg?

Szinte semennyire, a mi családunk nagyon sokat költözött Budapesten belül, ez pedig közrejátszott abban, miért nem tudtuk tartani a kapcsolatot. Póka Egonnal viszont egy általánosba jártunk, egy évfolyamba, énekkarban egymás mellett is énekeltünk.

A hatvanas években zenekart csinálni nemcsak a zenélésről szólt, hanem afféle öntevékeny szakkörként is szolgált.

Én teljesen kézügyetlen vagyok, egy szöget nem tudok egyenesen beverni, a forrasztópákával nem is próbálkoztam, mert az mindenkire nézve veszélyes lenne. De amikor évekkel később a Generálban voltam, még ott is mi raktuk össze az énekcuccunkat. Elmentünk külföldre alkatrészeket vásárolni, itthon meg összeszereltettük asztalosokkal. Egy teljes lengyel turnénk gázsija volt benne, ez nem kevés pénz.

20.jpgForrás: Solti János archívuma

Milyen helyekre jártál akkoriban?

Az akkori jól ismert helyekre nem nagyon jártam, mert eléggé magamnak való voltam, vagy ha mentem, akkor egyedül mentem zenét hallgatni, de abban az időben leginkább a sport érdekelt, atletizáltam. Rövidtávfutó voltam, és ez elég jól is ment.

Hogyan dőlt el, hogy inkább zenélni fogsz?

Az edzőm azt mondta, döntsem el, hogy a hülye zenét választom vagy a sportot. és ha már így tette fel a kérdést, egyértelmű volt számomra, hogy a zenét fogom választani.

Ha nem teszi fel a kérdést, akkor lehet, hogy ez nem is történt volna meg.

Akkor eldőlt volna magától.

Ez már a Theátrum zenekarral töltött időd idején történt?

Érdekes módon majdnem ez az első zenekar, ahol játszottam 1972–73 körül. Még érettségi előtt álló csikók voltunk. Egész nyáron próbáltunk reggeltől estig, így elég jók lettünk. Az akkori underground zenét játszottuk saját számokkal, mert meglepő módon az volt a legdivatosabb stílus. Dandó Péter basszusgitárossal csináltuk ezt a bandát, aki azóta meghalt.

ORI-vizsgátok volt már?

Igen, 1973-ban lett. Egyszerűen muszáj volt, mert máshogy nem vittek volna el turnéba előzenekarnak. A vizsga nagyjából két percig tartott, mert eljátszottunk egy fél számot és azt mondták, hogy köszönik szépen. Látszott, hogy nem vagyunk nyeretlen kétévesek.

Végül kivel mentetek turnézni?

Én akkor már nem mentem, ugyanis kiléptem a zenekarból. Rossz jegyeim voltak az érettségi évében. Ha kaptam egy ötöst, akkor visszakönyörögtem magam, aztán egy idő múlva már nem vettek vissza.

7_2.jpgForrás: Solti János archívuma

Közvetlenül utána átmentél másik zenekarba?

Igen, már a nevét sem tudom, talán Stop volt. A menedzser azzal szélhámoskodott, hogy mi vagyunk a Non-Stop együttes, és ha már ott voltunk, akkor már lejátszottuk a koncertet. Ennek a zenekarnak egyetlen nevezetessége volt azon kívül, hogy én is játszottam benne, méghozzá a nagyon-nagyon jó hangú énekes, akinek nem mondom a nevét, és aki ma alkotmánybíró. Innen mentem a Non-Stopba.

Ahol egymást váltottátok a Somlóval.

Igen, és Köves Pinyóval (Köves Miklós dobos), aki innen ment a Piramisba. Megmondom őszintén, nincsenek túl jó emlékeim a Non-Stopról, mert akkor kerültem be, amikor a zenekar már leszálló ágba került. Utána mentem a Generálba, ahonnan a James (Karácsony János gitáros) elment a Locomotivba. A Generál amúgy egy aranybánya volt, ahonnan mindig kiveszegettek zenészeket.

fortepan_88670.jpgA Generál. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Nagyon merész váltás volt újjászervezni a Generált és egy teljesen új műsorral kiállni.

Az egy telitalálat volt, azt kell, hogy mondjam. Más kérdés, hogy a közönségnek nem tetszett annyira, mint mondjuk a szakmának. Ha elmentünk Pesten játszani valahova, a közönség egyharmada zenész volt.

Nagyon furcsa ez a korabeli megítélés, ennyire a Chirpy Chirpy Cheep Cheepre volt szocializálva a közönség?

Szerintem ennyire előreszaladtunk ízlésben. Egy év után lehetett látni, hogy ez nem lesz sikeres itthon.

Viszont rengeteget játszottatok külföldön.

Igen, az év felét kinn töltöttünk.

Jól sejtem, hogy a Generállal turnéztál először kinn?


Igen, bár a Non-Stoppal is volt pár külföldi fellépésünk, de igazi turnén először a Generállal voltam. Lengyelország, Németország, Hollandia, Nyugat-Berlin.

Akkor még megvolt a kapcsolat az előző felállás holland slágerlistás sikere után?

Megvolt, de a két felállás között eltelt fél- vagy háromnegyed év szünet, ami nem tett jót. Lehet éppenséggel így, új lemez nélkül turnézni Hollandiában, Lengyelországban, Kelet-Németországban, és akkor mi van?

Ennek ellenére stadionokban is játszottatok, mint a Rolling Stones.

Például játszottunk, a Hala Ludowában, ahol Hitler a birodalmi gyűléseit tartotta. Ez egy húszezres csarnok, ahol két koncertet adtunk, egyet hatkor, egyet fél kilenckor.

Nagyon durva ez a kontraszt az itthoni megítélésetekhez képest.

Hát igen, de van ez így, hogy bizonyos országokban kicsit más a zenei ízlésvilág.

A lengyeleknek ennyire más volt az ízlésük?

Egyrészt nem, mert ott is eléggé cudar volt a helyzet, de valahogy mégis.

Ki találta ki egyáltalán, hogy kétdobos felállás legyen a Generálban?

Szerintem a Novai (Novai Gábor basszusgitáros) ötlete volt. Még soha nem volt Magyarországon hasonló felállás és Póta Andrisnak (az akkori Generál másik dobosa) és nekem is nagy kihívás volt ez. Nagyon nagy meló volt összehozni, hogy értelme legyen így a zenének, hogy minden hangnak meglegyen a helye.

Mennyi idő kellett, hogy összerakjátok az első műsort?

Egy egész nyarat eltöltöttünk ezzel.

Milyen zenéket hallgattál akkoriban?

Én mindig dzsesszt, vagy dzsessz közeli zenéket hallgattam. A Return To Forevertől a Mahavishnu Orchestrán át Miles Davisig minden ment akkoriban. És így is cserélgettük a lemezeket egymás közt, hogy figyeld, ezt hallgasd meg.

11_1.jpgForrás: Solti János archívuma

Az 1977-ben megjelent Zenegép albumon két dalban dobolsz. Akkor már nem voltál a Generál tagja?

Nem, közben már az LGT-be kerültem.

Az igaz, hogy amikor kilépett Laux József az LGT-ből, te már azt mondtad, hogy téged fognak hívni oda?

Nem egészen így történt, hiszen korai lett volna még ezt kijelenteni. Egy fél évig nem is volt semmi az LGT-nél, nem tudták, hogy egyáltalán akarják-e még folytatni. Nekik nagy csalódás volt, hogy Laux disszidált. Vacilláltak. Leginkább a Pici vacillált szerintem, hogy mi legyen.

Aztán a Somló átvágta a gordiuszi csomót azzal, hogy elhívott az LGT-be, azt mondta a Picinek, hogy itt a dobosunk. Pici meg nézett, mint a moziban, hogy mi van.

Ez egy tévéforgatáson történt.

Így van, többnapos forgatás volt, ahol egyben leforgattak egy rakás zenekarral mindent, és abból lett a tévéműsor. Mi is ott voltunk a Generállal és a Locomotiv meg kölcsönkérte a dobomat, ezért maradtam ott, egyrészt mert meg akartam nézni őket, másrészt meg haza akartam vinni a cuccot forgatás után.

10_1.jpgForrás: Solti János archívuma

Gyakorlatilag előbb került be az LGT-be a dobod, és csak utána tetted be a lábad te is.

Pontosan.

Milyen volt bekerülni egy olyan zenekarba, amely már átesett két nagyobb infarktuson – lásd Barta, és Laux távozása. Sőt, Frenreisz Kareszt is beleszámítva akár háromról is beszélhetünk.

Frenreisz esete azért teljesen más volt, hiszen kölcsönösen megegyeztek abban, hogy nem folytatják együtt tovább. Barta, majd Laux távozása viszont egyaránt kényszerű helyzetet teremtett. Laux disszidálása után Picinek át kellett vennie a zenekarvezetést, nem volt más lehetőség. Ami változást jelentett számomra, az a profizmus foka. Ahogy változtak a körülmények, ahogy telt az idő, egyre jobbak lettek a zenekarok. És itt is ez volt, nem lehetett már lelkes amatőrnek lenni.

És ahogy a Generálban, itt is erős karakterek gyűltek össze.

De az kell is. Anélkül nem lesz jó a zenekar.

fortepan_40679.jpgFotó: Fortepan / Urbán Tamás

Majd rögtön el is mentetek turnézni.

Igen, méghozzá Lengyelországba. Pici azt mondta, hogy lesz egy turné, közel lakik hozzád a James, így könnyen át tudjátok nézni a számokat. Megtanultam lemezről a műsort, majd átjött a James és mindenféle hülyeségeket játszottunk, John McLaughlint meg ilyeneket. Utána elmentünk a turnéra és jött a meglepetés. Mert nem úgy játszották a számokat élőben, ahogy a lemezekről megtanultam. Aztán kiderült, hogy soha nem játszottuk egyformán a számokat. Soha. Mindig volt valami változás.

James mesélte, hogy úgy próbáltatok, hogy felvettetek mindent, amit játszottatok és azokból alakultak ki a későbbi számok.

Nem emlékszem, hogy az első időkben annyit próbáltunk volna. Az első közös lemezünk, a Mindenki másképp csinálja úgy készült, hogy bementünk a stúdióba, Pici pedig azt mondta, hogy ez a szám és megmutatta. Picivel ketten feljátszottuk az alapot és az lett feldíszítve, mint egy karácsonyfa. A Boogie a zongorán című Somló-szám eredetileg nem is ilyen volt, ahogy most mindenki ismeri, hanem egy szabályos boogie-woogie. Már égett a felvételt jelző piros lámpa, amikor a Picivel elkezdtünk valami egészen mást csinálni. Kiszólt a hangmérnök, hogy halló, felvétel van, de Pici visszaszólt, hogy várjál, átvariáljuk a részeket.

Szerintem te kifejezetten élvezted ezt a fajta a munkamódszert.

Nézd, itt jön be annak az előnye, hogy mindig is a dzsessz közelében voltam. Ott egy létező gyakorlat, hogy azonnal olyat kell csinálnod, ami jó, és lemezre is rögzíthető.

Volt olyan felvétel, ami kukába ment?

Soha nem volt ilyen. Más zenekaroknál sem. Sem a Hobo Blues Bandben, sem a Tátrai Bandben, sehol, mert nagyon jó zenészekkel játszottam mindig. Így könnyű! Viszont a szerzőnek is megvan az a felelőssége, hogy akkor adja ki a keze közül a dalt, ha teljesen magáénak érzi.

Teljesen tudatos koncepció volt, hogy ki hány dalt hoz a következő LGT-lemezre szerzőként?

Inkább úgy volt, ha valakinek nem volt új dala, akkor nem volt, Pici fiókjában több szerzemény lapul, mint Bachéban.

fortepan_124203.jpgAz Omega és az LGT közös számot ad elő a Siófoki Szabadtéri Színpadon. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A Beatkorszak-blog pályázatára érkezett egyik történet a Beatrice-LGT-Omega turné egyik állomásáról szól. Te hogy emlékszel erre a sorozatra?

Imádtam. Megmondom, miért. Ez 1980-ban zajlott, az év második felében jött ki a Loksi is, a dupla album, ami elég jól sikerült. A turné idején még stúdióztunk, tehát két állomás között bejárkáltunk felvenni a dalokat. Annyira jó passzban volt a zenekar, olyan magabiztossággal játszottunk, hogy éreztük, most valami nagyon-nagyon jót csinálunk. A Beatrice is nagyon friss volt, de ott, akkor úgy éreztem, hogy mindenkit lejátszunk a színpadról.

Ez elég jól lejön a koncertlemezről.

Mi utólag nem is nyúltunk bele a felvételekbe. Pontosan az hallható, amit a Kisstadionban játszottunk.

Valahol megvan a teljes koncertfelvétel úgy, mint ahogy kijött a teljes Beatrice-koncert is erről az estéről?

Nem tudom. Talán a Meckynek megvan, ő vette fel ugyanis a koncerteket.

Pár évvel később megjelent egy dupla koncertalbum, amelyen a kubai turnéból is hallhatók részletek. Ezekből a koncertelvételekből mennyit archiváltatok?

Nagyon sokat, harminc-negyven dalt talán. A kubai turnét nagyon szerettem, egy államközi egyezmény alapján hívtak meg oda. Gyönyörű idő volt, volt egy gyönyörű kubai barátnőm. Nem egyszerű turistaként kezeltek minket, hanem kivételezett elbánásban részesültünk és vittek körbe minket, mint a véres kardot. Azért az jó érzés, amikor a Carlos Marx színházban a közönség magyarul énekli a dalainkat…

Milyen körülmények között játszottatok?

Kivittük a teljes cuccot, egy komplett repülőgép szállította a felszerelésünket. Mert ugye kinn semmi nem volt.

5.jpgForrás: Solti János archívuma

Az akkori technikai körülmények is mások voltak a maiakhoz képest. Ti például bőven fedés nélkül játszottatok a Tabánban, ahol előfordult, hogy esett az eső.


Ilyen ez, benne van a zenész életben, hogy esik az eső. Lengyelországban volt úgy, hogy a hó esett.

Hogy tudtátok védeni a cuccot?

Sehogy. Nézd, a zenész karrierem elején például lerobbant az autó, amivel a zenekar utazott. Lestoppoltunk egy lovaskocsit és azzal mentünk a koncerthelyszínre. De az egy dolog, hogy lestoppolsz egy lovaskocsit, na de hogy jössz vissza? Egy dobfelszerelést egyedül cipelni elég nagy mutatvány, az pláne hogyan fér el a kezeidben. A zenész élet csodálatos, nincs vele semmi baj. Mindig tartogat meglepetéseket.

Amikor kimentetek Nagy-Britanniába az EMI-os Too Long című lemezzel turnézni, ilyen véletlenek nem fordulhattak elő.

Az egy bejáratott dolog volt, ott nem volt szocializmus, azt sem tudták, hogy az micsoda. Belecsöppentünk a kapitalizmusba, teljesen természetes volt, hogy cuccot lehet bérelni. Az is természetes volt, hogy a lemezt, amit készítettünk, felvették magyarul és angolul is. Amikor kimentünk klipet forgatni, a videóhoz nem lehetett ugyanazt a zenei anyagot használni, mint ami a lemezre került, mert a brit szakszervezet azt mondta, hogy a stábnak is meg kell kapnia a pénzét, akik közreműködnek. Ezért bementünk a stúdióba, a hangmérnök elővette a kész felvételt, én úgy csináltam, mintha újra feldobolnám a számot, ott ült egy ideig a szakszervezetből egy ember, tudta ő is, hogy ez csalás, de őt az érdekelte, hogy az itt dolgozóknak meglegyen a pénze.

Akkoriban már működött a magyar zenészszakszervezet is. Te részt vettél a 1981-es tatai tanácskozáson?

Nem. A Pici volt jelen, én örültem, ha nem kell ilyen helyekre mennem.

1_3.jpgForrás: Solti János archívuma

Azon kívül, hogy Pici volt a zenekarvezető, a zenekaron belül volt valamiféle feladatmegosztás?

Én voltam a pénztáros. Mikor a Szovjetunióban voltunk turnén, mindenki jött leadni a pénzét, hogy hazautaljuk. Én hazautaltam hétezer rubelt, James hatezer rubelt, Pici háromezer rubelt, Tomi meg odajött hozzám huszonöt rubellel.

Tomira rábíztatok bármit is?

Ha olyan adódott, hogy esetleg egy ismerősén keresztül valamit el kellett intézni, akkor megkértük, hogy Tomikám, csináld meg. Persze attól még nem volt biztos, hogy az el lesz intézve, de hát ő ilyen volt.

De mindig azt mondom, hogy egy négytagú zenekar nem négy ember. Sokkal több annál, mert összeadódik a tehetségük, a tudásuk, az inspirációjuk, ahogy mi inspiráljuk egymást, ahogy mások inspirálnak minket, és ahogy csináljuk a dolgot, az sokkal több, mint négy ember összessége. A mennyiség átcsap minőségbe.

Ezzel hogyan szembesült Pete Wingfield, aki a Too Long albumot producerelte?

Ő egy közepes tudású zenész volt, hozzánk képest egy nulla. A lemez egyik nagy tanulsága, hogy pénz nélkül semmit sem lehet elérni Nagy-Britanniában. Ha nem raknak beléd elég pénzt, nem fogsz befutni. Ezerötszáz lemez közül kell bekerülni az első százba, az nem egyszerű história. A másik tanulság az volt, hogy Anglia nem a kontinensbeliek pályája. Ha nem vagy amerikai sztár, akkor le sem szarnak. A harmadik tanulság pedig, hogy akkor jött be a new wave, és mi teljesen más zenét játszottunk, ami kábé annyira messze volt a Duran Durantól és társaitól, mint amennyire Anglia Magyarországtól.

Akkor mondták, hogy vágasd le a bajuszodat?

Igen, meg hogy festessük be a hajunkat, de nekem nem volt kedvem bohócot csinálni magamból. Hazajöjjek Budapestre lila taréjjal? Mit szól hozzá az anyukám?

És hiteles sem lett volna.

Leginkább az.

Van, aki tud változtatni, mondjuk Fenyő Miki felvette a rapper stílust, amikor megszűnt a Hungaria.

Ez attól függ, kinek mennyire fontos a sztárság.

Van a showbiznisz, de én mindig azt mondtam, hogy én elsősorban zenész vagyok, nem akartam más lenni, de popsztár se. Miközben meg dobos sztár voltam: minek nekem még egy titulus?

Az LGT-produkciók is inkább zenészeknek készültek, mint popsztároknak, bár Révész Sándor hatalmas sztárnak számított. Emlékszel, hogy hány készült?

Áááááá, nem tudom megmondani. Ha megpróbálom hirtelen összeszedni az LGT-produkciókat, készítettünk a Révésznek, Vikidál Gyulának, Katona Klárinak, Komár Lacinak vagy Zoránnak. Elő kellett venni a stílusérzéket: készítettünk mondjuk egy tökös rocklemezt, utána pedig ötvenes évekbeli rockandrollt kellett játszani. Egyik stílusból a másikba ugrálni nem megy, ha valaki csak popsztár, mert akkor abba a bőrbe van belebújva, de ha zenész vagy, meg tudod csinálni. Eddig több mint ötszáz lemezen játszottam.

Amikor a nyolcvanas évek közepén leállt az LGT, rögtön hívtak mindenhova?

Én akkor még a Katona Klárival játszottam egy évig, nagyon jó társaság volt az Babos Gyusziékkal. Egyszer csak csörgött a telefon, felhívott a Póka Egon, hogy újjáalakítaná a zenekart. Mondta a névsort, hogy Hobo, Tóth János Rudolf, Tátrai Tibor, ő. Ez olyan erős felállás volt, hogy mentem a zenekarba. És ez életem egyik nagyon jó döntése lett, mert a második aranykorát élte a HBB, az első a Vadászat-felállású Hobo Blues Band volt, de utána is csináltunk egy rakás jó lemezt. Ennek lett például az egyenes következménye a Magyar Atom, és kicsit később a Tátrai Band.

Mennyire borított minden felállást az, hogy 1992-ben összeállt az LGT, hogy a Nyugati pályaudvaron adjon koncerteket?

Nekem soha nem volt abból semmilyen problémám, hogy esetleg mást is csinálok, esetleg fizikai korlátai lehettek. De akkor mondjuk pont szünet volt a többi zenekarban.

Sándor Pál Volt 1*1 zenekar című filmjében azt meséltétek, hogy ti nem tudtátok, hogy Pici azt kommunikálta kifelé, hogy ez egy búcsúkoncert. De mintha mégis összehozott volna titeket, mert később kijött egy új LGT-lemez, a 424 – Mozdonyopera.

Szerintem az egy nagyon jó lemez lett, de ha mondjuk elmennél Rolling Stonesra, ott is a nagy számokat akarnád hallani, nem az újakat. Sajnos ez teljesen törvényszerű.

Szerző: Bihari Balázs

Nyitókép: Solti János archívuma

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr9016429242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása