Volt egyszer egy beatkorszak

„A nagymutter gyúródeszkájából készítettük az első hangfalat” – interjú Drimál Istvánnal

2022. április 19. - beatkorSzaki

ferm_1969_promo1_schwarczandras_kornyeicsaba_kornyeiattila_karacsonyjanos_drimalistvan-enek.jpg

A Ferm együttest, a mai napig a legprofibb amatőr zenekarként emlegetik. Nem véletlenül, hiszen olyan zenészek kezdték itt a pályájukat, mint Karácsony János, Menyhárt János, Szikora Róbert vagy Gerdesits Ferenc. Előtte Drimál István töltötte be az együttes frontemberi posztját, aki – ahogy az interjúból kiderül ‒ a mai napig nem szakadt el a zenétől.

Mikor kezdtél érdeklődni a zene iránt, és melyek voltak az első impulzusok?

A hatvanas évek elején. 1966-ban érettségiztem, ekkor tettem szert az első gitárra. Eladtam a bélyegalbumomat, és az így összejött pénzből vásároltam a hangszert, egy csehszlovák dobozgitárt. Piros volt a fedele, és volt benne pick up! Ez óriási dolognak számított, ugyanis nem kellett elvinni Balogh Gézához, aki házilag készített pick upokat épített be az akusztikus gitárokba. Az Orfeo Negrótól a Hol jársz, mit csinálsz? volt az első dal, amit el tudtam játszani. Három akkordból áll, úgyhogy nem volt nehéz megtanulni.

Az egyik osztálytársam nagyon jól gitározott, vettem is tőle leckéket, de hamarosan rájöttem, hogy csupán a sikálásig terjed a tudásom, így aztán adta magát a lehetőség, hogy énekeljek. A hangom dzsesszes, de egyáltalán nem bánom. Azután jöttek a gimis együttesek, amelyek közül már csupán egynek a nevére emlékszem, ez volt a Rudolf and the BG Boys. Tudod, akkor divatosak voltak az ilyen bandanevek, mint a Johnny and the Hurricanes. Az iskolai zenekarok egyébként tipikus jelenségei voltak annak a korszaknak. A József Attila Gimnáziumba jártam, ahol sok nagy zenész végzett, tehát volt kire felnézni. 1965-ben volt az első fellépésünk, egy egész komoly helyen, ahol a Kék Csillag játszott. Valószínűleg lebetegedett a tagság, így nem volt zenekar a szombati ötórai teára, úgyhogy elhívtak minket helyettesíteni. Emlékszem, hogy akkor még nagyon kezdetleges volt a felszerelésünk.

Egy erősítőnek átalakított rádióra kötöttük rá az összes hangszert. Szólt, ahogy szólt.

Viszont volt egy nagyon szép stúdiómikrofonunk, bár fogalmam sincs, hogy honnan. Tudtunk három nótát, meg egy csomó sémát.

Környei Attilával mikor találkoztatok?

1967-ben, méghozzá teljesen véletlenül, egy Hajnal Tamás nevű fiún keresztül. Közel laktunk egymáshoz, én a Bartók Béla úton, Attila és Csaba, a bátyja a Hamzsabégi útnál. Az első hangfalat rajztáblából, és a nagymutter gyúródeszkájából készítettük. Tamásnak voltak kapcsolatai, gyakran fel is lépett velünk, rázta a csörgődobot, mindig ott sertepertélt a banda körül. Az első komolyabb koncertünk a Fermmel a Bartók Színpadon volt, a Feneketlen-tónál.

ferm_1969_promo_szoro.jpgForrás: Drimál István archívuma

Erős kezdés.

Nem számított ez olyan komoly dolognak, ugyanis akkoriban sok olyan hely volt, ahova összehívtak pár bandát, mondván: nézzük meg, hogy milyenek a környékbeli beatzenekarok! A Rangers lépett fel előttünk. Nekik már komolyabb felszerelésük volt, és nagyon hálásak voltunk nekik, ugyanis a komplett cuccot fent hagyták a színpadon, így aztán azon játszhattunk. Nagyon boldogok voltunk, nyomtuk, mint az őrültek. Akkor haverkodtunk össze a tagokkal, főleg Soltész Rezsővel és Gáborral, az öccsével. Szép lassan gazdagodott a repertoár, majd beindultak a klubprogramok. Ma nagyon hiányolja mindenki a klubokat, de akkoriban ez volt a jellemző. Persze az elején nekünk is keresnünk kellett a helyeket. Környei Csabával ketten mentünk a Rottenbiller utcán, és ha valami vállalatot sejtettünk, becsöngettünk és ha sikerült beszélnünk a szakszervezeti titkárral, akkor felajánlottuk neki, hogy próbateremért cserébe szombaton szívesen játszunk ingyen. A legjobb időszakban négy klubunk is volt. A Villamosszigetelő- és Műanyaggyár Ifjúsági Klubja, a Vörös Csillag Traktorgyár Művelődési Központ, a Könyvklub a Liszt Ferenc téren, az Ady-szobor mögött, illetve a Fiatal Művészek Klubja, az volt a legelegánsabb hely.

Czeglédi lemezboltjába jártatok?

Nem, hanem innen-onnan szereztünk be albumokat, vagy leszedtük a dalokat a Luxiról, ahogy tudtuk. Állandóan a rádión lógtunk, onnan szippantottuk le a szöveget, úgy, ahogy éppen sikerült. A Rádió- és Televízióújságban mindig bejelöltük, hogy mit kell meghallgatni, a magnó pedig ki volt készítve. Néha sikerült a pontos szöveget leszedni. Én mondjuk angolból érettségiztem, tehát elég jól beszéltem a nyelvet. Nem sokkal később lett egy menedzserünk, Karnicser János, aki egyébként a Budapest‒Nagykanizsa vonalon dolgozott büfésként. Érdekes fiú volt, utána elég hosszú ideig összefonódott a sorsunk. Jancsinak köszönhetően letettük az OSZK-vizsgát, később pedig az ORI-t is, de abból csupán szűkítettet. Ez azt jelentette, hogy kísérhettünk énekeseket. Sokszor kísértük Mary Zsuzsit vagy Cintulát, ő ugyanis sokszor énekelt is a színpadon.

ferm_1969_miskolc-avas_promo6_drimalistvan_kornyeiattila_schwarczandras_karacsonyjanos_kornyeicsaba.jpgA Ferm zenekar 1969-ben. Forrás: Drimál István archívuma

Mindezt a gyúródeszkából fabrikál cájggal?

Közben azért fejlesztettük a cuccot. Én Meckytől vettem a hangfalaimat. Volt egy ötven wattos erősítőm. Sajnos visszhangosítónk soha nem volt az énekre, pedig szerettem volna. Jamesnek a szülei vették meg a cuccát. Emlékszem, hogy Attila Selmer basszuserősítője huszonkétezer forintba került, ami akkor óriási összegnek számított, úgyhogy azt természetesen részletre vásárolták. Csabának volt egy Bell erősítője, ami arról volt ismert, hogy volt benne zengető is, azon ment a Matador orgona. Így nézett ki a Ferm cájgja. Bezzeg a Rangersnek komplett Selmer cucca volt, irigyeltük is őket!

Akkoriban egy Pötyi néven ismert fiú, Tarlóssi Csaba gitározott a zenekarban, de sosem gyakorolt, helyette került a zenekarba Karácsony James. Feladtunk egy hirdetést, amire jelentkezett többek között Závodi János is. James egy Yamahát hozott magával, egy furcsa, lapos dobozos gitárt. Jó, akkor próbáljuk meg, nyomjunk egy bluest!

Elkezdtünk játszani, és azt vettem észre, hogy csak nézem, hogy Úristen, miket fog ez a gyerek?!

Jöttek a 7/9-es akkordok, elképesztő volt. James nagyszerű muzsikus, és nagyon rendes ember. Az „A kalapács lassan a két kezemből az olajos földre hullt / Mikor először hallottam igazán szólni az ezüstös hat húrt” az LGT Mondd, mi lesz velem című dalában abszolút róla szól, James ugyanis lakatos volt, az apukájának Budán volt a műhelye, és ő is ott dolgozott.

Hogyan ismertétek még Vincze Viktóriát?

Csaba mindenáron azt akarta, hogy a barátnője, Munkácsi Ági énekeljen a zenekarral, de Ági hamis volt, és nem is tudott jól belépni. Így aztán ismét feladtunk egy hirdetést, Viktória anyukája pedig éppen akkor keresett zenekart a lányának. Szorgosan kísérgette a kislányát, nagyon vigyázott rá, mert Viki tizenöt-tizenhat éves volt akkor. Csinos lány volt, könnyű kis hanggal.

Kiktől énekelt dalokat?

Arra határozottan emlékszem, hogy Sandie Shawtól több számot is előadott. Mi egyébként nagyon sok Beatles-dalt játszottunk. A White albumot például kompletten.

Még az akusztikus dalokat is?

Pontosan. Az egy nagyon jó lemez, és passzolt hozzánk. A Spencer Davis Group volt a másik favorit, úgyhogy Spencer-blokk is volt a koncerteken. Játszottunk Nashville Teens-t és Arthur Brown-dalokat. Volt egy csomó korabeli rágógumizene is a műsorban, mint mondjuk az Archies. Attila rendszeresen énekelte a Judy in Disguise-ot, neki nagyon ment a magas hangon való éneklés. James viszont nem énekelt szólót ‒ ahogy Csaba és Schwarz András, a dobosunk sem ‒, akkoriban ugyanis még gátlásos volt ebből a szempontból.

Az első turnénk első állomása Debrecenben, az Aranybikában volt, egy nagyon klassz parkettás teremben. Egy divatbemutatóhoz kellett háttérzenét játszanunk, és nagyon jó buli kerekedett. Volt sztriptíz is a műsorban, és valaki a roadok közül ismerte a fellépő csajt, így aztán én pattintottam ki a lány melltartóját. Ahogy lekerült a ruha, a szpíker bejelentette, hogy Akkor most játszik a Ferm együttes, Budapestről! Szóltam Jamesnek, hogy Akkor játsszunk egy kis Hendrixet! Purple Haze! Elkezdtük a dalt, és úgy ürült ki a terem, hogy öröm volt nézni.

ferm_1969_miskolc-avas_promo1_kornyeiattila_schwarczandras_karacsonyjanos_drimalistvan_kornyeicsaba.jpgA Ferm zenekar Miskolcon. Forrás: Drimál István archívuma

És Miskolcon hogy fogadtak benneteket?

Egész nyárra szóló szerződésünk volt. A Tv-torony lábánál lévő Panoráma sörözőnél játszottunk. A pincérek csak úgy hívtak bennünket, hogy a Jaffások, mert a közönségünk java nem ihatott alkoholt, legalábbis hivatalosan. Szóval a pincérek számára nem jelentett nagy örömöt az, hogy ott játszottunk, mert nem generáltunk nagy bevételt.

Az egyik héten a Panorámában léptünk fel, a másik héten pedig Miskolctapolcán, az Anna hotelben, ami azóta leégett. Ott vertek meg a rendőrök, mert hatvannyolc miatt nagyon idegesek voltak a hatóságok. Jöttünk le a hegyről, poénkodtunk, lökdösődtünk, hangoskodtunk, ráadásul nagy hajunk is volt, úgyhogy belénk kötött két civil ruhás férfi, mondván Mit hőbörögtök, ronda majmok? Az önérzet fölbuggyant belőlem, és erős is voltam, mint a borecet. Te Pista, lődd le! ‒ szólt az egyikük. Hívjunk rendőrt! ‒ javasoltam. Meg is érkeztek a zsaruk, és minket vertek el, gumibottal, de úgy, mint a kétfenekű dobot. Másnap mindenki teleragasztotta magát ragtapasszal. Meg is lett az eredménye, mert mártírokként kezelt minket a közönség.

Az Ifiparkban mikor léptetek fel először?

Ugyanezen a nyáron hívtak oda játszani. Azon a koncerten James és Attila összeálltak, és elkezdtek nyomni valamilyen riffet közösen. James annyira beindult, hogy egy srác bekiabált a nézőtérről, hogy Hol vagy, Radics? Szóval nagyon klassz volt az a nyár, de utána bevittek katonának Schwarz Andrissal együtt. Őt Fehérvárra, engem pedig Debrecenbe. Megérkeztünk éjszaka, fáradtan, mindenkinek levágva a haja. Úristen, hova jutottunk, mi lesz itt? A kapuban állt Csatári Zoltán, egy ottani gitáros srác, Heller Tamás színész társaságában. Melyik az a Drimál? ‒ kérdezte. Aztán megcsináltuk a Radar együttest.

Heller Tomival nagyon jól összejöttünk, számos műsort csináltunk közösen. Volt egy Katonakabaré című műsor, amelyben az összes dal szövegét én írtam. Bekerültem a helyi ezredzenekarba is, amellyel jártunk szimpóziumokra, versenyekre, kiközvetítettek keresztelőkre, esküvőkre, gyárakba, na, az óriási volt. Képzeld el, hogy mentünk játszani a Dohánygyárba, vagy a Fehérneműgyárba. Mit gondolsz, dolgozott egyáltalán férfi ezeken a helyeken? Volt, amikor negyven tagú volt az együttes. Mi öten, meg a roadok.

A Ferm nem hiányzott?

Leszerelés előtt elmentem a Boschba egy Ferm-koncertre, és a srácok rögtön integettek, hogy menjek fel a színpadra. Ne hülyéskedjetek már, katonaruhában? Attila végül odaadta a kis színes dzsekijét és elénekeltem a Baby Come Backet. Ez volt az utolsó fellépésem a zenekarral. Aztán 2010-ben, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon volt egy emlékkoncert, ott két Spencer Davis Group-dalt énekeltem, ezzel a két számmal kezdődött a buli.

A katonaságot követően hogyhogy nem mentél vissza a Fermbe?

Nem sokkal a leszerelés után megnősültem, majd megszületetett a gyerekem. A feleségem válaszút elé állított: vagy ő, vagy a zene, így abbahagytam, viszont a válásom után a Számalkban kezdtem dolgozni, ahol KISZ-titkár is lettem. Jártunk táborokba, és ismét elővettem a gitárt. Sokat játszottam, és írtam is elég sok dalt, szóval visszatértem a zenéhez. Volt egy együttesünk, A Csapat, ami tavaly szűnt meg a gitárosunk, Kárpáti Zoltán halála miatt. Ez egész más világ volt, mint a Ferm, úgy mondanám, hogy városi dalokat játszottunk, nem is volt dobosunk. A zenét Zoli írta, a szövegek többségét pedig én. Több szólamban énekeltünk, és nagyon sokat adtuk a harmóniákra.

Írtam egyébként két musicalt is. Az egyik a Rohamivók. Ugye a tinédzserkorú gyerek első dolga, amikor kijön a gimiből, hogy berúgjon, de még ki is kell józanodnia, mielőtt a szülők hazajönnek. Ezt a darabot Kovács László Istvánnal írtuk. A másik musical a Tizedik szint, amelynek a témája napjaink egyik jelensége: a számítógépes zaklatás, a bullying. Egy lányt lefotóznak az osztálytársai az öltözőben, majd felteszik a képet az internetre. Jelenleg verseket és novellákat írok, de lehet, hogy a beszélgetés eredményeképpen ismét előveszem a gitárt.

Szerző: Dragojlovics Péter

Nyitókép: Drimál István archívuma

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr3917789648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása