„Új hullámos találkozó lesz augusztus 6. és 8. között Veszprémben, a megyei KISZ-bizottság és a KISZ KB kulturális osztályának közös szervezésében. Azok az ifjú popzenészek kapnak bemutatkozási lehetőséget, akik az utóbbi időben tűntek fel, s a popválogatottunk utánpótlását képviselik. A gyakorlási és játszási lehetőségek mellett elméleti és szakmai képzésre is mód nyílik ez alatt a három nap alatt.”
Herskovits Iván hosszú időn keresztül a Magyar Rádió zenei szerkesztője volt. Nevéhez több életműsorozat és ritka felvételeket bemutató rádióműsor fűződik, érdemei a magyar könnyűzene teljesebb megismertetésében elévülhetetlenek. Egy ideje Hollandiában él, de ma is foglalkozik a magyar rock történetével. Interjúnk apropóját készülő könyve adta, amely Barta Tamásról fog szólni.
Azok a kötetek, amelyekről alább szó lesz, nem kifejezetten rocktörténeti munkák. Viszont a disszidálás kérdése a rendszerváltás előtti könnyűzene történetének is visszatérő eleme, Ómolnár Miklós, valamint a Forró Tamás–Havas Henrik szerzőpáros művei ráadásul érdekes, a magyar rocktörténelemhez közvetlenül is kapcsolódó részleteket is tartalmaznak.
Az ötvenéves jubileumát 2019-ben turnéval ünneplő P. Mobil vezére, Schuster Lóránt a hazai rockzene egyik legnagyobb történetmesélője. A pályája zenekari háttéremberként indult, aztán rövid időn belül megszerezte a színpadi fellépéshez szükséges igazolást is. Megannyi más feladata mellett menedzserként, szövegíróként és színpadi showmanként is tevékenykedett. Zenekara az utóbbi években ismét sikerszériáját futja, Lóri pedig hetvenkét évesen is aktív. „Hogyha hallom én, minden az enyém” című koncerttörténeteket bemutató sorozatunkhoz kapcsolódva vele is felidéztünk néhány nevezetes bulit, balhét és zenei hatást.
Kevesen ismerik Latzin Norbert nevét. Pontosabban báró von Latzinét, aki a magyar könnyűzene egyik megkerülhetetlen, ám méltatlanul elfeledett alakja, pedig az 1970-es évek elején a Bergendy-együttes tagjaként az egyik legjelentősebb és legsikeresebb szerzőpárost alkották Demjén Ferenccel. Azon túl, hogy generációjának zseniális dalszerzője volt, tragikus sorsa a Kádár-kor tipikus életút-torzója, példája annak, hogy a legtehetségesebb emberek is elveszhettek a legvidámabb barakkban.
Megszokhatatlan, zavaró érzés, hogy egy önmagát ennyire jól dokumentáló, egykor kifejezetten népszerű zenekarról még nem jelent meg könyv, hogy a szélesebb nyilvánosságnak csak kislemezek, illetve posztumusz kiadványok jelentik az életművet. A hatvanas évek első felében alakult és 1976-ig létező Atlas persze nincs egyedül, sőt. A sok évtizede Svédországban élő volt zenekarvezető-énekessel, Flamm Ferenccel jártuk körbe a beatkorszak legszebb éveit, és beszélgettünk arról is, hogy mennyire tipikus karrier az övék, és hogyan lett a közös bandázásokból tudatos munka.
1997-ben a Karthago megakoncertet adott a BS-ben. Egy évvel azelőtt – talán ennek apropóján – megjelent egy igencsak felületes és vékonyka könyvecske a zenekarról, nem kizárt, hogy éppen a fellépés promóciójának részeként. Ez az Elefántdübörgés – sztorik a Karthago együttes életéből. Írója, Kiss Sándor az évezredforduló körül több rocktörténeti könyvet is jegyzett, például a Tátrai Bandről, vagy Lerch Istvánról szólókat.
A Skorpio első nagylemeze A rohanás címmel 1974-ben került a boltokba. Az album azt a fajta hard rockot tartalmazza, ami felé Frenreisz Károly a Locomotiv GT-t vitte volna – ha az együttessel marad. Minden dal tökéletesen kidolgozott, szabad és nagy ívű hangszeres improvizációkkal tarkított. A barázdák között mindössze egyetlen kakukktojás bújik meg, mégpedig az Így szólt hozzám a dédapám.
1964-ben, tizenöt évesen lettem az akkoriban divatba jövő beatzene rajongója. Gimnazistaként egymást informáltuk az osztálytársakkal, újságokat hoztunk, néhányukhoz – akinek már magnója volt –, fel is mehettünk a tanítás után, és a meglehetősen zavart Szabad Európa Rádió adásaiból levett számokat hallgattuk szájtátva. Korábban a twist, a Speedy Gonzales, Elvis és Cliff a Shadows-zal megnyitották már a horizontot, de a Beatles és a Mersey-beat, majd később a Rolling Stones és a brit rhythm & blues-hullám elvakulttá tett. Mivel meglehetősen archiváló típus voltam – és vagyok máig is – e felejthetetlen korból közrebocsájtom most néhány fennmaradt emlékemet.
Török Ádámot már tízévesen elbűvölte Bartók és Kodály világa, a szalagos magnóról hallott első rock and rollokra pedig hastáncot lejtett a szoba közepén. A Mini élén tömegeknek játszott kompromisszummentes, underground zenét. Korábban kérdeztük már az 1971-es Illéssel-, és egy évvel későbbi LGT-vel közös turnéról, ezúttal a hippik badacsonyi arany nyaráról, a Vároldal utcagyerekeiről, sreifolt zakóról és zaciban vett világoskék öltönyről, az Ifipark közönségének megénekeltetéséről, meg a tabáni katlanban kígyózó hatalmas tömegről beszélgettünk vele. De elárulta azt is, hogy a mindenkivel kritikus Radics Béla mit gondolt a számairól.