1997-ben a Karthago megakoncertet adott a BS-ben. Egy évvel azelőtt – talán ennek apropóján – megjelent egy igencsak felületes és vékonyka könyvecske a zenekarról, nem kizárt, hogy éppen a fellépés promóciójának részeként. Ez az Elefántdübörgés – sztorik a Karthago együttes életéből. Írója, Kiss Sándor az évezredforduló körül több rocktörténeti könyvet is jegyzett, például a Tátrai Bandről, vagy Lerch Istvánról szólókat.
Nem ismerem a szerzőt. Csak benyomásaim vannak, ezek pedig a következők: az Elefántdübörgés egy megrendelésre született kötet, amit egy jó iparos, tekintettel a – gondolom – rövid határidőre a lehetőségekhez és a körülményekhez mérten tulajdonképpen tisztességgel megcsinált.
Ezzel együtt a szóban forgó kötet nem más, mint egy száz oldalon át tartó, és néhány fotóval megszakított hercigeskedés. Jópofáskodás. Vékonysága okán pontosabb tán, ha a kiadványt keményborítós füzetnek nevezem. A Karthago története ennél azért vaskosabb, ennél fontosabb a zenekar, de azért nem annyira, mint ahogy a könyv felütése állítja:
„Az azóta legendává vált formációk nemcsak a zenei közízlést, hanem az emberek gondolkodásmódját is nagyban befolyásolták. Ezen zenekarok sorába tartozik a Karthago is.”
Ügyes. Tesz egy (igaz) kijelentést, majd tesz még egyet, ami bekéredzkedik az előző, erősebb megállapítás hatókörébe. A Karthago tényleg nagyon fontos és kiváló zenekar, de ennyire azért nem kellene túllihegni a dolgot.
Néhány érdekességet azért kínál a könyvecske, a tagok korábbi zenekarairól például megtudhatunk pár dolgot, de Kiss Sándor műve leginkább rocktörténetileg homályos sztorizások egyvelegéből áll. A szerző javíthatott volna néhány pontatlanságot az interjúalanyai visszaemlékezéseiben. A példa kedvéért: „Másfél évbe telt, amíg elhallgatott az árulózók kórusa a Karthago koncertjein. Erre az időre tehető, hogy összefutottam Nagy Feróval, aki elhívott a Petőfi Csarnokba, hogy lépjek fel én is a Beatricével” (19) – idézi Gidótól. Tehát rögzítik, hogy 1980–81-ben Feró Gidót hívja vendégeskedni, méghozzá az akkor még nem is létező PeCsába. Így biztosan nem történhetett. És ha már PeCsa: a kötet 1985. május elsejére teszi a nyitókoncertet a Karthagóval, miközben az 1985. április 27-én volt. Nem ártott volna egy szélesebb rocktörténeti látókörrel rendelkező lektor.
Gátlástalanul folyik a könyvben a legendaépítés is. A 79. oldalon például a nagy sikerre való tekintettel nyolc ráadásról esik szó az 1982. május 29-i BS-koncerttel kapcsolatban, miközben bootlegen 57 perc a koncert, méghozzá A-tól Z-ig, egy ráadással. Szerintem az ehhez hasonló túlzások nélkül is sikeres és jó zenekar a Karthago.
Épp emiatt gondolom, hogy megérdemelnének egy ennél sokkal komolyabb könyvet.
Kiss Sándor: Elefántdübörgés – sztorik a Karthago együttes életéből, K.u.K, Budapest, 1996.
Szerző: Bálint Csaba
Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
