Volt egyszer egy beatkorszak

„Ünnepnap legyen minden napod, míg élsz!” – Negyvenöt éves a Skorpio funk-rock mesterműve

2021. május 06. - beatkorSzaki

fortepan_76777_1.jpg

A Skorpio első nagylemeze A rohanás címmel 1974-ben került a boltokba. Az album azt a fajta hard rockot tartalmazza, ami felé Frenreisz Károly a Locomotiv GT-t vitte volna – ha az együttessel marad. Minden dal tökéletesen kidolgozott, szabad és nagy ívű hangszeres improvizációkkal tarkított. A barázdák között mindössze egyetlen kakukktojás bújik meg, mégpedig az Így szólt hozzám a dédapám.

A zenekar népszerűsége – szerencsére nem csak a nagylemez slágerének köszönhetően – alaposan megnövekedett, és a koncertkörutak között nehéz volt időt szakítani egy új album dalainak felvételeire. A Skorpio nemcsak itthon és Kelet-Európában koncertezett rengeteget, hanem meghívást kaptak egy amerikai-kanadai túrára is, ami alaposan rányomta a bélyegét muzsikájukra.

Végül 1975 szeptemberében sikerült stúdióba vonulniuk, hogy rögzítsék második nagylemezüket, ami végül az Ünnepnap címet kapta. A felvételek három nap alatt (28 óra – 7 ülés) készültek el, úgy, hogy a negyedik napon már az anyag keverése zajlott. Ez a rövid időintervallum meglepő lehet, de mivel az együttes számtalan fellépésén játszotta már újabb szerzeményeit, a Rottenbiller utcában csak be kellett számolni a dobverőkkel és indítani a magnót.

A lemezt az instrumentális Menetirány nyitja.

A dal Fekete Gábor vaskos dob groove-jával kezdődik, így már az első pillanatokban megcsodálhatjuk a dobok kiválóan rögzített hangját. A kongák belépése után szólal meg Frenreisz Károly robosztus basszusgitárja – a Precision „faltörő kosként” közelíti meg a fülünket! Az egyszerű riffhez Szűcs Antal Gábor is csatlakozik gitárjával, majd kisvártatva érkezik Papp Gyula Hohner D6-os klavinetje is. Ezt az összjátékot konga és kolomp fűszerezi, majd amikor egy hanggal feljebb lépnek, egy csörgő is belép.

A dal közepén ütőhangszerek kavalkádját halljuk, melyeknek kíséretében – sajnos az albumon csak ez egyszer – Frenreisz megszólaltatja szaxofonját is. Szellős szólója cseppet sem kellemetlen, de hamar visszatér a basszusgitározáshoz. A dob és a basszus dörgése alatt Papp Gyula a Hammondon mutat be néhány izgalmas futamot, majd visszatér a főtéma a nyugtalan klavinet szólammal és egy kis szintetizátorral kiegészítve. A végére is tartogatnak még egy kis unisonot, aztán Fekete Gábor vezetésével leütik a számot.

Ismét szellős funk a Rongylábkirály, amit a dob, Papp klavinetje és Szűcs Antal Gábor kórussal dúsított funky gitározása indít.

A dal tempója tanítanivaló – veszedelmes funk-rockot hallunk. A basszusgitár és a klavinet „hanyag unisonot” játszik, ami mellett Szűcs Antal Gábor a sorok között szólóbetétekkel fűszerez. A refrén vaskos, jól megjegyezhető kórussal, mialatt a Hammond is belép és kongák is fűszereznek.

Érdekes a nosztalgiázó szöveg. Frenreisz 1976-ban az ötvenes évek rock and roll világát idézi vissza kellő humorral és az ehhez tökéletesen illeszkedő előadásmóddal, ám az egykor sikeres táncost sajnos hiába kérleli, mert

„Asszony van és két gyerek,
Szórakozni nem megy el,
És ráadásul még pocakot is eresztett...

Haja megfogyatkozott,
Pedig valamikor sűrű volt,
De lábaiban lüktetnek még
A régi ritmusok...“

A dal minden ízében tökéletes, ám Papp Gyula teljesítménye mégis kiemelendő. A végén hallhatunk még egy ötletes – szintetizátor-Hammond-gitár lezárást is.

A Ne haragudj rám sajnos kissé unalomba süppedő, viszont az igazi amerikai, kicsit a monotóniára kiélezett funkot visszhangozza.

A lényeg Szűcs Antal Gábor egyszerű riffje, mely mellé sejtelmesen száll be a Hammond-orgona és Papp Gyula morcos klavinetje. A kezdeti „homály” után belép Frenreisz basszusa és az orgona is keményebb hanghordozást üt meg. Csakúgy, mint a szöveg, amely figyelmezteti a főhőst ostromló lányt, hogy: „képzeld, sosem leszel a nejem…” A bridge-szakasz aztán ellágyul, ahogy a kórus (Frenreisz és Szűcs Antal Gábor) közli, hogy „már rég véget ért minden, a várakozás hiábavaló.”

A második verzét Frenreisz kicsit falzettbe hajlóan énekli, de az egész végtelenül slendrián és rockos. Papp szólóbetétjei sziporkáznak: kicsit Hacsaturjan Kardtánca is felsejlik.

Az Ágnes nyitó gitárriffje zseniális, különösen, amikor bal oldalon Papp Gyula gonoszkodó Hammondja és a szikár klavinet is csatlakozik. Így a riff végül egy súlyos unisonoba torkollik, amire Frenreisz zseniális szövege kerül még a kicsit együgyű, de gyönyörű Ágnesről.

A zene megformálásának humora is tökéletesen támogatja a dalszöveg üzenetét:

„Ágnes, mégiscsak van egy nagy baj veled,
Ágnes, kis fejed belül nagyon üres.

Ágnes, hogyha jött, Ágnes, hogyha ment,
Az utcán megnézte őt minden ember.
Ágnes, hogyha állt, Ágnes, hogyha ült,
Kívülről mindenképp oly szépnek tűnt.“

A dal végén kicsit ellazul a ritmusszekció, de a zenélés sajnos túl hamar véget ér. A szám lezárásában egy kis ízelítőt kaphatunk abból, hogyan szólhatott a Skorpio a hetvenes évek derekán a koncerteken, élőben.

Az Ünnepnap című dal kiindulópontja a Traffic Glad című száma, mely az együttes 1970-es John Barleycorn Must Die című albumát nyitotta.

Frenreisz Károly szégyentelenül dörgedelmes basszussal indít, jobbról Szűcs Antal Gábor megzengetett wah-pedálos gitárját halljuk. Fekete dobolása némileg latinos ízű, nagyon hasonló a Traffic dalában hallható ritmizáláshoz.

A Hammond belépése fokozza a zord hangulatot, ami a verzékben kicsit felenged: Papp Gyula Frenreisz énekdallamát játssza unisonoban, mialatt Szűcs a sztereo jobb oldalán funkysan ritmizál.

A refrén aztán jókedvű lesz, lazán gurul előre. A hatás olyan, mintha tényleg kisütne a nap; Frenreisz remekül, felszabadultan énekel:

„Ünnepnap, szép lesz, csak már teljen a hét!
Ünnepnap, egy nap alatt nem sokra mész!
Ünnepnap, téves felfogás az egész!
Ünnepnap legyen minden napod, míg élsz!“

A gitárszóló előtt felhangzik egy Papp–Szűcs unisono, melyre Frenreisz válaszol a basszuson. Maga a gitárszóló dallamos, remekül kidolgozott, Szűcs Antal Gábor időnként még Santanát is megidézi. A gitáros két szólógitár-sávot rögzített, melyek közül az egyiket – a felvétel tanúsága szerint – az éneksávra kötötték be, mert Frenreisz belépése előtt kicsivel Szűcs játéka hirtelen abbamarad. A hatásfokhoz sokat hozzátesz, hogy helyenként megzengették a gitár sávokat.

A B-oldal nyitódala a Mondd, te szép lány!

Tiszta hard-rockot hallunk, dús gitárokkal és karcos Hammond-hangzással. A dallamosság ehelyütt is jelen van; a legfiatalabb nemzedéket célba vevő refrén is jól énekelhető:

„Mondd, te szép lány,
Mondd, melyik suliba jársz?
Mondd, holnap délután,
Mondd, ugye jut időd rám?

Mondj igent és kérj is meg rá,
Hogy várjalak az iskolánál!“

Frenreisz Károly éneke nagyszerűen szól, ami annak is köszönhető, hogy duplázva rögzítették. Ám, hogy ez a fajta hangvétel mennyire illik egy Skorpio-szintű zenekarhoz, az másodlagos kérdés. (A dal talán az LGT Megvárlak ma délben című dalának „folytatásaként“ is értelmezhető...)

A gitárszólóra egy Hammond-gitár unisono vezet rá, ami alatt a Hammond kissé visszahúzódik. A szóló második felében a szubdominánsra lépnek, ahol viszont Papp Gyula brillírozhat egyet.

skorpio_76.jpgAz Ünnepnap inzertje. Fotó: Díner Tamás

A szólórészek után mindössze egy refrén hangzik el, majd megint a hangszereké lesz a főszerep. Szűcs Antal Gábor szenzációs, két sávra rögzített gitárszólót ad elő, melynek vége egy kis wah-pedálos örömködésbe torkollik.

A szám az A rohanás című lemezen hallható Jó lenne, ha szeretnél című dal leszármazottjának is tekinthető mind hangulati, mind pedig harmóniaszerkesztési szempontból is.

A Vezess át az éjszakán a magyar funk egyik vitathatatlan alapvetése. Zengetett, nagyívű kórus nyitja, majd megszólalnak Fekete Gábor dobjai. Az ő töredezett groove-jára épül a dal. A ritmikát a basszus és a gitár unisonoja egészíti ki, ami fölött Papp Gyula kap szabad kezet.

A verzék a dob kíséretében sorjáznak, a címsort viszont kórusban éneklik. Egy szöveg nélküli játékos szakasz vezet rá a lírai középrészre, ami megtöri a dal lendületét.

„Édes italt rejtő kis boros pohár,
Jöjj, vezess át az éjszakán!
Nyugalom és csend a napi munka után,
Jöjj, vezess át az éjszakán!

Úgy várom én,
Hogy mikor szül az éj már hajnalt.
Úgy kell a fény,
Hogy űzze el a sötét gondokat.“

A gitárszóló nagyszerűen kidolgozott; Szűcs helyenként ismét két szólamot vett fel. A dal nagyszabású ál-befejezése is hatásos. Néhány tus után visszatér a basszusgitár a lábdob és funkos, tizenhatodos lábcinjáték kíséretében, melyhez Szűcs Antal Gábor sejtelmes gitárhangjai csatlakoznak. Még egyszer erőre kapnak, és a címsor energikus előadásával ténylegesen lezárják a számot.

A dal elhangzik A kenguru című filmben is angolul, Lead Me Now Through The Night címmel.

A Ha újra kezdenénk csodás, kicsit bluesba hajló ballada – némileg a Miért kell elfelednem hangulatában. (Hasonló akkordmenet elhangzik a Graham Central Station 1974-es Today című dalában…)

A számot Szűcs Antal Gábor Leslie-szekrényen keresztül felvett gitárja indítja, a dal egésze alatt Papp Gyula Hammond-szőnyege lebeg. Tanulságos megfigyelni, hogy Frenreisz Károly előadásában még a közhelyesnek tűnő szövegsorok is másképp csengenek:

„Lelkem nyugtalan, bár látszólag az élet rendben van,
De akad mégis, ami fáj.
Miért, ó, miért hagytuk el egymást ilyen hirtelen?

Ha újra kezdenénk, szívünk ezt várja rég,
Külön sokáig úgyse bírja senki,
Jöjj el, hogy pusztuljon a hideg tél a lelkünkből!
Jöjj el, ha hiszed, tudsz szeretni még...“

Kérlelhetetlen Hammond-riff nyitja a Nyújtsd a kezed, barátom című dalt, melyet – csakúgy, mint az előzőt, Papp Gyula jegyez zeneszerzőként.

A zenekar fokozatos belépése után a Hammondon ő játssza el a dal játékos főtémáját is, ami a versszakok között visszatér.

„Van, hogy úgy érzed mindennek örülsz,
Van, hogy úgy érzed semmi se megy.
Lányok jönnek és gyorsan mennek is,
Bennük tán soha nem bízhatsz meg.

Ha szerencséd van, néhány jóbarát
Végigkíséri életedet,
Bátran szólj, ha úgy érzed bajba jutsz,
Ők neked mindig segítenek.

Nyújtsd a kezed, barátom!
Nyújtsd a kezed!“

A dal akadálymentesen gurul, Frenreisz éneklése is eredeti, kifejező. A refrén kórusába Szűcs Antal Gábor is betársul. Papp Gyula Hammond-szólója alatt a kíséret levegőssé válik, így ismét kidomborodhat Fekete Gábor megnyerő, funkos dobolása.

Az Újra az úton ihletője egy régebbi Al Green-dal, mégpedig az It Ain’t No Fun To Me lehetett.

Feltételezhetően Frenreiszék nem Green eredetijét, hanem minden bizonnyal a Graham Central Station 1974-es feldolgozását vették alapul.

A bevezetésben a Hammond úgy kezd, mintha egy motor mordulna föl, és ez így is történik: kigördül a turnébusz, a banda újra útra kel!

A dal riffjét az orgona és a gitár laza unisonoja teremti meg. Frenreisz szabadon énekel, az az érzésünk támadhat, mintha mi is a Skorpióval együtt utaznánk. A bridge-szakasz ismét Fekete Gábor dobolására épül. A szólórész viszont felelgetés a Hammond és a gitár között; ami egyszerre briliáns és játékos. A dalt egy harmadik, szintén a dobra épülő szakasz zárja, ami jól énekelhető, a szöveg nem csak a zenészek életéről szól:

„Várj ma rám, megjövök este,
Várj ma rám, mer’ csak te érdekelsz!”

Az Ünnepnap című, második Skorpio-album – minden különösebb beharangozás nélkül – 1976 tavaszán látott napvilágot. Mire a korong a boltokba került, Fekete Gábor disszidált; ami szerencsére nem vonta maga után azt (mint korábban az LGT esetében), hogy a hanglemez préselését leállították volna. A Lemezgyár – hazai kapacitás hiányában – a lemez gyártását kiadta bérmunkába a csehszlovák Supraphon cégnek, de 1977-ben, az MHV dorogi gyártóegységének átadása után itthon is nyomtak belőle egy kisebb szériát.

skorpio_diosjeno_3.jpgA Skorpio Diósjenőn. Fotó: Girasek Károly

Az album hangzása még ma, negyvenöt esztendő után is izgalmas és friss. Figyelemreméltó a lemez kiváló hangminősége is; különösen a dobok masszív megszólalásának és Frenreisz Károly nagytömegű basszus-soundjának megalkotása. Ez utóbbi az együttes produkcióját még eredetibbé és – a mai napig – még vonzóbbá teszi.

Egyedül a dalszövegek egyszerűségét érheti némi kritika; de alapjában véve szerintem ez sem teljesen jogos. A Skorpio dalai ebben a formában, ezekkel a lényegre törő és kevésbé csiszolt sorokkal válnak kerek egésszé! Nem beszélve arról, hogy ez a stílus Frenreisz Károly sajátja, amin nem volt mit kidolgozni vagy cizellálni: egyszerűen belőle fakadt.

skor_dj.jpgA Skorpio Diósjenőn. Fotók: Girasek Károly

A Skorpio mindeközben a színpadon is professzionális banda volt. Herskovits Iván rock szakíró visszaemlékezései szerint egy 1976-ban, a Budai Parkszínpadon épp Németh Gábor dobos csatlakozása után rendezett koncertet A rohanással kezdtek és azzal is fejezték be. Közöttük sorjáztak a Skorpio legújabb funk-dalai, a Mondd, te szép lány egyik refrénjét Frenreisz Károly angolul énekelte. Az Ünnepnapba Frenreisz remekbeszabott basszusszólót illesztett, a Minden nap megtörténhet velem közben pedig Papp és Szűcs egymást kergetve rohangáltak a színpadon, miközben a Hammondon és a klavineten is meg-megvillantak. A Vezess át az éjszakánba egy óriási dobszóló vezetett át, majd a koncertzáró A rohanás előtt még elhangzott a Jó lenne, ha szeretnél is. A közönség őrjöngött. Az együttes profizmusát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Herskovits Iván egy pár hét múlva – balatoni nyaralásának részeként – ismét megnézte a Skorpiót Siófokon. A banda ugyanúgy hergelte a közönséget, mint Budapesten, csak épp zuhogott az eső. „Az eső ne érdekeljen senkit, a koncert után együtt megyünk fürödni” – jelentette ki Frenreisz Károly, majd hatalmas lendülettel szólalt meg a zene.

Az Ünnepnap zenei világa nem is térhetne el jobban a bemutatkozó A rohanás című nagylemezétől. Persze, minden a kemény rockban gyökerezik, de az album dalait meghatározó mértékben itatja át a funk.

A rock és a funk házassága a hetvenes évek eleje óta tart már. El sosem váltak, de ez a frigy csak rövid ideig volt „felhőtlen” és teljes. A Skorpio Ünnepnap című nagylemeze egyike a két műfaj kevés szerelemgyerekének.

Örök hála érte!


Köszönet Rozsonits Tamásnak és Herskovits Ivánnak a cikkhez nyújtott segítségért.


Szerző:
Majnik László

Nyitókép: Fortepan / Erky-Nagy Tibor

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr5016501060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása