Az 1976-os év elején a Piramis együttes számottevő népszerűséget még nem tudhatott magáénak. Som Lajos basszusgitáros, szerző, zenekarvezető szervezőkészsége és elszántsága adta a pár éve létező zenekar összetartó erejét. Hard rockba hajló repertoárjukból addig egy rádiófelvételként ismertté vált dal emelkedett ki, Ne bántsd a madarakat címmel. A lírai számban a nemrég elhunyt Gallai Péter énekelt. 1975 őszének nagy húzása volt, hogy Som el tudta csábítani Révész Sándor énekest a Generálból, aki örömmel pártolt át a keményebb hangzással dolgozó formációhoz. (Révész bemutatkozására 1975. október 31-én került sor a Fővárosi Művelődési Házban tartott koncerten.)

Baranyai Judit

Baranyai Judit a Strings énekesnője volt, ma Ausztráliában él. A Strings az Illésben az 1964-es év végén zajló nagy tagcsereváltás után alakult: a korábban az ős-Illésben Illés Lajossal játszó Nényei Tas, Halász Öcsi és Farkas Ádám új zenekart alapítottak, és játszottak tovább az Illés régi törzshelyén, a Bercsényi Kollégiumban, míg a már Szörényi testvérekkel felálló Illés kiszorult a kőbányai Törekvés Művelődési Házba. Az interjúban érintőlegesen beszélgettünk Orszáczky Jackie ausztráliai éveiről is.

Kissé bulvárízű a cím, de mi köze lehet mindennek a magyar könnyűzene történetéhez? Nos, van köze, mivel a címbéli produkciókat tartalmazó hanglemez Budapesten készült, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál.

Az 1950-es évektől a kommunista Észak-Vietnam, majd az egyesült Vietnam állami lemezcége a Dihavina nevű vállalat volt, mely monopolista cégként működött. Népzenét és helyi tánczenét is megjelentettek, de címkéjük alatt leginkább hazafias dalok láttak napvilágot. Önálló hanglemezgyártásra az ország egyesítésének ideje előtt nem rendezkedtek be, mivel nagyon kis volumennel működtek. Kiadványaik száma évente a tízet sem érte el. A lemezeik préselését a testvéri szocialista országokban rendelték meg, elsősorban a Szovjetunióban és Csehszlovákiában. Dél-Vietnamban létezett legalább egy lemezpréselő üzem, a hetvenes évek végétől itt is készültek Dihavina-albumok. A fentiek eredményeképpen a helyi lemezvásárlók persze változó kivitelben és minőségben juthattak zenéhez, és a szerény életszínvonalú országban jellemzően nem a magángyűjteményüket gyarapították, hanem a lemezeket valamilyen közintézmény, könyvtár részére vették meg.

A Skorpió zenekar 1973-ban

A Skorpió negyvenöt esztendővel ezelőtt megjelent Rohanás című, bemutatkozó albumát gyakran emlegetik úgy, mint az első magyar hardrock-nagylemezt. Ez a felvetés sajnos nem teljesen igaz, ám ez nem von le semmit az album értékeiből és érdemeiből. Ha szőrszálhasogató módon, minden áron meg szeretnénk nevezni az első hazai, tisztán hardrock-albumot, akkor véleményem szerint az Élő Omega lenne a megfelelő választás - unikálisságuk miatt nem számítva az Omega hasonlóan keményebb hangütésű Éjszakai országút című lemezét, a Hungaria „útkereső” Tűzveszélyes című albumát, vagy a Locomotiv GT első két korongját .

A szerző saját kazettái

Hogy a popzene és a magyar televíziózás 1989 előtti kapcsolata sokszor meglehetősen különösen alakult, nem meglepő: annak ellenére, hogy a hetvenes évek közepétől többé-kevésbé folyamatosan hallhattunk tematikus műsorokban popzenét, sőt aktuális popsztárokat is láthattunk két zenés ajándékkosár között, a heti műsoridő mennyisége miatt azonban mégis maradhatott egyfajta hiányérzet a nézőkben. Éppen ezért az 1979-es év kiugróan emlékezetes: Magyarországot is végleg elérte a diszkóláz.

Ismerünk több olyan gitárt is, mely egyszerre két magyar rockhírességhez is kapcsolódik, hiszen gyakorta adták-vették őket, cirkuláltak a piacon az akkor még nem relikviaként, hanem használati tárgyakként, horribile dictu „munkaeszközként” kezelt értékes hangszerek. Néha megesett, hogy sikerült velük többször is történelmet írni. Így történt ez Szörényi Levente és a mai napon pontosan harminckét éve, tragikus körülmények közt elhunyt Bencsik Sándor gitárjával is.

Kereken 50 éves minden idők legnépszerűbb magyar beatalbuma, az Illések és pofonok. Olyan örökzöldek sorakoznak rajta, mint az Újra itt van, a Sárika vagy az Oh, kisleány. A rajongók ezúttal egy zenetörténeti pillanatnak lehetnek részesei, ugyanis az Illés-zenekar legendás muzsikusával, Szörényi Leventével végighallgathatják a teljes lemezt, és a Kossuth-díjas zeneszerző mesél is az albumról, az akkori korszakról, hangulatról.

Az idei évben valami van a levegőben: sorra kerülnek elő elveszettnek hitt rocktörténeti jelentőségű gitárok. Radics Béla SG-jének feltűnéséről már írtunk.

Bencsik Samu élete során nagyon sok gitárt használt. Kereste a legjobb hangzást, ezért állandóan kísérletezgetett. Volt olyan gitár a kezében, mely nem élt meg csak egy pár koncertet, és több hangszerét egymással párhuzamosan is használta. Talán nem túlzás, ha az általa használt gitárok számát harminc körülire tippeljük.

Vitathatatlan, hogy a magyar beatkorszak csúcséve 1969 volt. Ezen év őszén a „szentháromság” tagjai közül végre a Metro is jelentkezhetett önálló nagylemezzel, karácsonyra pedig megjelent az Omega 10000 lépés című második albuma is. A Hanglemezgyár „zöld utat” adott a beat legjelentősebb hazai képviselőinek. Így történhetett, hogy 1969-ben a legnagyobb népszerűségnek örvendő Illés-együttestől a beatrajongók két nagylemezt is a kezükbe vehettek. Ezek közül az első, a Nehéz az út mindössze csak négy új dalt tartalmazott. Ám tavasz és nyár folyamán a zenekar rögzíthetett a Rottenbiller utcában egy vadonatúj anyagot, amely talán a legfrappánsabban összegezte mindazt, amiről 1969-ben (a szó szoros értelmében vett) beatzene szólhatott.

A szerző neve egy zenei, zenetörténeti témájú oldalon csalóka. Ez nem az a Földes László. Vagy mondjuk: „részben”. Idősebb Földes László 1984-ben megjelent összegző önéletrajzi könyvéről lesz most szó. A kötetnek közvetlen zenei vonatkozása nincs, közvetett viszont annál több. Földes László Hobo nagyon ritkán beszél az apjáról. Nem is csoda, negyven éve próbálja elmagyarázni, hogy nem az apja hátszelével, hanem valahol éppen annak ellenére, saját tehetsége okán lett az, aki.