A Locomotiv GT 1975-re egy csalódott és túlterhelt együttes képét mutatta. Az ABC kiadóval kötött amerikai lemezszerződésük kútba esett, méghozzá úgy, hogy az 1974 nyarán rögzített, másodiknak szánt amerikai nagylemezük (All Aboard) végül mégsem került a boltok polcaira. Ráadásul a zenekar 1974 szeptemberében „üres zsebbel” tért haza Amerikából, mivel a lemezcégtől egy vasat sem kaptak, ám ez csak a kisebbik probléma lett volna. Az igazi tragédiát az jelentette, hogy mindössze három LGT-tag utazott a hazafelé tartó repülőn: gitárosuk, Barta Tamás Amerikában maradt, úgy döntött, hogy disszidál. Barta – bár elég sejtelmesen – de azért megnevezte az utódját, aki nem volt más, mint Karácsony János, aki ekkoriban a Generál együttesben játszott.
A zenekar egy egész hónapos lengyel turnéra utazott, majd írni kezdték egy új nagylemez anyagát is. Karácsony János végleg otthagyta a Generált és az LGT hivatalos tagjává avanzsált: személyében a zenekar nem csak egy kiváló gitárost, hanem egy remek énekest is nyert. Kijárták, hogy a Rottenbiller utca helyett a MAFILM stúdiójában készíthessék el új lemezük felvételeit. Ennek oka valószínűleg az lehetett, hogy a MAFILM-nél a Lemezgyárral szemben már nyolcsávos rögzítési rendszert használtak, amit sokkal megfelelőbbnek ítéltek hangzásbeli elképzeléseik megvalósításához. Az albumot Kovács György hangmérnök segítségével rögzítették, aki mindent beleadott, hiszen ez volt az első általa felvett nagylemez. Az LGT tagjai megmutatták neki az Amerikában készült felvételeiket is, mert azt szerették volna, ha legújabb magyar korongjuk is Jimmy Miller producer munkáihoz hasonlóan szól.
A Mindig magasabbra című Locomotiv GT-album felvételei a MAFILM stúdiójában egyszerre készültek Kovács Kati (és az LGT) Közel a naphoz című lemezének dalaival, a szoros stúdióbeosztás megfeszített tempót követelt. Kész csoda, hogy a zenekar bírta a megpróbáltatásokat, az pedig még nagyobb elismerést érdemel, hogy ilyen helyzetben képesek voltak egyáltalán újabbnál újabb dalokat, időtlen slágereket szülni.
A lemez egy felettébb izgalmas, három tételből álló kísérlettel kezdődik. Az Intuitio Molto Furtivamente gyűjtőcímet viselő mű első tételét Presser Gábor jegyzi, Andante Grazioso címmel. A nyugalmas szakaszt szélharang, csengettyűk és egyéb ütőhangszerek vezetik be. Presser Gábor elektromos zongora akkordjait tremolo effekt használatával tették levegőssé. A földtől elemelkedett hatás tökéletes, melynek inspirációja is tisztán hallható: Presser valószínűleg Miles Davis (illetve Joe Zawinul) In a Silent Way-ét vette kiindulási alapnak. A nyugalmas lebegés után Laux József kaotikusnak tűnő, flangerrel effektezett dobszólója következik, amely a Vivace Kalapaccio címet kapta. Rövid szünet után a mű lezáró tételeként egy klavinet által vezetett, morcos kis téma hangzik fel, amelyben Presser mellett ismét csak Laux kap némi szerepet. A témának erőteljes funk-rockos íze van, amit a vonószenekar terít be puha mázzal.
Az eredeti albumfelvezetés után az LGT egyik legnagyobb slágere, a Szólj rám, ha hangosan énekelek következik. A felvétel kitűnően sikerült, ami nem is csoda, hiszen a Szólj rám… sokat próbált dal volt, elsőként az 1974-es Kovács Kati és a Locomotiv GT című albumon szerepelt. 1974 nyarán Los Angelesben is felvették, Motor City Love (Sitting on the Sidewalk) címmel került volna fel az All Aboard című albumra. A három verzió közül ez a legfunkosabb és egyben talán a legjobb is. Felettébb izgalmas Presser elektromoszongora-szólama a baloldalon, amit Hammonddal is fűszerez. A szóló is az orgonán hangzik el, pedig ez korábban nagyobb részt Bartáé volt, csak az amerikai felvétel szólószakaszának második felében hallhatunk egy orgona-gitár unisonót. A legjellemzőbb hangszer a klavinet, ami a funkos jelleget meghatározza. Karácsony a wah-pedálos kíséreten túl a dal hangszeres szakaszaiban funkysan ritmizál, ami mellett fenségesen szól Somló Tamás szájharmonikája is.
Az Arra mennék én egy újabb gyöngyszem Presser Gábor bánatos balladáinak sorában. A kicsit Leon Russell modora által ihletett ballada szövegét is Presser jegyzi, el is hangzik benne a szerző talán egyik leggyönyörűbb sora is: „arra mennék én, hol a fák énekét, egy madár írja szólamokra szét”. Presser saját énekét zongorán kíséri, csak a második versszakban lép be egy finom „vonósszőnyeg”, aminek fokozása vezet el a dal kiteljesedéséig. Belép a ritmusszekció, a tempó húzósabbá válik. Finom, enyhén „gospeles” kórus kíséri Somló levegős, ám ízes szaxofonszólóját, amit egy fúvósszekció is színez.
A címadó dal, a Mindig magasabbra ismét sejtelmes Fender zongorával kezdődik, hogy a tremolós, finom akkordbontások után a zenekar egy hosszú tussal teremtsen meglehetős feszültséget. Ez a megoldás az Earth, Wind & Fire-t idézi, mégpedig az 1973-ban megjelent Evil című daluk bevezető taktusait. A klavinet-basszusgitár-gitár unisonora épülő alapriffet jól ellenpontozzák a bridge puha harmóniái. A refrén erőteljesen súlykolja a címsort, miközben hallhatjuk azt is, ahogyan Laux József a dupla lábdobos technikával kísérletezik. A dalt Karácsony János énekli remekül, gitárszólója is szép, kidolgozott munka. A gitár hangszíne úgy hat, mintha a szólót visszafelé játszották volna le. A hatás így rendkívül pszichedelikus, jól passzol a dal alapvetően funkos világába. A dalszöveget a lemezcímke szerint Laux József írta, és ha ez igaz, akkor a verset tekinthetjük akár a dobos hitvallásának is. Még akkor is, ha több éves munkája az együttes nyugati karrierjével kapcsolatban épp kárba veszni látszott.
Az A-oldal utolsó dala, az És jött a doktor mindössze egyetlen E-mollra épül és életveszélyesen oldalog Laux egyszerű groove-ja, valamint a kongák által vezérelve. A Locomotiv GT ehelyütt úgy hangzik, mint a Temptations amerikai soul-funk énekegyüttes, tekintve, hogy szinte minden sort a zenekar más-más énekese ad elő. A Temptationsra jellemző monotóniát a verzék között mindössze egy ötletes kis klavinet-basszusgitár-gitár unisono töri meg. A humoros szöveg a végén arra lyukad ki, hogy „csak a zene kell”, és ez a zene – köszönhetően többek között a kiváló éneklésnek – egy pillanatra sem tud unalmas lenni. A B-oldal a Locomotiv GT talán legnagyobb slágerével, a Neked írom a dalt című számmal kezdődik. A dal címét ihlethette Leon Russell A Song For You-ja is, amit mellesleg a Temptations is feldolgozott az azonos című, 1975-ös albumán. A legendárium szerint Presser Gábor a szöveget a turnébuszban zötykölődve, elemlámpa fényénél írta, és sokáig el sem hitte, hogy lehet belőle valami. Persze ekkor még nem tudhatta, hogy időtlen slágert alkotott, ami talán annak is köszönhető, hogy amikor Presser bekiabálja a dal elején, hogy „héééé”, akkor a mai napig mindenki megszólítva érzi magát. A szám egyszerű szerkezete közérthető, annak ellenére, hogy az LGT tagjai remekül muzsikálnak benne. A zenélés laza hangulatán kicsit érezhető a The Band felvételeinek hatása, mely zenekar Presser Gábor és Barta Tamás közös kedvence volt.
Az időtlen slágert egy másik időtlen sláger követi a lemezen, mégpedig Somló Tamás és Adamis Anna szerzeménye, a lírai Álomarcú lány. A számot Presser és Somló felváltva éneklik a finom akusztikus gitár és az elektromos zongora szőttese fölött. A ballada gyönyörű, a muzsikálás ismét mesteri. Presser zseniálisan zongorázik, mialatt háromszólamú vokált is hallhatunk. Laux is beszáll, de a dob mellé basszusgitár csak később csatlakozik. Somló diszkrét szólama épp csak megtámasztja a harmóniákat, különösebb vizet nem zavar, de ez így szép és jó. A dal utolsó harmadában csellók és egy nagybőgő is betársulnak, egy vokális szakasz vezet el a jókedvű befejezésig, ami a mollos tonalitású szerzeményt már dúrban zárja le.
Szintén Somló Tamás és Adamis Anna szerzeménye a Nekem ne mondja senki, ami megejtően játékos és mókás, annak ellenére, hogy a szöveg központi témája az elmúlás. A dalt a nyolcados alapon zakatoló ritmusszekció irányítja, balról Presser brilliáns klavinetszólamát, jobbról pedig Karácsony ezt tökéletesen kiegészítő gitározását hallhatjuk. A szólórész is a két hangszer szövevényes együttjátékára épül némi „szellemhanggal” kiegészítve. Somló énekesi teljesítménye emlékezetes, bár szelleme nem csak ezért hagyott nyomot a magyar emberek szívében-lelkében. A dal jobban nem is passzolhatna Somló laza, néha kicsit flegma személyiségéhez. A kiváló hangszeres és énekesi teljesítménynek köszönhetően ez a szám sokkal több, mint egy kis funkys „lötyögés”.
Az Elfelejtett szó tökéletes dal, méltán foglal helyet az LGT legnagyobb slágereit felsorakoztató listákon. A felváltva éneklés ismét egy csúcsformában lévő „énekegyüttest” mutat és rájöhetünk, hogy Presser, Somló és Karácsony hangja mennyire tökéletesen egészítik ki egymást. A verzéket Laux tizenhatodos lábcinje mellett csak Karácsony egyetlen hangra szorítkozó, funkosan ritmizáló gitárja kíséri, a harmóniákat pedig Presser nyomatékosítja a zongorán a basszussal kiegészülve. A refrén aztán teljes erőre kap, mindhárman falkában harsogják a tanulságos szöveget: „minden ember más, de éppen ez a jó, hát meddig várjak még, hogy felhangzik egy elfelejtett szó”. A szám szólórésze a gitáré, Karácsony egyszerű, de szépen formált szólót mutat be. Eközben Laux is követel magának némi figyelmet: a hangzást jól kitalált dob-breakekkel spékeli meg.
A lemezt lezáró Ülök a járdán mutatja a legmarkánsabb Temptations-hatást, mivel bevezető riffje egy az egyben az amerikai banda 1972-es sikerszámát, a Papa Was a Rolling Stone-t visszhangozza. Persze a dal ezután egészen más irányt vesz, egy Somló Tamás éneklése által vezetett funk-rock lesz belőle. A dal szerepelt volna az All Aboard című amerikai nagylemezen is I Love You Frisco címmel. A magyar verzió felettébb izgalmasan szól, különösen a szaxofonszóló és Presser effektezett klavinetszólója zseniális. Laux megbízhatóan vezeti a számot, határozott szerepet tölt be a kolomp, és csodás fűszerként hatnak a helyenként felhangzó, ropogós triolái.
A Mindig magasabbra csattanós válasz volt mindazoknak, akik 1974-ben, Barta Tamás disszidálása után temetni kezdték a Locomotiv GT-t. Az együttes csalódottsága és kimerültsége egyáltalán nem érezhető a dalokban, legfőképp, hogy a lemez tíz száma közül négy is örökérvényű sláger lett. Presser Gábort Barta távozása után jól hallhatóan a funk kerítette hatalmába. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy Presser igazi Temptations-rajongó volt, hiszen számos dalban érezhető az amerikai énekegyüttes hatása. Még az LGT-lemezzel egy időben készült Kovács Kati-lemezen is (Közel a naphoz), melynek Tíz év az úton című dalához Presser a Temptations 1973-as Law of the Land című dalából vette a mintát. A funk tehát új ihletforrást jelentett az LGT-nek, de nem csak nekik. 1975-76-ban a funk és a rock házassága beteljesedett, ami olyan hazai hanglemezeket segített a világra, mint a Skorpió Ünnepnap (1976), valamint részleteiben a Fonográf Na mi újság, Wagner Úr (1975) és FG-4 (1976) című nagylemezei.
Ezek közé az albumok közé tartozott a Locomotiv GT V. nagylemeze is, amelyen a zenekar tökélyre fejlesztette a funkys, és a Karácsonynak köszönhetően helyenként még dzsesszes ízekkel is tarkított megszólalást. A Mindig magasabbra és az ezt követő V. című lemezek, ha nem is a zenekar legjobb albumai, de mindenképp az LGT egyik csúcsát jelentik. Presseréknek igazán jól állt a funk, ám sajnos a műfaj kisvártatva „eldiszkósodott”, és így már hasznavehetetlenné vált a rockzenészek számára. A házasság rövidre sikeredett, ám a szerelemgyerekek igazán csodálatosak lettek. Olyanok, mint a Locomotiv GT Mindig magasabbra című albuma.
Szerző: Majnik László
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
