Csapó György

Csapó György Budapesten született 1955-ben, a bakancsos Edda dobosaként lett ismert. Élt Szegeden, Kecskeméten és Egerben, édesapjának köszönhetően, aki színész volt, és a nevezett helyekre szerződött. Kiskorától a színpad és a zenekari árok közelében sertepertélt, Egerben kezdte zeneiskolai tanulmányait. Ötödikesként került Miskolcra, ahol gyerekkori dobos példaképe, Praha József a Miskolci Nemzeti Színház zenészeként gyakorolt kitörölhetetlen hatást a kis Gyurikára. Itt, az új városban is folytatta zeneiskolai tanulmányait, klasszikus ütős szakon, ahol Szántó Béláné Marika volt a tanára, de privát órákat Praha Józseftől is vett. ORI-engedélyét a Regős-féle spirituálé zenekarral szerezte meg, de egy dokumentációs hiba révén énekesként kapott engedélyt, nem ütősként. Ezt követően dobolt a helyi Reflex zenekarban, majd Szepcsik József helyére került az akkor még két énekessel működő, külföldi dalokat játszó Eddába. Gyakorlatilag innen indult el a klasszikus – lemezes – Edda formálódása és 1978 szeptemberére alakult ki a legendás, ötös felállás – Pataky Attila, Slamovits István, Barta Alfonz, Zselencz László és Csapó György. Csapó a zenekar első két lemezén dobolt, majd egy korábbi balesetéből és a csapat rengeteg koncertből álló erős meneteléséből adódóan kiújultak a gerincproblémái, és ki is lépett a zenekarból. 1982-ben már Fortuna László dobolt a helyén.

Eredics Gábor (1955) elsősorban a Vujicsics együttes vezetőjeként – basszprímtamburásaként és harmonikásaként – ismert, de emellett 1982 és 2006 között a Magyar Művelődési Intézet tudományos munkatársaként dolgozott, 1998 és 2012 között az általa alapított Kalász Művészeti Iskola igazgatója volt, és fontos szerepet játszott abban, hogy 2007-ben a Zeneakadémián megalakulhatott a Népzene Tanszék (ahol jelenleg is tanít). 2016 óta pedig az MTVA-n belül működő Dankó Rádió csatornaigazgatója.

Megjelent az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram oral history sorozatának, a Hangok és ütemeknek a harmadik kötete, tizenkét életútinterjúval.

Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja 2015 tavaszán kezdte az oral history módszerével készülő interjúk rögzítését. Az interjúalanyok között televíziós és rádiós szerkesztők, zenekarvezetők, énekesek, hangmérnökök és más szakemberek is megtalálhatóak – olyan figurák, akik tevékenyen formálták a Kádár-korszak zenei életét akár a háttérből, akár a színpadon állva. A beszélgetések szerkesztett, lábjegyzetelt változatából két kötet is megjelent a Hangok és ütemek-sorozatban, melynek immáron a harmadik része is kézbe vehető.

A Muszty–Dobay páros első tévés felvétele

A hetvenes évek derekán indultak a countryhoz és blueshoz is kötődő fehérvári dalosok, akik egyrészt a hatvanas évek végi pol-beat hagyományokat vitték tovább, másrészt olyan ambiciózus szerző-előadók voltak, akik a nemzetközi példaképek – mindenekelőtt Bob Dylan, Joan Baez és Joni Mitchell – nyomvonalán próbáltak haladni.  A sokak számára rossz szájízű pol-beatet ekkor már persze „folk-beatnek”, „városi népzenének”, „mai dalnak”, később pedig „közéleti dalnak” nevezték, és ezeket a személyes hangvételű „beszámolókat” általában maga a szerző adta elő, egy szál akusztikus gitárral.

A nyolcvanas évek hajnalán a Fonográf háttérbe húzódása után a 100 Folk Celsius mellett a magyarországi népszerűsége zenitjére érő country stílus másik legkedveltebb sztárja a Bojtorján együttes volt. Buchwart Lászlóék felfutásában fontos szerepet játszott az az 1979-es Fonográf-turné, amelyen előzenekarként vehettek részt, növekvő népszerűségük eredményeként két évre rá megjelent a bemutatkozó nagylemezük (Csavargódal), nem sokkal később pedig a Zeneműkiadó menedzsere, Knisch Gábor jóvoltából a tengerentúli piacra is betették a lábukat. Többször eljutottak az Egyesült Államokba, ahol Kansas állam díszpolgárai lettek, majd Nashville-ben nyertek fesztiváldíjat. Miközben 1981-ben felléptek a londoni Wembley Stadionban rendezett nemzetközi countryfesztiválon is.

Nagy Feró hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a munkába a Bikini megalakulását követően hazánk legprofesszionálisabb zenészeinek társaságában. A Nagy Feró és a Bikini zenekar egy kislemezt és két nagylemezt készített, a két LP a legfontosabb lemezek közé tartozik, amit valaha Magyarországon szalagra vettek. A Hova lett… (1983) és a XX. századi híradó (1984) jelentős lenyomatai a kornak, zenében és szövegben pedig nagyon merész kísérletet jelentenek, új utakon. A lemezkészítés mellett az együttes rengeteget koncertezett és sok Beatrice-dalt is műsorra tűzött. A nyughatatlan, örök lázadó Nagy Feró gondolatai azonban 1984-ben már a színház világa felé jártak, pontosabban minden férfiszínész legnagyobb szerepálma, a Hamlet lebegett a szeme előtt.

Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentőségű, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis mérföldkőnek számított az első barázdákba préselt anyag, még akkor is, ha csak kislemezen, 45-ös fordulaton történt. Sorozatunkban magyar zenekarok bemutatkozó kislemezeiből szemezget Rozsonits Tamás.

Vas János Panyiga elsősorban az Orfeo zenészcsoport és az abból kinőtt Vízöntő együttes alapító-vezetőjeként vált ismertté, de ott volt a Monszun létrejötténél, játszott a Gerilla, a Kolinda, a Mákvirág és a MALÉV Kamarás zenekarokban is. Néprajzosként a nyolcvanas évektől egészen a megszűnésig stabil tagja volt a Néptáncosok Szakmai Házának, az utóbbi években elsősorban a Táncház Egyesületben dolgozik. 2012-ben Hej, betyárok! – Betyárok a népi kultúrában címmel jelent meg könyve.

A debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad eredetileg nem beatfellegvárnak épült, ám a hatvanas években oda is betört a gitár. A szórakozóhely hivatalosan 1950. június 10-én nyílt meg a nagyközönség számára. Az avatóünnepségen Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékát mutatták be, ahol jelen volt a szerző is.