Volt egyszer egy beatkorszak

Különleges kislemezek – Nagy Feró: Hamlet (kisfokozat)

2018. október 06. - beatkorSzaki

nagy_fero_hamles_sp_front.jpgNagy Feró hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a munkába a Bikini megalakulását követően hazánk legprofesszionálisabb zenészeinek társaságában. A Nagy Feró és a Bikini zenekar egy kislemezt és két nagylemezt készített, a két LP a legfontosabb lemezek közé tartozik, amit valaha Magyarországon szalagra vettek. A Hova lett… (1983) és a XX. századi híradó (1984) jelentős lenyomatai a kornak, zenében és szövegben pedig nagyon merész kísérletet jelentenek, új utakon. A lemezkészítés mellett az együttes rengeteget koncertezett és sok Beatrice-dalt is műsorra tűzött. A nyughatatlan, örök lázadó Nagy Feró gondolatai azonban 1984-ben már a színház világa felé jártak, pontosabban minden férfiszínész legnagyobb szerepálma, a Hamlet lebegett a szeme előtt.

nagy_fero_hamlet_sp_back.jpg

Az István, a király rockoperában, majd a Rock Színház Hair előadásában (Bergert alakította) Nagy Feró bebizonyította, hogy nem kizárólag rockénekesként van helye a színpadon. 1984-ben színházi körökben hatalmasat robbant a hír, hogy a kecskeméti Katona József Színházban Jancsó Miklós rendezi a Hamletet, a főszerepre és a zenék megalkotására pedig Nagy Ferót kérte fel. Feró 1984 december legvégén elhagyta a Bikinit, hogy teljesen a darabra koncentrálhasson, hiszen a próbák hamarosan elkezdődtek Kecskeméten. Vitray Tamás Tóksó című műsorában már beszélt is erről 1985 februárjában, sőt, név nélkül, nagyon talányosan azt lebegtette, hogy régi barátaival dolgozik a Hamlet zeneanyagán, akikkel együtt is maradnak és zenekarrá szerveződnek. A budapesti Dallos Ida Művelődési Házban titokban a következő négy zenész próbált és alkotta meg a Hamlet zenéjét: Nagy Feró, Lugossy László, Miklóska Lajos és Donászy Tibor. Igen, a Beatrice legerősebb, klasszikus felállása! A színházi próbafolyamatokhoz már rögzítettek dalokat, kettőt kislemezen is megjelentettek a kecskeméti társulat művészeinek közreműködésével.

hamlet_front.jpg

A kislemezt a Bravo szerkesztőség adta ki az SPS 70675 sorozatszámon, a Lenni vagy nem lenni és az Iszákos a nevünk című dalokkal, 1985-ben. Szerzőként a következő olvasható a korongon: „Hamlet-részletek W. Shakespeare-Arany János nyomán: Nagy Feró. Előadó: Nagy Feró.” A borítót Feró régi barátja, a Bizottság együttes egyik alapítója, Bernáthy Sándor képzőművész tervezte. A hátsó borítón Feró nagyon sok embernek mond köszönetet, innen is kiolvasható, hogy valójában ez egy klasszikus Beatrice-kislemez, közreműködőkkel: Miklóska Lajos, Lugossy Lacika, Donászy Tibi, Vitray Tamás, Arany János és Shakespeare Vilmos, Malgot István és a kecskeméti Katona József Színház mozgásszínház tagozata és az  Okker Szisztersz szintén szerepelnek a köszönetlistán.

hamlet_back.jpg

A borító mindkét oldalán ott áll egy figyelmeztető csík: „Non Commerc.” Nem is az! Harapós, agresszív, nagyferós. A darab teljes zeneanyaga nyolcvan percet tett ki, a tervezett dupla nagylemez helyett végül csak egy szimpla albumon jelentette meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 1986-ban. A kecskeméti bemutató különös körülmények között elmaradt, ám később a darabot az Egyetemi Színpadon megmentették: 1987. január 30-án mutatták be, Katona Imre rendezésében.

Szerző: Rozsonits Tamás

 A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr3014284943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása