„Mindig higgadt volt és mértéktartó, mintha azt akarta volna másoknak megtanítani, hogyan szabályozzanak szépen egy vulkánt, miközben benne izzott, és várta, hogy kitörjön” – írja A jazzprofesszor című regénye címszereplőjéről Szántó T. Gábor. A zongoraművész, zeneszerző és zenetörténész Gonda János…
Túlzás nélkül állítható, hogy megnyitásától 26 évvel ezelőtti leégéséig – amit állítólag egy elektromos karácsonyi gyertya okozott – a Budapest (Nagy) Sportcsarnok, azaz a BS volt a hazai rendezvények és koncertek csúcshelyszíne. És túlzás nélkül állítható az is, hogy Kövér Péter, aki a kezdetektől…
2024 őszén, a Helikon gondozásában jelent meg Csatári Bence Kóbor – Az utolsó interjú című kötete. A több mint kétszáz óra beszélgetés nyomán készült, közel háromszáz fotóval illusztrált, 444 oldalas kiadvány elsősorban a diszkográfiára, az élő fellépésekre, valamint a színpadtechnológiai újításokra…