A Bergendy-zenekarnak nem volt külön próbaterme, így sokszor Bergendy Istvánék nappalijába készültek a következő fellépésre, vagy éppen született egy új dal. Ifjabb Bergendy István és Bergendy Barbara a Beatkorszak podcast adásában arról is beszéltek, hogy a hetvenes-nyolcvanas években szinte a teljes magyar könnyűzenei élet megfordult náluk.

A Beatkorszak Nap keretében május végén került helyére Szolnokon az a Poptörténeti pont tábla, amely a legendás testvérpár – Bergendy István és Bergendy Péter – szülőházát jelöli. Az emléktábla avatásán jelen volt Bergendy Péter lánya, unokája és dédunokája mellett Bergendy István özvegye és lánya, Bergendy Barbara is, aki bátyjával, ifjabb Bergendy Istvánnal a podcastunk vendégei is voltak. Bajnai Zsolt műsorában többek között arról is meséltek: gyerekkorukban teljesen természetes volt, hogy amikor iskola után hazaértek a teljes Bergendy-együttes a nappalijukban próbált, vagy ha éppen nem ők vannak a zeneszerző és hangszerelő édesapjuknál, akkor valamelyik ismert zenésszel vagy énekessel találkoznak az otthonukban.

Arra a kérdésre, mikor szembesültek először azzal, hogy ők „A Bergendy” gyerekei, nem tudtak pontos választ adni, mert mint Barbara fogalmazott: nekik az volt a természetes, hogy az apukájuk zenész, otthon komponál, gyakorol, esténként pedig koncertezni jár, ha pedig olykor ők is elmentek egy-egy fellépésre, akkor ott állt előttük a színpadon.

István ezzel kapcsolatban felidézte egyik gyerekkori élményét, amikor egy hűvösvölgyi koncertre kísérte el az apukáját, amiből leginkább az maradt meg benne, mennyire tetszett, hogy az színpadon láthatja. Ritka nevük miatt az persze gyakran előfordult, hogy visszakérdeztek, annak a Bergendynek a rokonai-e, sőt István emlékei szerint az is megesett, hogy egy nagyobb iskolatársa talán azért nem verte meg, mert tudta, ki az apukája.

„Ma már legfeljebb a mi korosztályunk, vagy a kicsit idősebbek kérdeznek vissza, ha meghallják a nevünket” – tette hozzá Bergendy Barbara, aki bár tanult zongorázni és hegedülni is, végül nem a zenészi, hanem a művészettörténészi pályát választotta, jelenleg pedig a Szépművészeti Múzeum kommunikációs munkatársaként dolgozik. A spanyolországi munkáról nem sokkal a podcast felvétel előtt hazaérkező bátyja mindezt nevetve azért annyival kiegészítette, hogy tőle egyszer Ibizán kérdezte meg egy német turista, van-e köze ahhoz a Bergendyhez, akinek a lemezeit még NDK-s fiatalként ismert meg.

A Bergendy testvérek meséltek arról is, hogy édesapjuk képzett zenészként leginkább az 1930-40-es évek amerikai big bandjeiért és a swing muzsikáiért rajongott, a szíve csücske pedig a dzsessz volt. Ugyanakkor hatalmas lemezgyűjteménye volt, és nem egyszer úgy kapcsolódott ki, hogy feltett egy komolyzenei albumot és a partitúrát követve hallgatta azt. Ugyanakkor ifjabb Bergendy István fontosnak tartotta megemlíteni, hogy édesapja nyitott volt az újdonságokra, belehallgatott azokba a rockzenékbe is, amiket ő tinédzserként szeretett.

„Ilyenkor azonban mindig hozzátette, hogy ha jó zenész akarsz lenni, akkor szedd le, tanuld meg, hogyan kell játszani!”

Bajnai Zsolt Bergendy István emléke előtt tisztelgő podcastjében szó esett a zenész hagyatékáról is, amit 2020-as halála után ezen a nyáron próbál majd számba venni és rendezni a család, ugyanis nagyon sok feljegyzés, személyes tárgy, fotók, sőt fellépő ruhák is maradtak a magyar könnyűzen színpadán több mint hat évtizeden át jelen lévő zenész, zeneszerző, zenekarvezető után.

Szerző: Bajnai Zsolt

Nyitókép: Hajdú Sándor és Bergendy István a Diósgyőri Popfesztivál színpadán. Fotó: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.