A Kádár-korszakban nemcsak a rockzenével, de a rockot önkifejezési eszközként használó színházzal is lehetett lázadni, vagy legalábbis kifejezésre juttatni többek között olyan eszméket, véleményeket, amelyekért a rendszer nem igazán lelkesedett.

Persze a szórakoztatás és egy új műfaj megteremtésének szándéka sem volt utolsó szempont, és a hivatalos kultúrpolitika végső soron nem állt ellen a művészeti nevelés ilyetén módon való fejlesztésének, hiszen amíg a rockoperákat hallgatták az emberek, addig sem akarták a rendszert megdönteni.

Amikor Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor megálmodta a Rock Színházat, mindketten tudták, hogy rocktörténelmet írnak, és az akkoriban legújabb zenés színpadi műfaj, a rockopera hazai alapjait fektetik le. Frenetikus siker övezte már az első előadás-sorozatukat is az Evitával, de az igazi rocktörténeti mérföldkő az első magyar rockopera, a Sztárcsinálók színre vitele volt. Erről beszélgettünk a Rock és színház című rocktörténeti fórumon a Magyar Zene Házában a zeneszerzővel, Várkonyi Mátyással, akinek a darabját a mai napig játsszák a színházak, tehát több mint négy évtizedes múlt áll mögötte.

Persze áthallások így is jócskán akadtak benne, hiszen az, hogy „Seneca már nem a régi”, értelmezhető volt akár Kádár Jánosra is. Várkonyi Mátyás visszaemlékezése szerint az előadások végén állva tapsoltak az emberek, de az is gyakran előfordult, hogy két zeneszám között is kaptak nyíltszíni tapsot. Ahogy Várkonyi Mátyás az NKA Hangfoglaló Programjának adott életútinterjújában fogalmazott:

„A Sztárcsinálók évekig ment a nagy sikernek köszönhetően. Több, mint ötszáz alkalommal vittük színre, úgyhogy természetesen országos hírre tettünk szert, amiben az is segített, hogy az MHV 1982-ben lemezen is kiadta, igaz, csak negyven percre rövidített változatban. Később még Németországban is megfordultunk a darabbal úgy, hogy németül énekeltek a szereplők. Mikó István volt akkor Nero szerepében, de ő nem beszélt tökéletesen németül, ráadásul akkor éppen nagyon kevés ideje is volt, emiatt nehézséget jelentett neki a dalszövegek megtanulása. Így rendszeresített magának egy kockás füzetet, amelyben leírta az összes szövegét, és amikor éppen nem volt a színen, a színfalak mögött gyorsan átnézte abból a következő strófákat, nagyon mulatságos volt. De nem ez számított, a közönség el volt ájulva tőlünk.”

A többi pedig, ahogy mondani szokás, ma már (rock)történelem. Ennek felidézése során Várkonyi Mátyás szólt többek között az egyre gyengülő cenzúra már-már komikumba hajló megnyilvánulásairól, a zeneszerzés, a hangszerelés és a karmesterség kulisszatitkairól, de még arról is, hogy hogyan térítették a színészmesterség irányába az egykor szebb időket látott, a Radics Béla-féle Sakk-Mattból jól ismert Csuha Lajost.

A Rock Színház öröksége a mai napig közöttünk él, s ebben nem kis szerepe van a Sztárcsinálóknak, hiszen jó néhány dala aktualizálható bármely történelmi korszakra, ennélfogva nemcsak szórakoztat, hanem el is gondolkodtat. Ennél többet pedig színpadi mű nem érhet el.

Szerző: Csatári Bence

Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.