Túlzás nélkül állítható, hogy megnyitásától 26 évvel ezelőtti leégéséig – amit állítólag egy elektromos karácsonyi gyertya okozott – a Budapest (Nagy) Sportcsarnok, azaz a BS volt a hazai rendezvények és koncertek csúcshelyszíne. És túlzás nélkül állítható az is, hogy Kövér Péter, aki a kezdetektől a füstölgő végig művészeti vezetője volt a háznak, legalább annyira különleges szereplője, szemtanúja és formálója a magyar rockkorszaknak, mint maga a legendás műintézmény.
Vele, róla és a BS-ről beszélgetünk, kényszeresen a „mi-mennyire” vissza-visszatérve, hiszen elvben ez a műsor a számokról szólna. Hogyan szerveződtek a koncertek? Kik hozták a produkciókat? Mennyi volt a jegy, a büdzsé? Milyen szervezeti alegységek hozták létre a koncerteket, rendezvényeket? Mi volt a legnagyobb siker? Miért nem biztosítási csalás volt a záró tűz?
Két rész, amit érdemes végighallgatni mindenkinek, aki elhiszi, vagy nem hiszi, hogy 1982-1999 között, azaz 17 év alatt sorrendben ezek voltak csak a koncertbulik (sport és egyéb nélkül):
Popkatlan, SAGA, Rock Gála, MINI, V'Moto Rock, Amanda Lear, Serge Reggiani, Vivien Reed, Neoton, Zorán, Solaris, Hungaria, Vulcano, Babe, Afric Simone, Goombay Dance Band, Popkatlan, Popmajális, Talking Heads, Benkó Dixieland Band, Chip fesztivál, Tangerine Dream, Klaus Schulze, Tangerine Dream, Tina Turner, Beatles Revival Band, Alvin Lee, Mahler: Ezrek Szimfóniája, Manfred Mann's Earth Band, Johnny Cash, Dave Brubeck, Carlos Santana, Hot Chocolate, Chick Corea&Gary Burton koncert vonósnégyessel, a Stúdió ’83 Gálaműsora az új Nemzeti Színház javára, Dave, Dee, Dozy, Beaky, Mick and Tich, Tremeloes, Szenes Iván szerzői est, Alvin Lee& Eric Burdon, Elton John, Chuck Berry, Iron Maiden, Sztárok a gyermekekért-Bad Boys Blue, Boney M, Melanie, Saragossa Band, Spandau Ballet, The Twins, R-Go, Neoton, Dolly Roll, Karel Gott, Tremeloes,
Dave, Dee, Dozy, Beaky, Mick and Tich, Fonográf, Hobo Blues Band: Vadászat, Rory Gallagher, Kajagoogoo, "Segít a dal"-Dolly Roll, Fenyő Miklós, Dire Straits, Edda, Tina Turner, Leonard Bernstein, Hazel O'Connor, Nena, Stanley Clarke, Nazareth, Paco de Lucia, Eddy Grant, Élő segély Afrikáért, Demis Roussos, SAXON, Status Quo, Chick Corea, Manfred Mann's Earth Band, Bad Boys Blue, Bonnie Tyler, Blind Date, C.C. Catch, Falco, Mikis Theodorakis, Herbie Hancock, Sportsegély Gálaest, Toto Cutugno, Edda, Bad Boys Blue, Herbie Hancock, Falco, Deep Purple (Edda), 3+2, James Brown, C. C. Catch, Shakin' Stevens, Deák Bill Gyula, Kormorán, John Mayall and the Bluesbreakers, Benkó-Dixieland Band, R-Go, Spandau Ballet, Thomas Anders, Cliff Richard, "Maradj köztünk!"- segélykoncert, Chris Norman, Meat Loaf, Boy George, Depeche Mode, Al DiMeola, Barry White, Paco de Lucia, Richard Clayderman, Ravi Shankar, Ne hagyd elveszni Erdélyt - Magyar Nemzeti Cigányzenekar,
Duran-Duran, Bros, Europe, Kool & the Gang, UB40, Santana, Joan Baez, Stevie Wonder, Black Sabbath, Gene Harris és a Marlboro Superband, Joe Cocker, Jerry Lee Lewis, Miles Davis, Nemzetközi Folk Fesztivál-Joan Baez, Sam Brown, Napoleon Boulevard, Hungária, Kaoma, East, Ian Gillan Band, Mission, Blood, Sweat and Tears, Dewey Redman, Ten Years After, Scorpions, Laurie Anderson, Jim Sanders koncert, Koncert a kommunizmus áldozataiért, Deep Purple, Demjén Ferenc, Miles Davis, Hobo Blues Band, Moho Sapiens és R-Go-Angyalbőrben, Fats Domino, Palermo Boogie Gang, Luciano Pavarotti, Pet Shop Boys, Ravi Shankar, Pat Metheny Group, Luther Allison & Son, Alvin Lee &Ten Years After, Rocky Horror Show, Bonanza Banzai, Beatrice, Kraftwerk, Metro, Demjén Ferenc, Joe Cocker, José Carreras, Emerson, Lake & Palmer, Koncz Zsuzsa, Bonanza Banzai, Miles Davis,
Bikini, Piramis, Piramis ráadás, MINI, Budapest Folk'93, After Crying, Skorpió, Scorpions, Bonanza Banzai, Aerosmith, Pál Utcai Fiúk, Zorán, Diszkóverseny, Koncz Zsuzsa, Demjén Ferenc, Rapülők, Tolcsvay & Tolcsvay, Révész Sándor, Richard Clayderman, Hiszünk a dalban..., Ákos, Black Sabbath, East, Ernestine Anderson, Milt Jackson, Gigant of Jazz - Benkó Dixieland Band, R-Go, Zalatnay Sarolta, Dancefloor - dr. Alban, Bonanza Banzai, Három kívánság, Bródy János, Total Dance, Edda, Colosseum, Rednex, Joe Cocker, Bonanza Banzai, Laurie Anderson, Green Day, Total Dance, Ákos, Zorán, Koncz Zsuzsa, Charlie, Tátrai Band, Extázis, Deep Purple, Rapülők, Republic, Palermo Boogie Gang&B.B. King, Illés, Simply Red, Paco de Lucia, Al Di Meola&John McLaughlin, KFT, Def Leppard, DJ Bobo, Juventus Aranyparty, Fenyő Miklós, Demjén Ferenc, BÚÉK Budapest, The Kelly Family, Első Emelet, Republic, Karthago, Zorán, Total Dance-Kozmix, Scooter, The Kelly Family, Ákos, Supertramp, Jean Michel Jarre, Hungarian Jazz Festival - Szakcsi Lakatos Béla, Take 4, Herbie Hancock All Stars,
Prodigy, Bikini, Benkó Dixieland Band, Koncz Zsuzsa, Whitesnake, KFT, Total Dance-Nana, Blümchen, Brooklyn Bounce, Marcel Romanoff, Flip de Scrip, C Block, Pappar Bear, Red 5, Down Low, Bestiák, Ámokfutók, Carpe Diem, TNT, Emergency House, Kozmix, Orsi, VIP, Happy Gang, The Kelly Family, Tátrai, Demjén Ferenc, Genesis, Jimmy Page&Robert Plant, Yes, Hobo Blues Band, Neoton, Gipsy Kings, Pet Metheny Group, Zorán, Otis Watkins’ Band, David Brown & The Blueshawks, Dolly Roll, Santana, Republic, Balázs Fecó, DJ Bobo, Ákos, Koncz Zsuzsa, „Nincs Határ” segélykoncert, Zámbó Jimmy, Demjén Ferenc, Apostol, Zorán, Generál, Jamiroquai, Irigy Hónaljmirigy, Total Dance, Koncz Zsuzsa, Zámbó Jimmy.
Emlékezzünk együtt!
Szerző: Altschach László
Nyitókép: Koncz Zsuzsa az Élő Segély Afrikáért koncertsorozat fellépőjeként. Fortepan / Urbán Tamás
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.