1988 tavaszán kellett némi bátorság egy olyan musical színpadra állításához, aminek a Gellért-hegyi Szabadság-szobor nőalakja, és az őt akkor még vigyázó szovjet katona a két főszereplője, a helyszíne pedig az akkoriban rossz hírű Rákóczi tér. Schwajda György történetéhez Döme Zsolt írt zenét, amiből így 1988. április 1-jére megszületett a Rákóczi tér című musical, amit a Szolnoki Szigligeti Színház színpadán kívül azóta sem játszottak sehol, hanganyaga is csak a Beatkorszak Projekt 2024. decemberi Rock és színház konferenciájára készülve került elő.

Az 1987/88-as színházi évad magyarországi politikai történéseit felidézve, talán nem túlzás azt mondani, hogy akkor még egyáltalán nem volt biztos a rendszerváltás. Igaz, hogy 1987 szeptemberében megalakult a Magyar Demokrata Fórum (MDF), novemberben döntés született a világútlevélről, a következő évben pedig a Fidesz és a Szabad Kezdeményezések Hálózata (későbbi SZDSZ) is zászlót bontott, 1988 májusában pedig leváltották Kádár Jánost. Ugyanakkor az 1988. március 15-ei ellenzéki megemlékezésen többeket – köztük Demszky Gábort – letartóztattak, áprilisban a reformer Bihari Mihályt és három társát látványosan kizárták az állampártból, a Nagy Imréék kivégzésének 30. évfordulóján rendezett megemlékezést pedig feloszlatta a rendőrség. Schwajda György, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatójaként ebben az időszakban mégis megírt egy olyan történetet, amiben lehozta a Rákóczi tér rosszlányai közé a felszabadulási emlékmű nőalakját, akit aztán éppen a rá vigyázó szovjet katona öl meg. Ráadásul a Rákóczi tér című musical bemutatását – miközben az még egyáltalán nem volt kész – már 1987 tavaszán bejelentették.

„Nem olyan családból származok én”, „Béláim, gondolkodjunk!” – Csak két olyan filmes idézet Schwajda Györgytől, amit az általa írt Indul a bakterház és A rátóti legényanya miatt azóta is sokan citálunk. A dráma- és forgatókönyvíró, dramaturg, többszörös színházigazgató első színművét 1966-ban mutatták be Veszprémbe, majd olyan drámákat írt, mint például a Csoda, a Szent család, a Miatyánk vagy a Ballada a 301-es parcella bolondjáról. Hogy a rendszer határainak feszegetése nem állt tőle távol, azt nemcsak azt mutatja, hogy első szolnoki igazgatósága mindössze három hónapig tartott 1978-ban, A velencei kalmár engedély nélküli műsorra tűzése miatt, hanem, hogy a második terminusa (1985–1993) kezdetén a Ludas Matyi Rákosi-korba helyezése és a Doktor Zsivágó bemutatása mellett a Rákóczi tér megírására is vállalkozott. Ebben talán az is közrejátszhatott, hogy a teátrum az 1985/86-os évadának elején nagy sikerrel mutatta be a Szikora Jánossal közösen írt Táncdalfesztivál ’66, avagy puncsszeletek a hatvanas évekből című zenés darabot, ami a korszak zenéiből válogatott.

A Rákóczi tér megzenésítésére Schwajda Döme Zsoltot kérte fel, aki akkor már túl volt az egyik legnagyobb slágerén, a Verebes Istvánnal közösen írt és Hernádi Judit által énekelt Sohase mondd! című dalon. A leginkább filmes és színházi zeneszerzőként ismert Döme Zsolt nevéhez olyan filmek dalai kötődtek, mint a Látástól vakulásig (1980), a Hatásvadászok (1984) vagy a Kémeri sorozat (1985), de Szolnokon is több színdarabhoz – például az Emil és a detektívek – írt zenét. Döme Zsolt, a Rock és színház című konferenciánkon úgy emlékezett, hogy Schwajda elsősorban a színházi munkái miatt választhatta a Rákóczi tér zeneszerzőjének.

Forrás: Bajnai Zsolt archívuma

A Döme Zsolttal folytatott beszélgetésből az is kiderült, hogy maga a darab valószínűleg csak évad közben készült el teljesen, hiszen ő is csak akkor kezdhetett dolgozni a zenéken, amikhez ezt követően írta meg a verseket Schwajda György. Döme visszaemlékezése szerint az egyik legnagyobb kihívást a társulat adottságai jelentették számára, hiszen a leendő szereplők énekhangjához kellett igazítania a dalokat. A próbák és a budapesti felvételek 1988 kora tavaszán zajlottak, és olyan zenészek működtek közre, mint ifjabb Rátonyi Róbert, Muck Ferenc, Köves „Pinyó” Miklós, a zenei rendező pedig Oroszlán Gábor volt. A színház lehetőségei miatt szóba se jöhetett, hogy élő zenekarral állítsák színpadra a darabot, így fél-playback megoldást választottak. Az 1988. április 1-jén bemutatott, Csizmadia Tibor és Fodor Tamás által rendezett Rákóczi tér további érdekessége volt, hogy dramaturgja Morcsányi Géza, koreográfusa pedig Illés Zoltán voltak.

Emlékeim szerint a darabnak frenetikus sikere volt, és nemcsak a szolnokiak körében, hiszen az általam is többször látott előadások nézői között rendszeresen bukkantak fel „híres” fővárosiak is. A Rákóczi tér hanganyaga valamilyen úton akkor kikerült a színházból, és néhány évig egy sokadik kalózmásolaton én is hallgathattam kazettán. Évekkel később azonban már hiába próbálkoztam a felvételek újbóli megszerzésével, úgy tűnt, hogy az eltelt bő három és fél évtizedben kétszer felújított színház költözései elnyelték azokat. A Beatkorszak Projekt Rock és színház konferenciájára készülve, a zeneszerző Döme Zsoltot megkeresve derült ki, hogy neki egy CD-re kiírva megvolt a Rákóczi tér, de a többszöri költözés és pakolás miatt nem sok reménnyel biztatott. Aztán kiderült, hogy tévedett, és Virányi Attilának köszönhetően, feljavított formában ismét meghallgathattam a darabot, amiből, ha több helyen játsszák, talán szállóige lett volna az egyik kurva dalának egy sora: „nem az esze, farka, ami vitte”.

Szerző: Bajnai Zsolt

Nyitókép: A Szolnoki Szigligeti Színház archívuma

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.