Juhász Előd szerkesztő és Bodnár István rendező, az MTV munkatársai (1981)

Juhász Előd televíziós-rádiós szerkesztő, műsorvezető 1938. május 4-én született Budapesten. 1956 és 1961 között végezte a Zeneakadémia karmester-, illetve zenetörténeti szakát. 1962-ben szerkesztő-gyakornokként dolgozott a Zeneműkiadónál, majd 1963–1981 között a Magyar Rádió zenei szerkesztője volt, ahol többek között a Zeneközelben című műsort, illetve a Hétvégi panoráma és a Kettőtől ötig című élő adást, valamint felvételről a Muzsikáról – fiataloknak és a Találkozás a stúdióban című sorozatokat szerkesztette, illetve vezette, továbbá részt vett a Bartók-sorozat összeállításában is. 1981-ben átigazolt a Magyar Televízióba, ahol 2002-ig volt az emblematikus Zenebutik műsorvezetője, amely műfajok közötti és térbeli kirándulásra egyaránt invitálta a nézőket úgy, hogy közben a Kádár-rendszerben szokatlan módon világsztárokat is felvonultatott. Juhász Előd könyvet írt mások mellett Gerschwinről, több kötetet is Leonard Bernsteinről, valamint a Zenebutik adásait is megörökítette számos könyvben.

Csatári Bence:
A cenzúra a Magyar Televízióban a Zenebutik című műsorban is tetten érhető volt? Előfordult, hogy egyes „beszólásaiért” megbüntették, szilenciumot kapott?

Juhász Előd:
Alapvetően kétszer történt meg velem ilyesmi, de ezekben az esetekben azért én is ludas voltam. Egyik alkalommal, 1982 végén hangzott el a számból egy olyan mondat, hogy „azért vagyok ilyen barna, mert a MALÉV Air Tours utasaként Thaiföldön jártam”. Ez persze nem politikai elszólás volt, hanem inkább egy kis reklám, ami abban az időben nekem megengedhetetlen volt, és valószínűleg még most is annak lenne tekinthető. Mivel senki nem kényszerített arra, hogy én ezt mondjam, megkaptam a magam ledorongolását.

A másik – korábbi – balhéban nem én voltam feltétlenül a hibás, de azért ebben is egy kicsit benne voltam. Szintén 1982-ben történt, amikor könnyűzenei osztályvezetőként szerkesztettem egy olyan műsorfolyamot, amely a KISZ által a Népstadion kertjében megszervezett koncertből állítottak össze hétről hétre egy sorozatot. Az egyes epizódok félórásak voltak. Nekem ebben az volt a szerepem, hogy én fogadtam el az egyes műsorokat, ami azt jelenti, hogy meg kellett néznem azokat, és az aláírásommal engedélyt kellett adnom rájuk. Ebben a sorozatban szerepelt a későbbiekben híres-hírhedtté vált Rolls Frakció- koncert 41 is, amelyben elhangzottak az ominózus sorok: „Állva pisilek és ülve kakálok, Mégis úgy érzem, hogy tisztesség dolgában elég szarul állok.” De a bajok itt még nem értek véget, az adás ugyanis véletlenül éppen október 23-ra esett, amiről én már nem tehettem, de mégis így alakult. Egy-két veterán fülét nyilván ugyancsak megütötték ezek a sorok, emiatt aztán leminősítettek osztályvezető-helyettessé.

Volt egy harmadik, talán kisebb volumenű eset is, amikor „csak” féléves prémiummegvonást kaptam, mégpedig azért, mert Elton John magyarországi koncertje előtt azt merészeltem mondani az adásban, hogy a művész magánrepülőgépen érkezett hozzánk. Ez a kommunista vezetőknek nem tetszhetett, mondván, hogy micsoda dolog az, hogy a nagy társadalmi különbségeknek adunk publicitást?

Csatári Bence:
A Zenebutik kis ideig le is került a képernyőkről.

Juhász Előd:
Ez a két előbb említett incidens együttesen azt vonta maga után, hogy ferde szemmel kezdtek rám nézni, és kiderült, hogy a televíziós munkatársaim közül sem mindenki örült a Zenebutik sikeres indulásának. Akkoriban nemigen szerették a rádióból átjött kollégákat a televízióban, zeneileg pedig sokkal kevésbé képzett társaság volt a tévéseké, ez is szülhetett konfliktushelyzeteket. A második eset után nyomban felfüggesztettek. Nagy Richárd MTV elnök 1983 elején egy kis cetlire ráírta, hogy „Kirúgni!”, így az 1983. januári Zenebutik után hosszabb szünet következett. Én ugyan tudtam, hogy hibáztam, és nem is igyekeztem magam túlságosan mentegetni mások előtt sem, de abban biztos voltam – és a mai napig biztos vagyok, – hogy nem tévedtem akkorát, hogy kirúgjanak. Meg voltam arról győződve, hogy a büntetésem nem állt arányban a hiba mértékével, és ez erőt adott lelkiekben.

Csatári Bence:
Mit tehetett ebben a nem könnyű helyzetben? Kihez tudott fordulni segítségért?

Juhász Előd:
Beadtam egy keresetet a munkaügyi bíróságra, amely az eljárás végén visszahelyezett a munkakörömbe, ez azért valamiféle elégtételt jelentett a számomra. Előtte azonban – mert ez egy hosszú folyamat volt – fűhöz-fához szaladgáltam, és azt a tanácsot is kaptam, hogy magát Aczél Györgyöt kellene felkeresnem. Nagy nehezen a titkárnője segítségével telefonon keresztül kapcsolatba léphettem vele, s ő már tudott az esetről, mert visszakérdezett: „Az a televíziós ügy?” Mondtam, hogy igen, mire azt kérte, írjak erről neki egy feljegyzést, de nem ígért semmit. Én eleget is tettem a kérésének, és megírtam neki többek között azt, hogy 1983. február 2. óta tart a felfüggesztésem a televíziónál, így fizetést nem kapok, gyakorlatilag munkanélküli vagyok, sőt, úgy érzem, méltánytalanul bélyegeztek meg. Elismertem a levélben a hibát is mindkét esetben, de azt is hozzátettem, hogy ezekért én már megkaptam a büntetésemet, hiszen visszaminősítettek, csökkentették a fizetésemet és megvonták a kedvezményeimet. Még azt is megjegyeztem, hogy a repülőgépjegyre kapott kedvezmény mindössze 4000 Ft volt.

Levelemben szembeötlőnek neveztem, hogy a Rolls-ügyben rajtam kívül azokat egyáltalán nem vonták felelősségre, akiknek kötelessége lett volna minden egyes előre felvett október 23-i műsor megnézése, végső véleményezése, s ennek alapján kitűzése. Értetlenségemnek adtam hangot a tekintetben is, hogy többszöri bejelentkezés után sem „védekezhettem” ügyem legfelső elbírálójánál, és még azt is szóvá tettem, hogy egy Népszabadság-interjúból kellett megtudnom, hogy elbocsátottak, és csak ezután kaptam meg antedatálva a televíziótól néhány nap múlva a munkaviszonyom felfüggesztéséről szóló határozatot. Érveltem azzal is, hogy három kislányomról kellett gondoskodnom, valamint hivatkoztam arra, hogy a zene legkülönbözőbb műfajú értékeinek, érdekességeinek tömegekhez szóló átadását tekintem a hivatásomnak úgy élőszóban, mint újságban, rádióban vagy televízióban. Megemlítettem doktori disszertációmat, amely a zenei esztétikum és a hétköznapi tudat áthidalási lehetőségeiről szólt a Trisztán és Izolda, illetve A kékszakállú herceg vára című operákon keresztül, továbbá könyveimet Gershwinről és Bernsteinről. Egyszóval felsoroltam munkám addigi eredményeit

Csatári Bence:
Mit szólt ehhez a megkereséshez a kultúra mindenható ura?

Juhász Előd:
Sikerrel jártam, de az ügyemet talán megkönnyítette az is, hogy a Magyar Televízió éléről leváltották Nagy Richárdot és kinevezték a helyére Kornidesz Mihályt, aki nyitottabb volt az újdonságokra. Ő ugyanis behívatott magához, és közölte, hogy a munkaügyi bíróság döntésétől függetlenül visszavesz dolgozni. Arra azonban jóindulatúan felhívta a figyelmemet, hogy a külföldi zenei anyagokkal vigyázzunk, mert sok rosszakaróm van, akik közül egyesek „vért akarnak látni”. Ilyen körülmények között tudtam folytatni a munkát.

Fotó: Fortepan/Komáromi Gábor.

Készítette: Csatári Bence.

A teljes interjú szövege itt olvasható.