Az Almássy téri Szabadidőközpont felhúzása volt a VI. ötéves terv egyik legnagyobb közművelődési beruházása. Az építés tervét 1976. július 1-jén hagyta jóvá a VII. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottság – ekkor még egy úttörőház elkészítése volt a cél. Az átadás előtt egy évvel, 1982-ben változott meg a terv, amikor eldőlt: művelődési házra nagyobb szükség lenne. Vessünk egy pillantást a névpályázat legjobbjaira: Jonatán, Almás-kert, Csutka (Csuti), Tinipolisz, Szeszmagazin. Végül mégis a decens Almássy téri Úttörő és Ifjúsági Ház, Szabadidőközpont név lett a befutó, s egy háromnapos megnyitó ünnepéllyel kezdetét vette a monstrum működése.
Varjasi László igazgatósága alatt, 1983-ban már a központ adott helyet a Ki Mit Tud?-nak, egyből el is nyerve a Nívódíjat, amelyet fogadóintézmény korábban még nem kapott meg. Ugyanebben az évben itt lépett fel a legendás dzsesszdobos, Billy Cobham, a Faxni és a Topó Neurock Társulat pedig rendszeresen játszott ekkoriban a komplexum színpadán. Már a nyitáskor felmerült az ötlet, hogy a hely egyfajta gyűjtője lehetne az Almássy téren „lötyögő” fiataloknak. A tér legendás galerivel rendelkezett ugyanis. Szuly Gyula Minden a tér miatt van című szövegében így ír róluk: „a tér a romlás maga […] kezdetben volt a fütty! [amivel a galeri-tagok egymást hívták]. Aztán következett a lopás és a rablás.” Azonban a történet szerencsésen végződik: „[N]em lesz már erre galeri. Megtalálja mindenki a szórakozását, hasznos időtöltését; mindent.”
Hogy hol? Hát az Almássy téri Szabadidőközpontban! A központ programja tartalmazta az úgynevezett „előterezést”: a peremhelyzetűek, cigány fiatalok befogadását. Az elsők közé tartozott az országban, ahol mentálhigiénés foglalkozásokat is tartottak: autogén- és Graham-tréningeket, később pedig életmód-tanácsadás is folyt az Almássy téren.
Hely mindenesetre volt az emberek befogadására: a komplexum két klubteremmel, három előadóteremmel, kilenc szakköri helyiséggel, egy négyszáz fő befogadására alkalmas nagyteremmel, egy teázóval, egy százhúsz főre tervezett kamarateremmel, sőt egy huszonöt méteres uszodával is rendelkezett.
1984-ben itt indult a Kortárs Művészeti Fórum keretében a Művészeti Főiskolák Klubja, és ugyanebben az évben tartották a Plánum fesztivált is, egy avantgárd happening-sorozatot, külföldi vendégekkel. 1985 a különböző klubok felfutásának az éve. A Poptojás-klubok, az Első Emelet és a KFT klubja is ekkor kapott helyet a központban, de Magyarország első komoly és független pop-rock-jazz szaklapja, a Polifon szerkesztősége is itt székelt, sőt a 180-as Csoportnak is itt volt a nagykoncertje.
1986-ban indultak be a Téka-táborok, amelyek a folklór-profilt erősítették, ami később világzenei, etno-vonulattal bővült tovább, nemcsak a táncházak, hanem a koncertek terén is. Ugyanebben az évben volt az első AORTA-fesztivál, ahol ötszáz amatőr zenekar mutatkozott be. 1987-ben költözött ide a híres-hírhedt Club 2000 a Rádayból. Az ötlet Menyhárt Jenőtől, az Európa Kiadó frontemberétől származott. A koncepció az volt, hogy az látogató minél többféle szimultán ingert kapjon: performanszok, röpkiállítások, filmvetítések, táncházak zajlottak egy időben. Olyan külföldi fellépők is feltűntek, mint a Plastic Dolls vagy Henry Rollins, a hazaiak közül pedig itt lógott az alternatív zene krémje, az Európa Kiadó, a Balaton, a Sziámi, az Ági és a fiúk, a Balkán FuTourist, a Sexepil és a Neurotic.
Heti ezerötszáz-kétezer ember vett részt ezeken a bulikon, s habár látszólag minden flottul ment, a klub létjogosultságát illetően akadt azért belső feszültség a munkatársak között. A Club 2000 utódjánál, a Club MM-nél mindez megszűnt. A rejtélyes nevű Club MM 1987-ben indult, és két évig tartott ki, az ELTE KISZ Bizottsága adta hozzá a nevét. A fellépők köre jelentősen kitágult: a Kézi Chopin, az Auróra, a Pál Utcai Fiúk, a Kispál és a Borz, a Kretens, de Tereskova is fellépett itt. 1988-ban az Almássy tér adott helyet a botrányos Intermámor ’88 hangfesztiválnak, de a Bonanza Banzai klubjának is.
1990-ben Almássy téri Szabadidőközpontra rövidült a komplexum neve. 1991-ben, Waszlavik „Gazember” László ötlete alapján itt zajlott az I. Nemzeti Zenei Fesztivál. Magyar népzenét feldolgozó művészek léptek fel, úgymint a Muzsikás, az After Crying, a Dresch Quartet, a Vágtázó Halottkémek, a Barbaro, s persze Waszlavik maga.
1992 nagy változást hozott, új vezetőség lépett a színre, s a Téka-táncház is megszűnt, helyette nemzetiségi táncházakkal próbálkozott a központ. Az 1993-ban útjára indított Island klub pedig a blues, a progresszív zene és a folk művelői számára jelentett fórumot. 1995-ben átalakult a profil: a kultúrházzal együttműködve ekkor jött létre az Elő-Tér Művészeti iskola, emellett a civil szervezetek jelenléte is megerősödött. 1996-ban az egyébként is széles táncházi választékba a cigány táncház is bekerült. Az újítások ellenére is csökkent azonban a hely iránti érdeklődés. Az embereket kezdték bekebelezni a friss szórakozóhelyek, mint a Fekete Lyuk vagy a Bluebox, s egykor a nyitottságával és haladó szellemiségével utat törő Almássy tér elvesztette a jelentőségét. Már 2003-ban felmerült, hogy bezárnak, de 2005-ben tettek még egy kísérletet az újraindításra. Az új lendület nem tartott sokáig: 2007. december 31-én végleg becsukták a kapukat. 2010-ben Almássy Hall néven ugyan újranyitottak, azonban egy évre rá ez a klub is eltűnt a süllyesztőben.
A címként használt idézet Váczi Andrástól származik. (Császár Nagy László: Próbaüzem az Almássy téren. In: Budapest, 1983 21/10., 14-16.)
Fotó: Fővárosi blog.
Szerző: Murzsa Tímea
A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.
