Kezdetben anyád öltöztetett és azt a zenét hallgattad, amit apád. Ha szerencséd volt, akkor a muter kicsit jobban szétnézett, és vett neked trapéz szabású farmert, apád lemezjátszóján pedig Illés, Omega vagy éppen Koncz Zsuzsa szólt. Ha nem volt szerencséd, maradt a konfekcióosztályról beszerzett dzsörzénadrág és műszálas ing, ami szúrt, mint a fene, és az volt az egyetlen előnye, hogy nem kellett vasalni, és a rádióból Jó ebédhez szólt a nóta, vagy éppen Záray–Vámosi valamely slágere sercegett. Akkoriban, kisiskolásként elvoltál ezzel is.
Majd hirtelen megváltozott minden. Nem, nem feltétlenül azért, mert tinédzser lettél, hanem, mert a rendszer lazult valamelyest. Kádárék eldöntötték, hogy az embereknek jóllakottak kell lenniük, és megengedték azt is, hogy valamicskét érzékeljenek a nyugati világ „csodáiból”. A rockzene is keményedett, keményedhetett. Te pedig meghallottad a Piramist, Hobót, a Mobilt, a Ricsét vagy az Eddát. Ez már sokkal inkább neked szólt, mint a régi nagy trió.
És elkezdtél lázadni. Már nem volt elég apád lemezjátszóján hallgatni a kikunyerált rocklemezt, ott akartál lenni, és látni élőben a kedvenceidet. A haverok már szűkre vart csöves nadrágban jártak, kockás flanel ingjüket a nadrágon kívül hordták, hajukat pedig megnövesztették. Úgyhogy átalakultál te is. A koncerteteken csápoltál, egymást lökdöstétek és üvöltve énekeltétek a Kétforintos dalt.
Elmúltál tizennégy, így a középiskola valamely alsó osztályában koptattad a padot. Ámulva nézted az igazi csöves srácokat, az igazi szakadtakat. Eddig, szocialista átlagcsalád sarjaként, nem találkoztál ilyesmivel. De együtt lógni velük mégis jó volt, összekötött a zene.
Egy napon aztán egy osztálytársad behozott egy kazettát. Mi ez? Punk, mondta. Ez már nem rock, amúgy is, Hobo meg a többi ikon kezd kiöregedni. Lassan arra a polcra kerülnek, ahol apád zenészei, Szörényi vagy Bródy…
De ez a punk ütősebb, erősebb, sokkal keményebb. Akkor legyen punk, de ahhoz másként kell öltözni. Bőrdzseki, biztosítótű, és a hajad már nem lehet hosszú. Taraj kell. Na jó, de azért kivágnak a suliból. Akkor majd csak hétvégén. Lesz majd koncert, ott lehet pogózni és üvölteni, hogy
„Erdős Péter a kurva anyád!”
Volt olyan haver, aki nagyon elmerült ebben, ki is csapták a szakközépből. Elköltözött Pestre, onnan hozta a híreket. Hogy mi van még a punkon túl. Teljes ájulat: avantgárd, underground zenekarok és figurák. Újhullám vagy nyúvév. URH, Neurotic, VHK, Bizottság. Pajor Tamás, Grandpierre Attila. Keveset hallottad őket, mert ahhoz Pestre kellet menni, az pedig nem jött össze túl gyakran. A hírek is nehezen jutottak el, hogy mikor játszanak az emlegetett zenekarok. Volt néhány rozzant kazetta, de tényleg elég rossz minőségűek, ráadásul kézen-közön el is tűntek rendszerint.
Ám egy másik osztálytársad azt mondta, hogy az újhullám, az nem is ez. Az igazi new wave nyugatról jön, főleg Angliából. Ott találták ki, mert megunták a diszkózenét. Igaz, itt nálunk csak diszkóklubokban lehet hallani, sőt táncolni is lehet rá, de azért inkább a videoklipek a menők. El kell menni diszkóba, ott lehet hallani, látni. De egy csöves, vagyis egy pank, vagy egészen pontosan ki is-mi is, vajon menjen-e diszkóba? Miért is ne, nézzük meg, mit tud ez az új zene! És kiderült, egész jó, teljesen más, de tök érdekes. A szintetizátorok, a furcsa „ipari” hangzások tetszettek. Depeche Mode, Duran Duran, Visage. Miközben a szórakozóhely törzsközönsége, a funky- és diszkózenéhez szokott digó fiúk és lányok értetlenül hallgatták ezt a muzsikát. Próbáltak mozogni rá, de nem az ő világuk.
És akkor úgy döntesz, sok más akkori, éppen érettségi előtt álló ifjúval egyetemben, hogy kell egy zenekar. Ami majd újhullámot játszik, vagy underground vagy punk zenét. Mindegy, de semmiképpen nem rockot. Az már ciki, az már a múlt. Egy 17-18 éves embernek ez a pár év is korszakokon átívelő időszaknak tűnik. Pár évig játszottatok, még némi siker is alakult, de a banda eltűnt. Katonaság, elfáradás, ilyesmi. Maradt a legenda.
Az évtized pedig sodródott tovább, egyre gyorsabban, egyenesen a rendszerváltás felé. Sűrű volt nagyon.
Aztán eltelt újabb 30 év, és ott állt előtted a fiad. Apa, te mi voltál, csöves? Igen, az is. És még? Meg punk, meg olyan underground figura, tudod, akiknél sosem lehet érteni, miről énekelnek. De mindegy is már, hogy mi is voltál, a fontos, hogy ott voltál, átélted, nem maradtál le róla. Mert ez a lényeg.
Szerző: Magyar Ernő
Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
