Volt egyszer egy beatkorszak

„Dalban mondom el” – avagy „Üzenetek”

2. rész

2019. június 02. - beatkorSzaki

fekete_baranyok.jpg

A Fekete Bárányok

A „Dalban mondom” – avagy „Üzenetek”-sorozat folytatásában arra keresünk néhány példát, hogyan üzentek egymásnak dalban neves zenekaraink. A hatvanas-hetvenes években, egészen a nyolcvanas évek közepéig a rockegyütteseink – a közösség tekintetében – hazánkban is hasonlóan működtek, mint az indián törzsek: szinte vérszerződés fűzte felbonthatatlan kötelékként egymáshoz a tagságot, és ez a technikusokra, valamint a közönségre, a rajongótáborra is vonatkozott. Ha valaki megszegte a szabályokat, árulónak bélyegezték és azonnal a kínzócölöpre került.

1978 a magyar rocktörténet egyik legfontosabb éve. Zenekarok oszlottak fel, alakultak meg és át, új erővonalak mentén rajzolódott ki az új viszonyrendszer, ami alaposan felkavarta a kedélyeket és az indulatokat is, hiszen valamennyi változás személycserék sokaságát vonta maga után, mint amikor egy dominó az egész sort összedönti.  Megalakult a Hobo Blues Band, elstartolt a baboskendős Beatrice és a Taurus poraiból feltámadt a Korál. Ebben az évben érte el sikereinek csúcsát a Piramis[1] és maradt le a versenyben P. Mobil, az emlékezetes, Budai Ifjúsági Parkbeli, április 30-án megtartott koncert következtében, amikor technikai problémák miatt a P. Mobil felszerelése nem szólalt meg, a Piramis viszont fergeteges show-t adott[2]. Azokban az években a P. Mobil állította maga mellé Magyarország legnagyobb és legfanatikusabb rajongótáborát, a máig erős bázist alkotó Mobilosok közösségét. A zenekar 1977-re már abszolút lemezérett volt, de a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat – elsősorban dr. Erdős Péter – minden erejével megakadályozta az annyira áhított album megjelenését, ami a tagságban eróziót indított el. Viszont 1977-ben a Lemezgyárral együttműködő Piramisnak megjelenhetett az első nagylemeze, 1978 tavaszán már a másodikat rögzítették. Ebben a két bandában zenélt a kor két legkarizmatikusabb és legegyedibb hangú frontembere: a Piramis Révész Sándorral, a P. Mobil Vikidál Gyulával állt fel. Mindketten a világ bármely rockzenekarába befértek volna abban az időben.

Mai ismereteink tükrében enyhén szóval is érdekes lehetett az a bizonyos két nap: 1978. április 30., majd a rákövetkező május 1. Titokban ugyanis Vikidál Gyula próbált és felvételeket, fotókat készített a bemutatkozó koncertjére készülő Korál legénységével közösen, azonban pár nappal május elseje előtt visszalépett az átigazolástól, és maradt a Mobilban (Schuster Lóri tudott mindenről, mert a zenekarok közti nem hivatalos kommunikáció szócsövei, a technikusok csiripeltek ezt-azt). A Korállal való bemutatkozás helyett Gyula a P. Mobillal állt színpadra április 30-án, de a cucc néma maradt. Gyula rosszul lett, mentő vitte el. (Nem csoda, hiszen a látható okokon kívül mély titkokat cipelt a lelkében.) Vikidál elcsábításában szerepet vállalt a Piramis és a Korál szövegírója, Horváth Attila is.  A Piramis akkori legnagyobb slágerére, a Ha volna két életem című dalra…

… így reagált a P. Mobil az Utolsó cigaretta soraiban:

Külön pikantéria, hogy a dal szövegét Földes László, vagyis Hobo írta, aki a már Révész Sándorral készülődő Piramis kezdeti időszakában (1975) szövegötletekkel látta el a zenekart, aztán az együttműködés meghiúsult.[3] Sőt, 1975-ben Hobo írta Rusz László néven a Korál egyik legnagyobb slágerének szövegét, Hazafelé címmel. (Nem lehet nem észrevenni, hogy Hobo kétszer is ütközött a saját együttese megalakulása előtt Horváth Attilával, aki a Korál és a Piramis szövegeit írta.)

koral_vikidal_1.jpg

Vikidál Gyula a Korálban (1978)

Nagy Feró is derekasan kivette a részét a dalban való üzengetésből:

Itt például Z. S. művésznőt és másokat is alaposan kioszt.

 „Jó tett helyébe jót várj!” – tartja a mondás, de ez Nagy Feró olvasatában nem így szól. Amikor a Bikini sikereinek köszönhetően ismét sztár lett, odáig ment el, hogy a Bikini második nagylemezén[4] megjelentetett egy gúnydalt Hobóról, az Én/A XX. század költője címmel:

„Költő vagyok és rockzenész ÉN.
Néha színész vagyok, könyvet írok ÉN.
Amikor ráléptem az útra,
a többiek mellett akadt még munka.

Költő vagyok és rockzenész ÉN.
A fiatalokban benne vagyok ÉN,
mert tanár is vagyok e földtekÉN.
Az úton akkor is továbbmegyek,
mert el akarnak taposni.
De én, de én nem fogok betojni!”

A felvételen vendégként az a Závodi János gitározott, aki korábban már a Hobo Blues Bandnek is volt tagja egyszer. Gondolom, fogalma sem volt arról, milyen dalhoz adta a tudását. Érthetetlen (vagy mégsem az – lásd fentebb) Feró durva sértése, de sok évvel később talán jóvátette, mert a Boldog szép napok[5] könyvében így ír:

„A Beatricének a kegyelemdöfést mégsem a Párt, hanem a Zenészek Szakszervezete adta meg. Én is alapító tagja voltam a frissen alakult Zenészek Szakszervezetének.

Csak a történelmi hitelesség kedvéért említsünk néhány nevet – a teljesség igénye nélkül – az alapító tagok közül: Presser Gábor, Bródy János, Schuster Lóránt, Benkő László, Zorán, Koncz Zsuzsa, Nagyferó… stb. Ugye milyen izgalmas névsor. Még ma is jól cseng. Csengene.

Aztán augusztus 22-én a Zenész Szakszervezet hajógyári nagykoncertjén mi már nem lehettünk ott.

Végső elkeseredésemben úgy döntöttem, ehhez a dátumhoz kötöm a BEATRICE feloszlatását.

1981. augusztus 22.

Bejelentettem a Beatrice feloszlását. Ott a hajógyári szigeten. Ott a „ZENÉSZ SZAKSZERVEZET” alakuló buliján.

Viseljék a felelősséget azok a nagynevű zenészek, akik nem álltak ki – a RENDSZERREL SZEMBEN – a Beatrice védelmében.

Sőt! Elárulták.

Hívott a Hobó. Lépjek fel velük. Jelezte, nem ért egyet a kirekesztésünkkel.

Jött a Schuster Lóri, a Benkő Laci… hogy hát ők kerestek, de nem találtak engem. Magyarázkodtak, kifogásokat kerestek.

Jött a Presser Gabi, és ő volt az egyetlen, aki őszintén elmondta, mi történt.

A politikai rendőrség kérése (utasítása): MINDENT LEHET, csak a Beatrice ne legyen… és akkor el kellett dönteni, mi pedig úgy döntöttünk: Beatrice nélkül is megtartjuk a koncertet… – mondta.

Minek szépíteni. Szarban hagytak minket.

A szokásos kelet-európai szolidaritás teljes hiánya.

Kollaboráció, abban az időben ezt így hívták.”

A rajongók pedig értetlenül és szomorúan szemlélték, ahogy az egykori Fekete Bárányok marják egymást.

Cikkünk hamarosan folytatódik!

Szerző: Rozsonits Tamás

A Fekete Bárányok csoportkép Vértes György munkája.

A Vikidál Gyula a Korálban (1978) című kép a zenekari archívumból származik.

 Jegyzetek:

[1] Som Lajos Piramis-vádirat című könyve az 1978-as évről szóló fejezetének címe: A maximális siker éve.

[2] Erről a koncertről Mola György Ginsberg nagypapa unokái címmel írt beszámolót a Magyar Ifjúság című hetilapban; a cikk olvasható a Volt egyszer egy Ifipark (Budapest,1984) című emlékkönyvben is.

[3] Erről bővebben a cikk szerzőjének Az út vadabb felén – a Hobo Blues Band 30 éve című könyvében olvashatnak.

[4] XX. századi híradó, Hungaroton, 1984.

[5] Kiadta a Nagyferó Produkció Kft., hely és időpontmegjelölés nélkül, 2005-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr3114875174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása