Ha a beat-pop-rock nóták fogyasztási szokásait vizsgáljuk, megállapítható, hogy sokak számára fontos a dalok üzenete, míg a másik tábor csupán hangtapétának használja a könnyűzenét, a mindennapok zenei háttereként. A szövegek befogadásának tekintetében hasonló a helyzet, hiszen vannak, akik a sorok között is tudnak olvasni, míg mások a betűket sem ismerik. A falvédő szintű tartalmaktól a költészetig terjed a dalszövegek skálája. Vegyük kicsit nagyító alá azokat a számokat, amikben a magyar rockzene képviselői konkrét üzeneteket juttattnak el a címzettekhez.
Orszáczky Jackie egy beszélgetés során elmondta, hogy véleménye szerint minden zene a népzenéből fakad és táplálkozik, teljesen mindegy, hogy a helyiek Amerikában a gyapotföldön, a Balkánon vagy Skóciában, Koreában, Ausztráliában vagy Magyarországon énekeklik a saját dalaikat, nagyjából mind-mind arról szólnak, hogy Jancsit elhagyta Juliska, és Jancsi ezért szomorú. Vagy fordítva. Ez a tendencia a beat-pop-rock dalok szövegeiben él tovább. Nézzünk néhány példát!
Móka Miki híres elköszönésében szerepel, hogy „valahány név a naptárban”. A dalok szövegírói sokáig nem nevezték nevükön múzsáikat, aztán az általános alany után megjelentek a személyekhez köthető szövegek:
A Gemini Líviáról énekel:
A Fonográf Glóriáról:
Azt is tudjuk, hogy a „Kék asszony” B. Kati volt:
A „Fekete pillangó” pedig K. Ildikó:
Közismert sztárokhoz is íródott zenés „szerelmes levél”, például a Generál A rajongó című dalának címzettjét is ismerjük:
Zalatnay Sarolta és Frenreisz Karesz legendás párt alkottak évekig, hiszen tehetségesek, szépek és sikeresek voltak, viharos kapcsolatuk bizonyítékai a következő gyönyörű dalok:
Zalatnay Sarolta (1971):
Zalatnay Sarolta (1973):
Skorpió (1974):
Frenreisz Karesz a második Skorpió-albumon már Ágnesnek üzent:
Ugyanazon a lemezen az „A” oldalon kicsit keményebben fogalmazott:
Majd a „B” oldalon így folytatta:
Az adok-kapok tehát burkoltan vagy célzottan a beat-pop-rock dalokban is megjelent. Az Illés-együttes Ne gondold című számában Vitray Tamást, korának sztárriporterét osztotta ki. A zenekar tagjai az 1966-os táncdalfesztiválon elért második helyezést követően (Még fáj minden csók) a neves televíziós személyiség Show-hivatal című élő műsorában jelentették be, hogy nem indulnak a következő évi megmérettetésen, mert nem érzik jól magukat ebben a közegben, amire Vitray úgy reagált, hogy ettől nem a fesztivál lesz szegényebb. Meg is kapta a magáét a dalban:
Aztán az 1968-as Táncdalfesztiválon totálisan tartolt az Illés.
A következő történetek pedig az 1971-ben megalakult Locomotiv GT-hez, hazánk első szupergrupjához kötődnek. Presser Gábor és Laux József, valamint akkori felesége, Adamis Anna távozása sokkolta korábbi zenekaruk, az Omega maradék tagjait. A szakmában sokan fogadásokat kötöttek, túléli-e a hatalmas vérveszteséget a csapat. Aztán Benkő Laciék rendezték a sorokat és megerősödve tértek vissza a színpadokra. Az új felállású Omega kis-és nagylemezen, a Hűtlen barátok című dalban üzentek egykori tagjainak:
Az LGT eredeti tagága csupán két évig dolgozott együtt: Frenreisz Károly 1973. január 4-én határozta el végleg, hogy elhagyja társait és új zenekart alapít, a Skorpió együttest. Első kislemezük az év végén került az üzletekbe, melynek „B” oldalán Karesz így búcsúzott egykori társaitól: „Szevasz, haver!”.
(Az illusztráció megtévesztő, ugyanis a kislemez 1973-ban jelent meg, az 1974-es A rohanás című első Skorpió-albumon a dal nem szerepel, csak a 2000-ben kiadott cédé bónuszfelvételei között.)
1976-ban a Locomotiv GT dobosa, hajtómotorja és menedzsere, Laux József elhagyta az országot és zenekarát, az Egyesült Államokba emigrált. Két éven belül ez már másodszor fordult elő: 1974-ben Barta Tamás maradt kint. Aktuális lemezüket, a dupla LGT V-öt azonnal visszavonták a boltokból, de a zenekar tagjai sem voltak biztosak a folytatásban: „Azokban a napokban magunk alatt voltunk, hogy csináljuk, ne csináljuk. És ha Pici azt mondta, ne csináljuk, én akkor azt mondtam, folytassuk. Másnap én mondtam azt, ne csináljuk, ő meg azt, hogy de igen. Akkor a következő kérdés, hogy ki legyen a zenekar vezetője. Én azt feleltem, hogy ez tök hülyeség, legyél te! De most nem ez a fontos, hanem, hogy teperjünk, és folytassuk! Azt nem tudtuk sehogy se kitalálni, hogy ki legyen a »Józsi-pótló«, a menedzser. Tényleg nem volt egyetlen ember sem, aki pótolni tudta volna. Nem az volt a fantasztikus, ahogy dobolt, hanem az, ahogy organizált.” (Somló Tamás Laux kiválására emlékezik Szántó Péter és az LGT És ilyen a Boksz? című könyvében.)
Laux is megkapta a búcsúdalát az LGT következő lemezén:
Folytatása következik!
A címben idézett dalok Zámbó Jimmy, illetve a Beatrice azonos című számaiból származnak.
Szerző: Rozsonits Tamás
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
