Volt egyszer egy beatkorszak

Bemutatkozó kislemezek – Hobo Blues Band: Rolling Stones blues – 3:20-as blues

2018. július 06. - beatkorSzaki

hbb_koncert.jpg

Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentős, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis mérföldkőnek számított az első barázdákba préselt anyag, még akkor is, ha csak kislemezen, 45-ös fordulaton történt. Sorozatunkban magyar zenekarok bemutatkozó kislemezeiből szemezget Rozsonits Tamás.

Földes László, vagyis Hobo az egyik legeredetibb alakja a magyar rockéletnek: harminchárom évesen akkor kezdte a zenélést, amikor más már abbahagyta, nem befutni akart, csak egy „szombat esti hobbizenekart”, és olyan úton indult el Magyarországon, amin előtte nem járt senki, és azóta sem akadt követője. A bölcsész egyetemi diplomával rendelkező egykori élsportoló Horváth Charlie Olympia nevű zenekaránál tűnt fel mint road és szövegíró, de írt szöveget többek között a Kex együttesnek, a Syriusnak, a P. Mobilnak, a Piramisnak, az Omegának, a Mininek és a P. Boxnak (nem mindegyik jelent meg a felsoroltak repertoárjában), szerepelt filmekben is, és írásai jelentek meg rangos irodalmi lapokban. 1977-ben a P. Mobil-koncerteken vendégként saját fordítású Rolling Stones-dalait énekelte, önálló esten mutatkozott be vendégzenészekkel, majd az Ikarus együttes tagjaival 1978. április 15-én Budapesten, egy Lajos utcai kocsmában megalakította saját zenekarát, a Hobo Blues Bandet. Ezév novemberében csatlakozott a csapathoz Póka Egon, hazánk egyik legjobb basszusgitárosa, és szisztematikusan lecserélte az együttes tagjait professzionális zenészekre. Így került be Deák Bill Gyula, akinek az ORI nem akarta megadni a működési engedélyt, mondván, nem színpadképes műlábbal és mankóval a hóna alatt. A zenekar keményen kiállt Bill mellett, és Benkő László, az Omega főnöke invitálására 1979-ben egy több mint hatvan koncertből álló turnéra indult a két csapat közösen.

hbb_sp_a_side.jpg

hbb_sp_b_side.jpg

A HBB önállóan is rengeteget koncertezett, és rövid időn belül átrendezte a hazai rocktérképet: lemosta az „őszinte, kőkemény” rockzenekarokat, lerázta a Piramis-láz higanyszálát, mert a közben tinédzserré érett nemzedék rockerei, a „csövesek” vállukra emelték a Fekete Bárányok három zenekarát: a P. Mobilt, a Beatricét és a HBB-t. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat – ahol korábban Hobo a komolyzenei klubot vezette – eleinte hallani sem akart egy HBB-lemez megjelentetéséről, ám akkora volt a közönségnyomás, hogy 1980. június 16-án mégis megjelenhetett az együttes első, azóta is egyetlen kislemeze. A szorgalmas Póka–Földes szerzőpár ontotta a jobbnál jobb saját dalokat, de a HBB mindig hangsúlyozta a mestereik tiszteletét is: kezdettől fogva rengeteg feldolgozást tűztek műsorra. Az első kislemez A-oldalán Hobo a nagy kedvenc és példakép, a Rolling Stones előtt tiszteleg önéletrajzi vonatkozású dalában. A B-oldal Billé, a két énekes adta felállás igazságos elosztásának jegyében. A 3:20-as blues lendületes darab, Póka Egon élményszámba menő basszusgitárjátékával. (Ez a dal az idők folyamán sok zenekarnál basszusgitáros-csere esetén kötelező darabbá vált a jelöltek vizsgájánál)  Igaz, hogy a szám a Póka–Földes szerzőpáros neve alatt jelent meg, ám a zene a The Nazz Are Blue című The Yardbirds-szám zenéjének átemelése.

hbb_sp_front.jpg

hbb_sp_back.jpg

A HBB tagjai a lemezfelvétel során Póka Egon basszusgitáros, Pálmai Zoltán dobos, Kőrös József és Szénich János gitárosok, Földes László Hobo és Deák Bill Gyula énekesek voltak. A kislemez tasakja nagy sikert aratott a megjelenéskor: a frontoldalon Hobo, a hátoldalon Bill fotója tölti be a borítót, ám a nagy ötletet a HBB legendás fityisz-logójának szerepeltetése jelentette: hamarosan a borítóról jelvénytokba, majd tinik ezreinek farmerdzsekijére került a grafika. A kislemez anyaga CD-n is megjelent 1993-ban, a HBB: Középeurópai Hobo Blues című albumának (Hungaroton-MEGA HCD17648) bónuszdalaiként.

A kislemez borítóján szereplő két képet Gáti György fotográfus készítette.

Fotó: Fortepan.

Szerző: Rozsonits Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr1214096731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása