A szolidaritási rockfesztiválok, hangversenyek felelevenítésének gondolata egy nagy méretű koncertplakátnak köszönhető, ami a nappalim egyik falát díszíti. Ez a poszter az 1978 októberében a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) területén megrendezett Szolidaritási Rockfesztivált reklámozza a Piramissal, a P. Mobillal, az LGT-vel, a V’Moto-Rockkal, a Neoton Famíliával, Zoránnal és egy hatalmas hőlégballonnal.

Ez már a harmadik szolidaritási könnyűzenei rendezvény volt a BNV területén, hiszen 1976-ban és egy évvel később is szerveztek ilyen jellegű koncertsorozatot. Az első két esztendőben csupán egynapos programnak örülhettek a rajongók, 1978-ban viszont már két napon át szóltak a dalok a pavilonokban. A szolidaritás jegyében számtalan könnyűzenei eseményt rendeztek régebben is, és nem csupán a fővárosban, hanem vidéken is, emellett van információnk egy 1979-es losonci szolidaritási buliról, ahol csak magyarországi zenekarok léptek pódiumra. Ezekből a rendezvényekből szemezgetek ebben az írásban, külön kiemelve a kőbányai vásárváros három nagy volumenű rendezvényét.

A korabeli magyarországi sajtóban található információk szerint az egyik első beatzenei szolidaritási koncert 1968. június 4-én volt, a Budai Ifjúsági Parkban, az Illés és a Máté együttes közreműködésével. Ennek a hangversenynek egy rövid részletét a televízió nézői is láthatták, hiszen egy Intervíziós közvetítésben a vietnámi nép megsegítésére szólt az élő körkapcsolásos műsorfolyam Budapestről, és még további hat szocialista ország különböző városából.

De az első igazán nagy volumenű, és Szolidaritási Hangverseny néven futó rendezvényt 1974. szeptember 11-én tartották. Akkor Chiléért szóltak a dalok és a versek a Kisstadionban. Itt élvonalbeli beategyüttesek és budapesti színházak neves művészei adtak műsort, és a „a chilei nép harcával vállalt szolidaritás jegyében, a fasiszta junta terrorja ellen tiltakozva” ajánlotta fel a közreműködését az összes szereplő. A koncertnap Salvador Allende halálának első évfordulójára volt időzítve, a 20 forintos jegyárat – forrásoktól függően – 12-15 ezer rajongó fizette ki.

(Az ELTE különösen gáláns volt, hiszen 430 egyetemistája féláron vehette meg a belépőt a hangversenyre. Ez annak volt köszönhető, hogy a küngösi építőtábor kommunista szombatjának bevételét az összeg kipótlására fordították – adta hírül az Egyetemi Lapok 1974. szeptember 16-án.)

A Bergendy az MTV stúdiójában. Fotó: Fortepan / Rádió és Televízió Újság

A program első felében Pablo Neruda, illetve Victor Jara költeményeit szavalta Gobbi Hilda, Tolnay Klári, Törőcsik Mari, Básti Lajos és Várkonyi Zoltán. Ezt követően az Új Idők nevű chilei vendégzenekar adott műsort, és a közismert kubai dallal, a Guantanamerával sikerült is megénekeltetni a publikumot. Majd sorra került a Syrius, a Pege együttes, az Apostol, a Tolcsvay együttes, a Corvina és a Bergendy, a program legvégén pedig az ikonikus chilei „nótát”, a Venceromost énekelte el együtt a közönség.

Két nappal később Szegeden a Délmagyarországi Építőipari Vállalat KISZ-bizottsága progresszív beatkoncertet rendezett az újszegedi szabadtéri színpadon, szintén a szolidaritás jegyében. A programban szerepelt a helyi Angyalok zenekar, a Mini, és – fáradtságot nem ismerve, 48 órával a budapesti rendezvény után – itt is szolidáris volt a Syrius. Ebben az esetben is a chilei szolidaritási alap részére ajánlották fel az est teljes bevételét – írta meg a Délmagyarország 1974. szeptember 15-én.

Az Angyalokban muzsikáló Móczán Péter, Varga János és Király István már az East zenekarban szerepelt három évvel később egy másik szegedi fesztiválon, amit szintén a szolidaritás jegyében, valamint a havannai VIT-re történő felkészülés és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére rendeztek. 1977. október 31-én az újszegedi Sportcsarnokban megtartott szolidaritási nagygyűlésen és hangversenyen 1500 néző élvezte a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola dzsesszegyüttese, a Dalász együttes, Csizmadia Sándor, Torma László, az East, a Kati és a Kerek Perec, valamint a Piramis játékát – adta hírül szintén a Csongrád megyei napilap 1977. november 1-jén.

A Kati és a Kerek Perec az MTV Stúdiójában, 1977-ben. Fotó: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián

1977. május 1-jén a szentendrei Pap-szigeten is volt egy szolidaritási rendezvény. A Budapesti Műszaki Egyetem KISZ-bizottsága reggel felvonulásra hívta a hallgatóit, oktatóit, dolgozóit, majd az ORI-val és az Interkoncerttel közös szervezésben kora délutántól könnyűzenei hangversenyeket kínált az érdeklődőknek a főváros közelében. A hajóval utazóknak 30 forintot kellett leszurkolniuk, az egyéb közlekedési eszközzel érkezők megúszták 20 forintból a 78-as Világifjúsági Találkozó jegyében tető alá hozott rendezvényt.

A XI. VIT-re, Havannába utazó küldöttség ünnepélyes búcsúztatása, 1978. július 24-én. Fotó: Fortepan / Péterffy István

A műegyetemisták kánikulai melegben vonultak délelőtt, aztán 13 órakor elindult az 1200 személyes Petőfi-hajó a Vigadó térről. A program a Gerendás Pétert is soraiban tudó dél-amerikai népzenét játszó Lámával indult, fellépett a Neoton, Boros Lajos és a Gúnya, a szünetekben pedig Keresztes Tibor diszkóprogrammal mulattatta a közönséget. Meglepetésre a nagynevű pozsonyi Collegium Musicumnál nagyobb sikere volt az év elején a Ki mit Tud?-on döntős László Attila vezette Kaszakő együttesnek. A program zárásaként a Fonográf szórakoztatta a 3000 majálisozó fiatalt, aztán a hajó este 19:30-kor indult vissza a fővárosba.

1979-re is jutott az „összefogásból”: június 14-én nyúlfarknyi cikkben számolt be a Borsodi Bányász arról, hogy 11 nappal korábban Farkaslyukon szolidaritási koncert volt, igaz, hogy nem az előre meghirdetett Minivel és Piramissal, hanem a Hobo Blues Banddel, az Óceánnal és az S. O. S.-sel.

Hobo Blues Band. Fotó: Fortepan / Erky-Nagy Tibor

Néhány nappal később – 1979. június 23-án – az Esti Hírlap közölt rövid hírt arról, hogy a következő napon kizárólag magyar zenekarok közreműködésével – Hobo Blues Band, Mini, Piramis – szolidaritási koncertet szerveznek Losoncon. Szerencsére a kései hirdetést kiszúrta egy újságíró, és még aznap elindult a Balatonról Csehszlovákia felé. A közel 600 kilométeres távot főleg autóstoppal tette meg, és oda is ért a következő napon 19 órakor kezdődő rendezvényre, az élményeit pedig megírta a Budapesti KISZ Élet című lapban.

A város egyik parkjában található szabadtéri moziban volt a rendezvény, a 20x10 méteres színpadon a hangosításhoz a technikát a Piramis zenekar biztosította. Nem készült előzetes reklámplakát, csak szájról-szájra terjedt a buli híre, de így is nagyjából 4000 résztvevője volt az estnek. 2400-an elővételben megvették a belépőt, a helyszínen további 600 rockrajongó csengetett ki 40 koronát az élményért, közel 1000 fő pedig grátisz tekintette meg a bandákat, mert a szervezés elégtelensége miatt – csupán 3-4 rendező és 4 rendőr biztosította a rendet és a fegyelmet, valamint kordon sem volt – a beléptetés nem volt éppen szakszerű. A kezdésnél egy helyi pártfunkcionárius nyitóbeszédet akart mondani, de látva a hangulatot, inkább nem állt ki a színpadra. A ceremóniamesteri feladatokat ketten látták el, egy szmokingos, csokornyakkendős szlovákul beszélő konferanszié, valamint a fehér nadrágos, VIT-pólós Keresztes Tibor.

A P. Mobil 1977-ben. Fotó: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián

A P. Mobil is elígérkezett Losoncra, de a közbejött nekik egy hollandiai turné, így a fesztiválon csak a szellemüket tudták megidézni a szervezők: két sikerdalukat lejátszották kazettáról, majd tolmácsolták a zenekar üzenetét.

Ezt követően Hobóék léptek színpadra, majd a Mini következett és a Piramis zárta a napot. A beszámoló szerint mindhárom koncert sikeres volt, „forró volt a hangulat az utolsó számig”, és a szolidaritási alapba is összegyűlt úgy 60 ezer korona (azaz átszámítva 90 ezer forint).

A kőbányai vásárvárosba szervezett első szolidaritási könnyűzenei rendezvényen – 1976. szeptember 5-én – a kedvezőtlen időjárás ellenére is körülbelül 20 ezer rajongó verődött össze a BNV két pavilonjában. Ezt a hangversenyt a Magyar Szolidaritási Bizottság és a KISZ Központi Bizottsága hozta tető alá. Barokkos túlzással „az első magyar popfesztiválnak” nevezte a rendezvényt a Pesti Műsor szeptember 16-án megjelent beszámolója – amivel három évet elkésett – de az biztos, hogy délelőtt 11 órától este 19 óráig – forrásoktól függően – 15-18 zenekar és több szólista lépett színpadra. A produkciók közötti szünetekben fejlődő országokból érkezett, hazánkban tanuló fiatalokkal készített interjút a műsorvezető Halmi Gábor, de friss olimpiai bajnok gerelyhajítónknak – Németh Miklósnak – is jutott a kérdésekből.

Biztosan színpadon volt az Apostol (Bódy Magdit is kísérték), a Gemini, a Mini, a Piramis, a Skorpio, a Sprint, és a Tolcsvay Trió, az előadók közül pedig Ihász Gábor, Eszményi Viktória és Máté Péter. Az Esti Hírlap egy nappal később készült beszámolójában jóra értékelte az Illés és a Wastaps produkcióját, emellett a Generál teljesítményét is dicsérte, külön kiemelve az Ikarusz című instrumentális kompozíciót. Ez bizony már a két dobossal (Solti János, Póta András) felálló Charlie-féle Generál volt.

A hangverseny teljes bevételét, ami a Magyar Ifjúság beszámolója szerint 400 ezer forint volt, a

„nemzeti felszabadulásukért és a társadalmi haladásért harcoló népek, mozgalmak, szervezetek támogatására fordították”.

A következő év október 9-én akkora tömeg gyűlt össze a BNV bejáratnál – 25 ezren váltották meg elővételben a jegyet –, hogy korábban ki kellett nyitni a kapukat, és ekkor még további 5-10 ezer ember tudta megvásárolni a 20 forintba kerülő belépőt. Délelőtt 10 órától este 20 óráig váltották egymást a produkciók a színpadokon, amelyek felett az „Antiimperialista szolidaritás, béke és barátság” felirat díszelgett.

A beszámolókból biztosan tudható a Kerék együttes, a P. Mobil, az Universal, az Illés, a Mini, és M7-es, a 100 Folk Celsius, az Apostol, a Generál, a Nevada, a Kis Rákfogó, a Gúnya és Ihász Gábor fellépése, mellettük neves lemezlovasok – Cintula és D. Molnár György – is részei voltak a műsornak. (Az előzetes ajánlókban szerepelt még több együttes – a Hungaria, a Gemini, a Corvina, a Láma, a Gépfolklór, a Quadrofolk, a Syrius, a Sprint – és több szólista – Cserháti Zsuzsa, Katona Klári, Zorán – neve is, de a tudósításokban róluk nem találtam említést.)

A Piramis tagjai az MHV Rottenbiller utcai stúdiójában. Fotó: Fortepan / Szalay Béla

A Piramis zárta a programot úgy, hogy az angol Liar zenekar volt az utolsó előtti fellépő. A külföldi banda koncertturnén volt Magyarországon, előzőleg fellépett már Debrecenben, Miskolcon, Szolnokon, Szombathelyen, Győrben és Pécsen. A Magyar Ifjúság október 21-én megjelent számában azt nyilatkozta a Liar énekese, hogy manapság ezzel a rockzenével Angliában nem könnyű érvényesülni, mert ott most a punk a divatos, de itt nagy sikerük volt.

A fesztivált követő napon arról számolt be a Hétfői Hírek, hogy 20 együttes váltotta egymást a színpadokon,

„és az őszi nyárban mindenki jól érezte magát.”

A Jövő Mérnöke október 15-én megjelent hosszú beszámolójában arról is megemlékezett, hogy bár a helyszínen nem árusítottak szeszt, de az élelmesek vagy feltankoltak otthon, vagy ingajáratban közlekedtek Kőbánya-alsó restije és a fesztivál helyszíne között. Nekik talán sovány vigasz volt, hogy a Budapesti Tejipari Vállalat húszezer pohár kakaót és tejet szállított ki a helyszínre.

A Magyar Ifjúság október 21-én közölt cikket a történésekről, és a cikkben – a jövő ismeretében – érdekes gondolatokat fogalmazott meg az érvényesülés nehézségeiről a zsurnaliszta a P. Mobil és a Kerék együttes fellépésével kapcsolatban:

„Ezek a harmadik, vagy ki tudja, hányadik vonalbeli csapatok keményen megdolgoztak a sikerért, s néha szomorúan gondolunk a valószínű esélyre, hogy talán soha nem juthatnak rádió- és lemezfelvételhez.”

A Kerék együttes valóban nem futott be nagy karriert – talán csak a Kéz a kézben és az Álmomban láttalak című tévéfelvételük kering az interneten –, ezzel ellentétben a P. Mobil az egy évvel későbbi fesztivál plakátján már együtt szerepel a Piramissal, az LGT-vel, Zoránnal, és a V’Moto-rockkal, és Lóriék sztorijának további állomásait is jól ismerjük.

A Szabad Föld október 16-án Révész Sándor kocsijának felemeléséről is megemlékezett röviden. A történés valós, hiszen a Piramis énekese is felelevenítette életrajzi könyvében azt a sztorit, amikor megjelent a helyszínen Steve Mannal, a Liar gitárosával:

„Autóval érkeztünk, ami eleve kockázatos volt, hiszen óriási tömeg érkezett a koncertre. A közönség cigizett, iszogatott, én duda nélkül, lassan araszolva vezettem a kaputól, próbáltam láthatatlan lenni a Volkswagenben. Ez persze nem sikerült, valaki felismert, és ez volt a végzetünk. Egy pillanat alatt az autó összes üvegén kinézve azt láttam, hogy feltapadnak rá az emberek, eltorzult arcok vesznek körbe, mert rászorultak a kocsira. Nem lehetett kilátni sem. Mint a méhraj, ha valami édeset talál. Nem tagadom, a halálfélelem környékezett. Lehúzni sem mertem az ablakot, de kétségbeesetten próbáltam kérlelni őket, hogy a rajongásukat majd később mutassák ki, oda kell érnünk, és ezzel a tempóval majd csak másnapra érnénk oda. Ordítani sem akartam, mert a hangomra is vigyáznom kellett. De nem tágítottak, sőt felmásztak a kocsi tetejére. Akkor azon kezdtem aggódni, hogy behorpad a kocsi, mindeközben nem is az enyém volt, csak kölcsönkaptuk a feleségem szüleitől. És ha még nem lenne elég, végül felemelték az autót úgy, ahogy van, benne velünk…”

1978. október 14-én és 15-én két napon keresztül követték egymást a programok a kőbányai vásárváros három pavilonjában. Ha valakit nem érdekelt valamelyik produkció, az egy színes alkalmi kiadványt – egy 40 oldalas, 20 forintba kerülő rockújságot – is a kezébe vehetett az unalmas percekben.

Az első nap a Neoton Família műsorával kezdődött, majd a debreceni Color játszott (már a csellós Pólya László nélkül, aki megpattant Svédországban.) Őket követte a V’Moto-Rock, majd egy rövid saját blokk erejéig a Tunyogi Pétert is foglalkoztató Beton volt a következő fellépő. Ők maradtak még, hiszen Zoránt is lekísérték. Ezt követően az olaszországi emigrációban élő chilei Inti Illimani zenekar tagjai lépek pódiumra, akiknek nem volt könnyű dolguk, hiszen a 14 ezer néző már a nap fénypontját, a Locomotiv GT produkcióját várta.

Egyes beszámolók nagyon finoman fogalmaztak a chilei zenekar „sikerével” kapcsolatban, míg máshol keményebb szavak is elhangoztak, pedig igazából az ő hazájuk sorsáért is volt itt a szolidaritás. Kőbányai János tollából megjelent egy hosszabb beszámoló a Valóság című folyóiratban nyolc hónappal a rendezvény után, melyben egy megszólaltatott szövőnő a következőt nyilatkozta az Inti Illimani együttes koncertje közben, már nagyon az LGT-re várva:

„Rendben van. De miért nem teszik őket a végére? Az LGT után mindenki, aki akar, nyugodtan itt maradhat szolidarítani.”

Presserék várva várt koncertje 20 órakor kezdődött, elhangzott az új lemezről a Mindenféle emberek, de hallható volt a Búcsú, az Ezüst nyár, és a Demjén egy évvel korábban megjelent nagylemezén található Mikor elindul a vonat, Rózsi és Zorán hathatós közreműködésével.

A második napra még nagyobb tömeget vártak a szervezők, hiszen a Mini, a P. Mobil és a Piramis fellépését ígérte a program, és nap végére be is igazolódott a prognózis, mert több mint 30 ezer rajongó érkezett a BNV területére.

Török Ádámékkal kezdődött a nap, majd a csehszlovák Collegium Musicum következett. Hiába az igényes progresszív rockzene, az egy évvel korábbi Pap-szigeti rendezvényhez hasonlóan ők most sem kaptak pozitív kritikát a sajtótól. (Legalábbis a Pesti Műsor október 25-én készült számában „bátortalan kezdésről és szürke folytatásról” olvashatunk.)

Már mindenki a P. Mobilra hangolt, de ekkor még az Inti Illimaniból kaptak „repetát” a rockerek, azonban az előző napi fellépésen már jól bevált Venceromos sem tudta enyhíteni a közönség Lóri bandája utáni vágyát.

Aztán végre a nagyon várt P. Mobil lépett színpadra:

„A hatalmas csarnok zsúfolásig megtelt, a szélesebb vállú srácok nyakukba ültették a lányokat, harmincezren vették át a rock and rollok ritmusát, és énekelték kívülről a csak a koncertekről ismerhető számokat és próbálták megérteni a több tételes Honfoglalás üzenetét. A P. Mobil meglepően tisztán játszott, ez a program volt az LGT mellett a legfrissebb, a legigazabb.”

– értékelt a Pesti Műsor október 25-én.

Az extázist az utolsóként fellépő Piramis még tudta fokozni: durrogtak a petárdák, a füstköd elborított mindent, az ifjúgárdisták alig győzték kiemelni a félájultakat a tömegből.

Valóban fontos volt a szolidaritás ezeken a fesztiválokon, vagy a fiatalok csak bandák miatt jöttek szórakozni egy jót? Ezen elmélkedett Bródy János A Jövő Mérnöke 1977. október 15-én megjelent számában:

„Két dolog keveredik itt. A gyerekek ki vannak éhezve ilyen nagyszabású rendezvényekre. Aki eljön, az elsősorban a zenekarokra kíváncsi. Más dolog, hogy a bevételt a szolidaritási alapra, a VIT-re szánják. A cél nagyon tiszteletreméltó. De az ilyen fesztivál mégsem szolidaritási fesztivál, hanem egy jól vagy rosszul megrendezett rockfesztivál csupán.”

Szerző: Hortobágyi Gábor

Nyitókép: Fortepan / Kereki Sándor

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.