Volt egyszer egy beatkorszak

Rock szovjet exportra

2019. július 15. - beatkorSzaki

illes_su_elso.jpg

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nemcsak kiadóként, hanem külkereskedőként is monopolista volt a magyar hanglemezpiacon. Kizárólagos export-import jogokat élvezett, amikkel igyekezett hasznosan sáfárkodni. Évtizedeken át az egyik legnagyobb volumenű együttműködés a Szovjetunió szintén monopolista lemezcégével, a hazai szemmel gigantikus cégbirodalomnak tűnő Melodijával folyt. A forgalom kölcsönös szegmensét a komolyzenei lemezek tették ki, amiket mindkét országban megvettek. A rockzene ügyében már más volt a helyzet, hiszen itthon is komolyan vehető szovjet előadók híján a lemezimport természetesen elhanyagolható volt. Nem úgy az export, amire a szovjet vevőknek óriási igénye volt. Elvégre a magyar – és más „vasfüggönyön inneni” – rockzenészek az ő számukra gyakorlatilag teljesen elzárt, ezért misztikusnak tűnő Nyugat hírnökei voltak. Így az export mennyiségének tulajdonképpen nem a kereslet, hanem a magyar gyártókapacitás, illetve a szovjet kereskedő partner önmérséklete szabhatott határt, hiszen az óriási ország piaca még az ottani vevők szerényebb anyagi helyzete mellett is nagyon nagynak számított.

illes_su_hatso.jpg

Az együttműködés jó néhány érdekes exportkiadványt is eredményezett a hatvanas-nyolcvanas években. Mind a komolyzenei, mind a könnyűzenei lemezeknél igen gyakori volt, hogy a lemezcímkéket orosz nyelven nyomtatták ki, a kész anyagokat pedig változatlan (hazai) borítókba csomagolták be. Ez már a hatvanas évek elejétől szokás volt. 1976-ban a dorogi hanglemezgyár átadásával a kapacitás nagyot növekedett. Ekkortól fogva pár éven át igen gyakorivá vált, hogy a rockzenei borítókon több nyelven is felírták az adatokat, a magyar mellett jellemzően angol és orosz nyelven. (Szabad tehát orosz feliratokra vadászni a korabeli Edda, P. Mobil vagy éppen Locomotiv GT-lemezek hátoldalain!) A nyolcvanas évek elején a külföldi érdeklődés csökkenése az export szűkülését is jelentette. Így 1982-83 körül ez a gyakorlat megszűnt, és a hazai borítók információi egynyelvűek maradtak.

Egy egyedi megállapodás alapján néhány kurrens rockzenei lemezt a hetvenes évek elején újraöltöztettek a Hungarotonnál. Tehát a kiszállított kontingens elért egy olyan mennyiséget, amelynél már volt értelme nemcsak külön lemezcímkéket, hanem külön borítókat is nyomtatni. A zenei anyag mindegyik esetben azonos maradt az itthon árusítottal, hiszen magukon a lemezeken nem módosítottak.

A Bergendy-együttes bemutatkozó lemezének borítóján orosz feliratok helyettesítik a magyart (SLPX 17434), ugyanez igaz az Illés Add a kezed című albumára (SLPX 17437). A Tolcsvayék és a Trió együttes cím nélküli nagylemeze (SLPX 17442) esetében a zenekar új nevet, a lemez pedig saját orosz címet kapott, az eredmény (magyarra fordítva) a Tolcsvay-együttes Ne sírj, kedvesem című anyaga lett. A Hungaria cím nélküli 1971-es lemeze (SLPX 17424) és a Neoton Bolond város című albuma (SLPX 17422) egészen új köntösben került ki a Szovjetunióba: a címoldalakon ugyanaz a virágos rét (!) látható, hátul pedig fehér alapon csak a legfontosabb adatok vannak felírva. Szinte biztosra tippelhetjük, hogy ezeket a fura borítókat a szovjet fél kérte a megállapodásban.

A lemezek itthon nem túl gyakoriak, viszont az interneten megtalálhatóak belőlük eladó példányok – nagyjából egy-egy mai új hanglemez árában.

Szerző: Kovács László (Moiras Records)

 A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr6614947392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása