Volt egyszer egy beatkorszak

Vodka és Traubi

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

2020. július 12. - beatkorSzaki

„Az volt a hej, igazi szép idő.” A lányoknak nem kellett tagsági igazolvány sehová, ha szórakozni akartunk szombat este valamelyik klubban. Olyan minit hordtunk, hogy húzogatni kellett lefelé, ha jött a matek tanár. A Madáchban a fiúk fémpénzt dobtak le a földre a folyosón, hogy míg lehajolunk érte,…

Tovább

Nevetnék mindenen

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

Tapsolj te is, ordította a fülembe a nagy N., és közben ő maga lelkesen tapsolt és énekelt, majdhogynem extázisban, én meg csak kornyadoztam ott. Egymás mellett ültünk a Dinamit-koncerten a técsői kultúrházban, fent az erkélyen, az első sorban, és nekem nem volt kedvem tapsolni. Majd ha megmozgatnak…

Tovább

Amikor a Sweet majdnem játszott a Kisstadionban

Egy elmaradt koncert krónikája

Június 4-én hunyt el Steve Priest, a brit The Sweet alapító basszusgitárosa, aki 1968 és 1982 között meghatározó tagja volt a zenekarnak, így már csak Andy Scott gitáros él az eredeti felállásból. Hogy a glam-rock Magyarországon is igen népszerűvé vált a hetvenes évek első felében, leginkább a Sweet…

Tovább

„Szeretném szélesebb körben megismertetni a magyar zenei plakátkultúrát” – interjú Szőnyei Tamással

Pár napja online is elérhető a 2017-ben Pokoli aranykor címmel megjelent, a hazai underground és újhullámos zenekarok plakátjaiból válogató reprezentatív kötet. A Szép magyar könyv- és Opus Mirabile-díjakkal kitüntetett kiadvány alapját Bp. Szabó György és Szőnyei Tamás egyenként több mint 1000…

Tovább
süti beállítások módosítása