Június 4-én hunyt el Steve Priest, a brit The Sweet alapító basszusgitárosa, aki 1968 és 1982 között meghatározó tagja volt a zenekarnak, így már csak Andy Scott gitáros él az eredeti felállásból. Hogy a glam-rock Magyarországon is igen népszerűvé vált a hetvenes évek első felében, leginkább a Sweet – és persze a Mud, Suzie Quatro és a T. Rex – állandó rádiós jelenlétének volt köszönhető: így lehet, hogy David Bowie vagy Elton John munkássága itthon korántsem ágyazódott annyira be a köztudatba, mint pár száz kilométerrel nyugatabbra.  Ebbe a közegbe robbant a hír, hogy csoda történt: magyarországi Sweet-koncertet hirdettek meg. 1973-at írtunk.

A korabeli magyar popsajtó mindig kissé lenézően bánt a brit-ausztrál Chinn–Chapman szerzőpárossal, akik egyébként csak tették a dolgukat – azaz világslágereket írtak. Kuncsaftjaik között Tina Turnertől az Arrows-on át a Mudig, Suzie Quatróig, később a Smokie-ig mindenki megtalálható volt, és akinek dalt szereztek, az rendszerint slágerlistás, sőt listavezető előadóvá vált. A legsikeresebb talán a Sweet – Brian Connoly énekes, Andy Scott gitáros, Steve Priest basszusgitáros, Mick Tucker dobos – lett. Slágereik (Ballroom Blitz, Hell Raiser, Blockbuster, Teenage Rampage, Turn It Down stb.) a hetvenes évek második feléig uralták a brit és az európai piacot. A Sweetnek írt korai Chinn–Chapman-slágerek, mint a Co-Co, a Little Willy vagy a Wig Wam Bam ellenére  az itthon kapott „csurran-cseppen” jelző erősen megkérdőjelezhető: elég meghallgatni a zenekar 1974-es Desolation Boulevard című albumát, amely egy kifejezetten nyers hangzású, hard rock dalokat játszó intenzív csapatot dokumentál, ahol egyébként a tagok is kiváló szerzőknek bizonyulnak, lásd a Fox On The Run listavezető sikerét.

De ugorjunk vissza 1973-ba.

Az itthon komoly népszerűségnek örvendő együttes rajongói június végén értesültek arról, hogy július 7-én és 8-án két alkalommal is fellép a Sweet a Kisstadionban. „»A legnagyobb slágerek, a legnagyobb show«” – így hirdetik őket világszerte. Ez az egyetlen olyan, változatlan felállásban játszó együttes – a Rolling Stones-on kívül –, amely azzal dicsekedhet, hogy három éve egyfolytában a slágerlisták élén áll. Nálunk is népszerűek számaik: a Co-Co, a Papa Joe, a Funny-Funny, a Wigwam Band (sic!), a Bottoms Up és új slágerük, a Heil Raiser (sic!), amely jelenleg a világ összes slágerlistáján éllovas” – írták a Magyar Ifjúság június 29-i koncertajánlójában.

1973 nem igazán bővelkedett nálunk külföldi sztárokban, talán a valutakeret hiánya lehetett az oka, de csak Rhoda Scott és Gianni Morandi fellépését, valamint a Sweet koncertjét hirdette meg az Interkoncert és a lebonyolító ORI. Hogy mégis kiemelt ügy lehetett a brit zenekar fellépése, azt a Magyar Ifjúság cikkírója elég pontosan és némi malíciával fogalmazta meg: „Most fordul elő először nálunk, hogy olyan rockzenekar látogat el hozzánk, amelynek világhíre nem múlt vagy jövő idejű, amely nem a tagcserélgetés utáni hullámvölgyből lábal ki, hanem jelenleg is a slágerlistán szerepel.”

Mégis valami történt, ami meglehetősen érthetetlen egy kifejezetten olajozottan működő zenekari gépezet esetében. Július 7-én, azaz az első koncert napján az ORI az alábbi közleményt jelentette meg a magyar sajtóban. „AZ ORSZÁGOS RENDEZŐ IRODA közli, hogy a Sweet együttes lemondta a július 7-i és 8-i kisstadioni fellépését. A jegyek a vásárlás helyén visszaválthatók.”

Két kisstadionnyi rajongó borult ki a hír hallatán.

A magyarázat egyik verzióját a közönség szolgáltatta. E szerint a zenekart valamilyen oknál fogva nem engedték be Ferihegyen. A másik változatot egy, a Magyar Ifjúság szeptember 7-i számában megjelent hosszú publicisztika rejtette magában, amely a „hűtlen előadók” viselkedését ostorozta és ebből vont le következtetéseket. „A jobb sorsra érdemes menedzser toporgott a betonon. A gép landolt, a zenekar sehol. Hiába vette meg a repülőjegyeket, a fiúk gondoltak egyet, s nem jöttek Budapestre. A Sweet együttes augusztus eleji hűtlensége (a dátumot itt elírta a cikkíró, a szerző) nagy port kavart. A por máig sem ült el, az eset üggyé terebélyesedett. Folytatása következik – vita, pereskedés –, igaz, ez a magyar beatrajongókat aligha vigasztalja. Mint ahogy az sem túlságosan vigasztaló, hogy a nyári idény végére összegyűlt tapasztalatok arról árulkodnak, mintha egy-két hazai együttes is hajlamos lenne a hűtlenségre. A megtörtént esetek korántsem szegényes tárházából két, az ország különböző részeiből való, más-más fajsúlyú példa kínálkozik említésre.”

A zavaros történet aztán feledésbe merült. Évekkel később, 1983-ban került elő – egy évvel azután, hogy a Sweet feloszlatta önmagát – az Esti Hírlap hasábjain, az Animals elmaradt koncertje kapcsán. Az október 6-án megjelent, Borsi László által jegyzett cikk azt is bemutatta az olvasóknak hogyan is működik a szocialista Magyarországon a zenei import.

„Hogy indul egy koncert?

Valahol, valaki kitalálja, hogy mi legyen az üzlet, vagy másképpen; az áru. Példánknál maradva: újra össze kéne hozni az Animalst. De mielőtt ezt megtennék, alapos piackutatást végeznek, fölmérve a várható fogadtatást, illetve egyszerűen azt: jó-e az ötlet, hozna-e pénzt? Ha igen, eladják a vállalkozásit, általában földrajzi területenként egy embernek. Ő, mondjuk Európában, továbbadja egy kisebb terület gazdájának. A szakmában ezt első-, másod- és harmadkéznek nevezik. Mi főleg az utóbbi kettőtől vásárolhatunk produkciókat. Pontosabban az Interkoncert, mert idehaza a pop-rock együttesek szerződtetésekor monopolhelyzetben van. (Sok menedzserrel dolgoztatnak, akik között csaknem tízzel rendszeres, visszatérő a kapcsolatuk.) Ők tesznek ajánlatot az ORI-nak, mint hazai rendezőnek, s az már csak arról dönthet, hogy megrendezi-e vagy sem. A döntés művészeti és gazdasági szempontokat figyelembe véve születik, utóbbinál elsődleges szempont, hogy az előadás legalább 80 százalékos házat vonzzon. Az igazsághoz tartozik, hogy az ORI is adhat ötletet az Interkoncertnek.

Kinek milyen kára származik egy koncert elmaradásából? A közönség kára – amelyért a produkció egyáltalán létrejön – kézenfekvő.

Az Interkoncerté? Közvetítő szerepe miatt elsősorban erkölcsi vesztesége van, romlik a hitele (November elsejére tervezik Chick Corea koncertjét, s az ORI reméli, hogy minden gond nélkül létre is jön.) Az erkölcsi kár mellett természetesen elesnek attól az öt százalék haszontól is, amit közvetítőként egy-egy koncert után kapnak.

A közösen rendező ORI és a Budapest Sportcsarnok? A dollárköltségeket az ORI állta (volna), de forinttal beszállt a Sportcsarnok. Mivel dollárkifizetésre nem került sor, valódi veszteség csak a propaganda- és jegynyomtatási, -kezelési költségekből származott. Ez viszont nem kevés. Még nincsenek végleges adatok, talán néhány hét múlva.

– Utoljára tíz éve fordult elő hasonló eset – emlékezik Pentz Zsolt, az Interkoncert osztályvezetője. – Akkor a Sweet együttes kisstadionbeli koncertje maradt el szerződésszegés miatt. Azt a pert megnyertük.”

A történet ettől sem lett tisztább. A Sweet 1973 júniusában brit turnén vett részt, majd július közepén folytatta a koncertsorozatot, viszont július 7-8-a környékén sehol máshol nem léptek fel.

Ha a Sweet mégis koncertezett volna azon a bizonyos két júliusi estén, a statisztikák alapján nagy valószínűséggel az alábbi setlistet lophatták volna le a rajongók a színpadról (persze ha a rendőrök engedik):

Szerző: Bihari Balázs

Nyitókép: express.co.uk

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.