Kovács Kati 1944. október 25-én született az Eger mellett található Verpeléten. A zenét a középiskolában fedezte fel, egy amatőr bandában is játszott, ahol főleg Little Richard-dalokat énekelt, de Ella Fitzgerald is nagy hatással volt rá ekkoriban. Először az 1965-ös Ki Mit Tud?-on tűnt fel, ahol az a Koncz Tibor kísérte zongorán, aki ettől kezdve állandó társa lett, s később feleségül is vette őt. Kati különleges „shouter” előadásmódja, karcos és nyers hangja teljesen mást hozott, mint amit a közönség korábban megszokott. A fiatal orvosírnok lány a már említett Little Richard-dalok mellett Janis Joplin-számokat is gyakorolt, hogy kifejlessze egyedi énekhangját. Saját bevallása szerint a megerőltetéstől a torka gyakran tropára ment, de így is megérte. S valóban, Kovács Kati a beaténekesnők – Koncz Zsuzsa és Zalatnay Sarolta mellett – egyik legkiemelkedőbbike lett. A győzelem után családja biztatására Budapestre költözött. Fél évig jazz szakon tanult, azonban hamarosan választás elé került: vagy az iskolapadban marad, vagy megkeresi a kenyérre valót.

Hauer Rezső (jobb szélen) Fenyő Miklóssal egy osztálykiránduláson

Volt egyszer egy beatkorszak:
Gyerekkorodban a Pozsonyi utcai zeneiskolába jártál, éppen oda, ahol Fenyő Miklós is tanult. Hogyan talált rád a klasszikus zene mellett a beat és a rock’n’roll?

Hauer Rezső:
Mindig a Luxemburg Rádiót hallgattuk, és imádtuk a jó zenéket. Akkoriban jött be a Beatles, a Them, a Yardbirds és Elvis Presley… Egy idő után belehabarodtunk a rock’n’rollba.

Volt egyszer egy beatkorszak:
A Syconor együttes egyik alapítója tagja voltál. Honnan jött a banda ötlete?

Hauer Rezső:
Egy szolfézs órán mondtam Fenyő Mikinek, hogy alakítsunk zenekart. Meg is csináltuk!

A Kertészeti Egyetem Klubja – közismertebb nevén KEK – 1971-ben indult, a Tolcsvay és a Trió volt az első fellépő. A klub szép lassan kinőtte az emeleti kisebb helyiséget és a koncertek átköltöztek a kétezer férőhelyes nagyterembe. A KEK az egyetemistákhoz igazodva minden évben szeptember közepétől május közepéig üzemelt, és nem volt igazán kialakult profilja. Mindenféle műfaj helyet kapott itt a dzsessztől a rockon át a countryig, még görkorcsolyás diszkót is rendeztek.

A Vörös Kakas az IPK-ben

A debreceni Kossuth utca 1. szám alatt található csodaszép épület több mint százéves múltra tekint vissza. Végleges formáját 1911-ban nyerte el. Az 1951-ben a Debreceni Ingatlankezelő Vállalat tulajdonába került sarokházban működött egykor az Építők Hajdú Táncegyüttes, majd később, a Megyei Művelődési Otthon „Pódiumterme” és a Hazafias Népfront megyei szervezetének klubja is.

A Zeneakadémián 1951-ben karnagyként végzett Bolba Lajos (1931, Késmárk) 1959-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol hamarosan a Könnyűzenei Osztály vezetője lett. A könnyűzenei felvételek készítése éppúgy hozzá tartozott, mint a könnyűzenei műsorszerkesztők vezetése. Ezáltal a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években erősen meghatározta az intézmény zenei arculatát. A könnyűzenei műsorok kísérésére megalapította a Harmónia Vokált, amelynek többek között – fiatalon – Dobos Attila, Aldobolyi Nagy György, Victor Máté, Wolf Péter és Antal Mátyás is tagja volt. 1986-ban az ő kezdeményezésére jött létre az eMeRTon-díj.

Bolba Lajos:
1957. november 7-én jöttek buldózerek, és ledózerolták az egész Erzsébet téri kultúrházat. Akkor elmentem a Szemere utcai iskolába éneket tanítani. Az akkori új Nemzeti Alaptanterv előírta az iskoláknak, hogy vezessék be a politechnikai oktatást. Az igazgatóm arra kért, hogy végezzem ezt a munkát is, mivel csupa idős ember volt a munkatársam. Kérésére elvállaltam, bár nem szívesen. Könyvkötészet, famunka, rézmunka, satöbbi. Amúgy mindig is bütykölős fajta voltam. Na, elkezdtem tanítani az ének mellett a politechnikát is a Szemere utcában. Illés Lajostól Polt Péterig sok mindenki odajárt. Mihály Andris gyerekei is. Olyan jól ment a politechnika oktatás, hogy az országból 30 ember nézte minden órámat, mert az Oktatási Minisztérium odaszervezte őket.

Lehet-e újat mondani arról az emberről, akit ötven éve ismer az egész ország? Arról a művészről, akinek munkássága úgy vált kulturális önazonosságunk részévé, hogy ezt a tényt senki nem is vitatja. Aki államalapító királyunk és főleg ellenlábasa, Koppány szájába adott házibulikon máig üvöltve idézett szavakat. Aki a nagybetűs magyar rockopera megírásával legalább tízmillió embert gondolkodtatott el arról, kik vagyunk mi itt a Kárpát-medencében, s hogyan, milyen áron tudunk megmaradni. Ha tudunk.

Lehet-e újat mondani arról az emberről, aki ötvenkét évvel ezelőtt köztudottan elsőként teremtett Magyarországon, magyar nyelven valami egészen újat?

Igaz, a magyar dal két édesapával is büszkélkedhet: az egyik Szörényi Levente. Most a másikról lesz szó. Hősünk: Bródy János.

Az Árnyék és fény zenekart 1971 elején alapította Hanka Péter gitáros és Tóth Béla pozanos a Juventusból, Szigeti Béla dobos a Bajtala trióból, Elekes Zoltán szaxofonos a Metróból, valamint Tihanyi Gyula basszusgitáros és Novák István „Öcsi” a Szivárvány zenekarból. A fúvósokkal felálló formáció Chicago-dalokat játszott, de a Szivárvány örökségének is megfelelve a Black Sabbath, a Deep Purple és a Led Zeppelin slágereit is repertoáron tartották.

A soproni Széchenyi téren található házat 1872-ben emelték a bécsi Wächtler Lajos tervei nyomán. A várfal egyik nagy rondelláját bontották le, így teremtettek helyet a hatalmas, eklektikus épületnek, amely a Magyar Tudományos Akadémia homlokzatának elrendezését követi. A várfalak eredeti elhelyezkedését az épület körül az útburkolaton macskakővel kirakott vonalak jelzik.

Korda György Magyarország kiemelkedő tehetségű énekese, akinek csaknem hatvan éves pályája során összesen mintegy ezerötszáz dalfelvétele és harmincnyolc nagylemeze készült. 1939. január 4-én született Budapesten. Szülei vegyésztechnikusnak szánták, de ő inkább énekelni szeretett volna, ezért 1958-ban beíratták Vécsey Ernő zenepedagógushoz. Amint sikeres ORI-vizsgát tett, Orlay Jenő, alias Chappy zenekarával lépett fel a budapesti éjszakában. 1960–1962 között a Moulin Rouge-ban lépett fel rendszeresen, később pedig a táncdalfesztiválokon szerepelt nagy sikerrel. Pályája alatt a hazai fellépések mellett számos külföldi turné is fűződik a nevéhez. A táncdalok mellett a pókernek is mestere.

Csatári Bence:
A táncdalfesztiválok 1966-os kezdetére hogy látta saját pályafutását? Sok volt a konkurens énekes?

Korda György:
Mire a táncdalfesztiválok 1966-ban elkezdődtek, nekem már réges-régen beindult a karrierem a Vándor Kálmán-féle olasz dalokkal, amelyek eléneklésével megmutathattam, mennyivel vagyok jobb a többieknél. Olyan hangokat is kiénekeltem, amelyek a táncdaléneklésben addig nem voltak megszokottak. Az első táncdalfesztiválon ennek ellenére nem sikerült a döntőbe jutnom, pedig két szerzeményt is színpadra vittem, a Hazudik a szemed és az Égig érnek a fák címűeket. 1967-től aztán beindult a táncdalfesztiválos karrierem is, minden dalommal bekerültem a döntőbe, és megvillanthattam, hogy óriási hangtávolságok átfogására vagyok képes. Ezek a slágerek a következők voltak: Bocsánat, hogyha kérdem, Emlékezni rád, Aki melletted él, Ne sírj!, Hol vagytok cimborák?, Ébredés. A dalok maguk nem kaptak fődíjat egyszer sem – a táncdalfesztiválokon ugyanis mindig az egyes zeneszámok versenyeztek, és nem az előadók, akiket ugyanakkor különdíjban lehetett részesíteni. Így kaphattam meg háromszor is a legjobb előadó díját, valamint további három alkalommal a közönségdíjat. A táncdalfesztiválokon nem lehetett playbackről énekelni, annak ellenére, hogy előtte a Magyar Rádióban felvettük a versenyző számokat.

A pécsi főtértől jó tízpercnyire déli irányban, a gyalogos vasúti átjárón túl, az Ipar utca 7. szám alatt nyitott 1993. október 15-én a város országos hírűvé vált zenés klubja, mely kategóriájában a leghosszabb ideig, tizenhat évig működött.

Az ötletgazda Magyar Ferenc és Szigethy Béla kibérelte a Pannon Volán egykori raktárépületét, amit saját kezűleg alakítottak át két vállalkozó kedvű társukkal, Radnóti Zsolttal és Tóth Györggyel, illetve Borza Endre építész és csapata segítségével. A szikladarabokból összerakott bejárat a rock-imázst erősítette, de belül is sok tonna kődarabból, márvány burkolóanyagból építették fel a falakat, térelválasztókat. Ehhez jól passzolt a sötét tónusú, súlyos tölgyfa asztalok, padok sora.