Bár az életműve ennél nagyobb, a közönség mégis elsősorban a KFT zenekar dalszerző, gitáros frontembereként és az L’art pour l’art Társulat tagjaként – főleg Besenyő Pista bácsiként ismeri Laár Andrást.

Laár 1955. augusztus 9-én született, Budapesten. Általános iskola alsóban kezdte a zenetanulást. Eredetileg zongorázni akart, de a nem túl gazdag szülei osztottak-szoroztak, és végül egy hegedűre futotta nekik. Három évnyi hegedűstúdium a kis András esetében viszonylag sikertelen volt, mivel (mint mindenkinek) az ő kezében is csak lassan kezdett hegedűszerűen szólni a hangszer.

Kamaszként, a Beatles, az Illés és az Omega zenéje ébresztette rá, hogy a gitár a valódi hangszere. Először autodidakta módon pengetett, majd 1971-től Nagy Erzsébetnél tanult.

Aztán meghallgatta a Led Zeppelin második albumát. Jimmy Page gitározása rá is – mint szinte minden hathúron pendülő kortársára – óriási hatással volt. Ezt jól mutatja, hogy amikor Laár megmutatta az albumot klasszikusgitár-tanárának, ő kölcsönkérte, hogy más szakmabeli is hallhassa, milyen perspektívákat kínál a hangszer.

Laár hosszú órákat töltött Page szólóinak lefülelésével, így amikor megalapították első gimis zenekarukat, kézenfekvő volt, hogy ő lesz a szólógitáros. A középiskolában ismerte meg Márton Andrást, a KFT későbbi dobosát, akivel alakulóban volt egy zenekarkezdeményük, ám Márton másik iskolába ment, így a közös zenélés későbbre maradt.

Laár ugyancsak a gimis bandában találkozott Ungvári „Tulipán” Jánossal, akitől először hallott a spiritualitásról, az asztrológia jelentőségéről és a vegetarianizmusról. Tulipán adta a kezébe a Tao Te Kinget is. Ezek már akkor foglalkoztatni kezdték, ám édesanyja nem volt partner benne, így csak évekkel később tért át a vegetariánus étrendre.

A gimis zenekart végül egy tehetségkutató táborban szétfeszítették az indulatok, Laár pedig még ugyanott csatlakozott egy akusztikus, folk-beatet játszó duóhoz. Nem sokkal később, 1975-ben, a formáció találkozott egy hasonló zenei világú együttessel. Fúziójukból jött létre a Küllőrojt, majd későbbi nevén Almárium.

Ennek volt tagja Bornai Tibor is, aki ekkor még csak vokálozott és ütőzött, később pedig csellózott, mert nem lett volna könnyű zongorát vinni a koncertekre.

A Küllőrojt szép sikereket ért el a maga berkein belül, néhány rádiófelvétel is maradt utánuk, ám a nagy áttörés nem jött el számukra. A tagoknak viszont lassan sikerült beszivárogni a könnyűzene vérkeringésébe. A hetvenes évek végén Laár és Bornai többször játszott Zorán és Koncz Zsuzsa mögött, a Főnix együttes tagjaként. Az énekesnővel Bornai később is dolgozott együtt, Laár ritkábban.

Őt viszont Erdős Péter javaslatára a progresszív rockból populárisabb… (vagyis, ez esetben populaárisabb) vizekre evező Panta Rhei kereste meg. Vele készült az együttes első lemeze, ami, bár szövegeiben, elektronikus effektjeiben előremutató volt, mégis bukás lett. Nem is folytatták.

Úgy fest, ez a kis kikacsintás Laár számára nem jelenthetett túl sokat, mert 2023-ban megjelent Laáramlás című önéletrajzában meg sem említi a Panta Rheit.

Közben a Küllőrojt teljesen kirojtosodott (bár ekkor már Almáriumnak hívták, de ki látott rojtos almáriumot?), és szinte csak Laár és Bornai maradtak a tagjai. Ekkor tűnt fel a régi társ, Márton András. 1980-ban Bódy Magdit kísérték volna egy németországi turnén, ami ugyan elmaradt, de már több dalt bepróbáltak, és nem akarták annyiban hagyni a közös munkát.

A Panta Rhei albuma is jelezte, hogy Laár egyre nagyobb érdeklődéssel figyeli az angliai újhullám emelkedését. Úgy gondolta, ebbe az irányba kéne indulni Bornaiékkal. Ekkor írta meg a Nem sikerült kikúrálni magam című dalt. Bornai jót nevetett rajta, de érezték, hogy ez valami új, jó irány.

Itt már hallható az az ironikus KFT-s íz, ami annyira egyedivé teszi az együttes dalait. Miközben hitelesen adja át a melankolikus, köldökbámuló ember hangulatát is. Már kész volt a szám, amikor a híres zeneszerző, Kurtág György fia, Ifj. Kurtág György felhívta a fiúkat, mert hallotta, rockzenekart alapítanak, és beajánlotta Ifj. Lengyelfi Miklóst basszusgitárosnak.

 Az életrajzában Laár azt mesélte, eleinte Bornaival még besegítettek egymás dalaiba, aztán az átláthatóság kedvéért úgy döntöttek, mindenki egyedül ír. Ha egy ötlettel elakadnak, odaadhatják a másiknak, de onnantól ő fejezi be. A legtöbb zenekar nem így dolgozik. A dalszerzők gyakran kisegítik egymást, ha nem eleve zene- és szövegíró párként dolgoznak.

Abban is megállapodtak, hogy Bornai és Laár a dalokért felelnek, a többiek a szervezésért. Így lett Márton András a zenekar menedzsere. Bár az elmúlt negyvennégy évben azért születtek Lengyelfi- és Márton-dalok is.

1981. március 7-én a Józsefvárosi Pinceklubban mutatkozott be a KFT. A hely vezetője azt mondta, ha a koncerten nem lesznek százan, nem lesz folytatás. Így a tagok éjszakákon át plakátoztak a városban. Ennek eredményeképp összejött a közönség, de egy háromezer forintos városcsúfítási birságot is kaptak a fiúk.

Az egyik koncertjükön megjelent Karácsony János, aki a következő bulira elhívta Presser Gábort is. Mindkettőjüknek tetszett a KFT, és megpendítették, hogy lehetnének az LGT előzenekara a nyári turné során. Ebből végül csak egy közös koncert lett, viszont így az is kiderült, a KFT hivatalosan betiltott zenekar. Hogy ki, mikor és miért tiltotta be, rejtély. Ugyanakkor a titkosszolgálat árgus szemekkel figyelte őket.

A KFT zenekar. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

1980 decemberében, egy John Lennon halála okán szervezett megemlékezés után megpróbálták beszervezni Bornait és Mártont, akik azonban nemet mondtak. Laárt sokáig Bábu fedőnéven figyeltették, bár a róla szóló jelentések elég ártalmatlanok.

Őt csak később, egy Koncz Zsuzsával közös kubai turné után próbálták beszervezni, de szintén nemet mondott.

További pikantériája a történetnek, hogy az 1982 végén megjelent Macska az úton című debütáló album dalai megegyeztek azzal a setlisttel, amivel ’81 tavaszán a KFT még betiltott zenekarnak számított.

Persze közben volt egy táncdalfesztivál, amin a KFT két díjat is nyert a Bábú vagy című Laár-opusszal. A dal érdekessége, hogy a tagok és a közönség évtizedekig hitte, hogy ez egy rendszerkritikus szám, pedig a szerzői szándék eredetileg egy egyszerű szerelmes szám.

A zenekar ugyan rögtön a fesztivál után stúdióba vonult, az MHV csak 1982 végén jelentette meg a Macska az útont. Bár ebben az évben rengeteget koncerteztek, a fesztivál és a lemez közti ekkora szünet rányomta a bélyegét az eladásokra.

Erdős azzal „dicsekedett” Laáréknak, hogy az album bearanyozódhatott volna, ha ő akarja, csak hát nem akarta. Laár szerint Erdős, aki a popzene szórakoztató jellegében hitt, nem akart olyan együttest sikerre vinni, amelyik nem táncol bábúként, sőt még mond is valamit a dalaiban.

Szerinte ezért nem került rá a lemezre a Bábu vagy. Bár erről más tag azt mondta, ők sem akarták a már egy éve futó slágert viszontlátni a nagylemezen. A slágerigény és a szórakoztatás viszont később is konfliktusforrás maradt.

Miután alacsonyak voltak az 1983-as Üzenet a liftből példányszámai, az MHV kikötötte, hogy innentől minden albumra kell írniuk legalább egy slágert. A Laáramlásban ezt a momentumot Laár az Üzenet a liftből elé helyezi, az első slágernek pedig A fodrászt és az Üzenet a liftbőlt tekinti, de itt ismét csak különböznek a tagok emlékei. (Mellesleg a két említett dal valóban közönségkedvenc, de sosem vált akkora slágerré, mint az Afrika vagy a Balatoni nyár.)

Az Afrika, ami lánykori nevén Itália volt, Erdős javaslatára lett Afrika, és az 1984-es Bál az operában című albumon szerepel. Laár már nem emlékszik az itáliás verzióra, de a zenéből és a végleges szövegből is látszik, a zenekarnak semmiből nem állt slágert írni, ugyanakkor a slágerekről a tagoknak meg is volt a véleménye.

Amekkora sláger az Afrika, akkora antisláger is. Zeneileg pontosan, jól hozza a megjegyezhető, átlátható akkordmenetű dalok sémáit. Szövegileg viszont inkább a klisék jellemzik, bár mind a nyaralást, mind pedig az üdülés idején átélt szerelmi kalandokat megfricskázza. A refrénben a forró erotikus felvezetés ellenére sincs szó szenvedélyes éjszakákról, éhes vágyakról. Helyette vannak párducok, majmok, majomkenyérfák, és szinte csak úgy odabiggyesztve a fekete nők.

Megkockáztatom, hogy a KFT hozta be a magyar popzenébe az iróniát. Persze, humoros dalok korábban is születtek (például Bródy Személyi igazolványa vagy a Hungaria Belvárosa), de ennyire tudatosan, végig az egész életműben nem volt korábban jelen. A KFT majd’ minden dalában van egy kis fricska, amitől a jelentés tótágast áll, és jelzi, ne vegyük túl komolyan se magunkat, se az életet. Tudjunk a bajainkon nevetni. Nem véletlen, hogy Laár példaképe Karinthy, akinek nagyon hasonló volt a szemlélete. Ahogy az sem véletlen, hogy ezzel a humoros hozzáállással Laár tovább sodródott egy még abszurdabb, még ironikusabb irányba.

Galla Miklós, aki a KFT-vel egy időben indult a zenei pályán GM49 nevű formációjával, hasonló kis magyar abszurdokat írt. A magyar újhullámot reprezentálni igyekvő egyik 1. 2. 3. Start című lemezen még van is egy közös daluk, A nő kövér.

Ám Galla és Laár útja igazán 1986-ban kapcsolódott össze, mikor megalapították a L’art Pour l’art Társulatot. Laár már a KFT koncertjein is egyéni előadásmódban szavalta furcsa, abszurd verseit, de ezeket végül Galla Miklós rendezte egy estté, ami annyira jól sikerült, hogy folytatták. A KFT-től sem állt távol a színházi világ, már pályájuk elején zenéltek az Elmúltak az ünnepek című darabban, sőt játszottak is benne, de a Bábu vagyot is különleges pantomimes mozgással adták elő a táncdalfesztiválon. Ezt az abszurd zenés, színházi, verses vonalat vitte tovább Laár és Galla az L’art Pour l’artban.

Laár démonszínháznak nevezi, mivel a későbbi ikonikus figurái: Edebede bácsi és főleg Besenyő Pista bácsi mind olyan figurák, akiktől a hétköznapi életünkben kiütést kapunk, emiatt a színházban nagy élvezettel látjuk, ahogy a hülyeségük kipukkad.

Tegyük hozzá, nem csak „szerencsénk” van ilyen emberekhez, sokszor mi is ilyen elviselhetetlen, okoskodó piperkőcök vagyunk, csak nem vesszük észre. A görbetükörben mindenki a másikat látja, magát sosem. Ez a kabaré alapműködése. Amit az L’art pour l’art örkényi abszurditásig vitt.

Besenyő Pista bácsi annyira ikonikussá vált, hogy Laár külön kiemelte, és külön albumot szentelt neki, festménysorozatot készített róla, most pedig, hogy a KFT-ből kiszállt, egy zenei performansz középpontjába szeretné helyezni.

A L’art Pour l’arttal nagyjából egy időben ismerte meg Laár a krisnatudatot, majd fordult a buddhizmus felé. Önéletrajzában azt mesélte, a spiritualitás már gyerekkorában megérintette, de akkor még nem értette hogyan, és azt sem, hogy pontosan mi ez. Ám, mint hozzáteszi, a buddhizmus elvei tökéletesen illettek a lelkéhez, így egyre mélyebbre ásott bennük. 1986 és 1990 között elvégezte a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet buddhista pap-képzését, a kilencvenes évektől pedig különböző buddhista intézetekben tanított.

Egyébként már a KFT mellett, 1984 és 1986 között volt más zenekara, a Kamara Rock Trió, a kilencvenes években aztán több, változó aktivitású együttese lett. Nem egyben a gyerekeivel együtt zenélt, és az ősi buddhista hagyományt a mai korral összekötő szakrális zenén dolgozott.

A rendszerváltás idején leállt KFT a kilencvenes évek végén újraindult, először Laár nélkül, majd vele, nemrég pedig újra nélküle.

Laár mindeközben könyveket írt. Az önéletrajzán kívül abszurd meseregényt, receptkönyvet, az L’art pour l’art egyes anyagait, buddhista tanításokat és verseskötetet is. Festeni gyerekkorában kezdett, de ez is a buddhista filozófiával együtt vált igazán fontossá neki. Azóta többször is kiállított, néhány alkotását pedig meg is vásárolták.

2006-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, 2015-ben Zugló díszpolgárává avatták, 2021-ben pedig a magyar humor kiemelkedő művészeként Karinthy-gyűrűt kapott. Ez utóbbiból lett némi konfliktus Galla Miklóssal, amit végül sikerült megoldani.

Szerző: Juhász Tamás

Nyitókép: Fortepan / Erky-Nagy Tibor

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.