Volt egyszer egy beatkorszak


„Ha te állnál ott, ahol én álltam, nem lennél már ártatlan…” ‒ Ötven esztendős Szörényi Levente Utazás című szólólemeze

2023. szeptember 19. - beatkorSzaki

Ötven éve annak, hogy rögzítették és először a boltokba került Szörényi Levente Utazás című nagylemeze. A magyar könnyűzene történetének első szólóalbuma volt ez, ami miatt ez az évforduló a legjelesebbek közé tartozik. Ebből az alkalomból beszélgettünk Szörényi Leventével egy forró, augusztus végi…

Tovább

Hejhejhej! ‒ Hetvenkilenc éves lenne Cseh Tamás

A pult beszögellésénél vetette meg a hátát, tehát nem a falnál, éppen szemben állva mindenkivel, miközben a javukat akarta, s nyakában egy gitárral lázasan gondolkodott, hogy mi illik most ide. A körmendi Bástya Presszó – vagy, ahogy a helyiek nevezték a Bastille – csurig, pedig senki nem mondta,…

Tovább
süti beállítások módosítása