A híres-hírhedt Vörösmarty téri üvegpalota helyén eredetileg a klasszicista Német Színház állt, amely 1847-ben leégett. A Monarchia idejében a Haas-palota uralta a teret. Üzletek és bérlakások mellett egy hatalmas szőnyegáruház is volt benne. A háború alatt bombatámadás érte, teljesen elpusztult. A…
A Síp utca és a Dohány utca sarkán álló ötemeletes lakóház, amely egykor a Metro Klubnak is helyet adott, 1909-ben épült. Vágó László és Vágó József tervezte szecessziós stílusban és a korabeli Európa egyik legnagyobb játékboltja működött benne. Árkád Bazár, aztán Késmárky és Illés játékáruháza volt…
Mann Tibor, a legendás szervező 1946-ban született, abban az évben, amikor a hazai rock-élgárdából Koncz Zsuzsa, Nagy Feró, Bródy János, Frenreisz Károly, Tolcsvay Béla, vagy Mann középiskolai társa, Demjén Ferenc. Rajongóként került a szakmába, aztán hamar felfigyeltek szervező tehetségére. 1971 és…
Szűcs László billentyűs 1955-ben született Budapesten. A Kőbányai Sörgyár zenei óvodájában kezdett zenét tanulni, itt figyeltek fel a tehetségére. Klasszikus zeneszerzés tanszakon végezte el a konzervatóriumot, majd a dzsesszkonzervatóriumba is beiratkozott. Ebben az időben alakult az első zenekara.…