Volt egyszer egy beatkorszak


Kancsalul festett egekből hullik a kép – a hazai ifjúsági kultúra mozgóképes lenyomatai

2018. augusztus 23. - beatkorSzaki

Részlet a Súlyfürdő című filmből „Az akkori zenekarok tagjait csak az különböztette meg tőlünk, hogy ők a színpadon álltak, mi meg a nézőtéren ültünk, álltunk vagy táncoltunk. Ugyanolyan problémákkal küszködtünk, hasonló volt az életvitelünk, egyformán öltözködtünk, gondolkodtunk. Saját magunk…

Tovább

Televíziós kultúra az 1960–1970-es években és a Táncdalfesztivál I–II.

Kéri Dániel: A kísérleti televízió adását nézik a járókelők, 1956. szeptember Bárhogyan is nézzük, a Magyar Televízió története összekapcsolódik a Kádár-rendszer születésével, s ez korántsem véletlen egybeesés. Jóllehet, 1953-ban Budapest környékén meglehetősen szűk hallgatóságnak megindultak a…

Tovább

A beat extázisában - interjú Kovács Andrással

Kovács András 1969-ben megjelent Extázis 7-től 10-ig című filmje egyike a Kádár-korszak populáris zenéjét feldolgozó legismertebb és legjelentősebb alkotásoknak, melynek ismerete megkerülhetetlen a magyar beat-korszak szempontjából. Ignácz Ádám: Ennyi évtized távlatából…

Tovább

Beattörténeti filmklub indul a Kinoban

Extázis héttől tízig címmel beattörténeti filmklubot indít az NKA Cseh Tamás Program és a Hangőr Egyesület. A március 23-án kezdődő sorozat vetítései a Szent István körúti Kino Cafe Moziban lesznek, a filmklub házigazdája Gelencsér Gábor, filmesztéta. „A hatvanas években nyár felé tetőzött az…

Tovább

Ahol először megjelent a tviszt - Metro Klub

A Síp utca és a Dohány utca sarkán álló ötemeletes lakóház, amely egykor a Metro Klubnak is helyet adott, 1909-ben épült. Vágó László és Vágó József tervezte szecessziós stílusban és a korabeli Európa egyik legnagyobb játékboltja működött benne. Árkád Bazár, aztán Késmárky és Illés játékáruháza volt…

Tovább
süti beállítások módosítása