Volt egyszer egy beatkorszak


„Popválogatottunk utánpótlása” – az Új Hullám '82 fesztivál paradoxonjai

2021. június 01. - beatkorSzaki

„Új hullámos találkozó lesz augusztus 6. és 8. között Veszprémben, a megyei KISZ-bizottság és a KISZ KB kulturális osztályának közös szervezésében. Azok az ifjú popzenészek kapnak bemutatkozási lehetőséget, akik az utóbbi időben tűntek fel, s a popválogatottunk utánpótlását képviselik. A gyakorlási…

Tovább

Amikor Ferót levették a színpadról

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

A nyolcvanas évek közepén népművelőként dolgoztam egy dunántúli kisváros művelődési házában. Az én feladatom volt az ifjúsági programok szervezése, és ezek közé tartoztak az könnyűzenei koncertek, a beat, a pop és a rock is. Ekkor még nem voltak a zenekaroknak menedzserei, mindent az ORI-n keresztül…

Tovább

Komár Laci, Zorán és Nagy Feró együtt, egy elfeledett lemezen

Budapesti Rakendroll – ismert előadók, ismeretlen számok

Amikor a Locomotiv GT 1984-ben gyakorlatilag leállt, igazából csak együttesként tette ezt. Utolsó, Ellenfél nélkül című albumuk hiába sikerült nagyon jól zenei-művészi értelemben, ha a közönség körében gyakorlatilag visszhangtalan maradt. A programszerű koncertezéssel is felhagytak 1984 végétől, így…

Tovább

Gyerekek, ilyet még Amerikában sem láttam!

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

Életem első iskolai téli szünetét töltöttem, amikor New York-i nagybátyám 1956 után először Magyarországra érkezett. 1980-at írtunk. Nagy volt a várakozás, a családban mindenki örült, ugyanakkor vegyesek voltak az érzéseink, mert még a rendőrségre is be kellett mennie, hogy bejelentkezzen, mivel…

Tovább

Jó éjszakát, gyerekek!

Nagy Feró és a Bikini Hova lett... című nagylemeze

Ezerkilencszáznyolcvanhárom tavaszán még minden megvolt, ami fontos volt azelőtt, de már semmiben sem volt annyi erő, mint régebben. Mi viszont erősebbek lettünk, sokkal, biztosak voltunk ebben, és szükségünk lett volna valamire, ami tényleg illik hozzánk, ehhez az erőhöz, amit szerintünk…

Tovább

Mondd mit ér egy falat kenyér?

A magyar Live Aid

„I think Bob Geldof is a saint!” - mondta Bryan Adams, mielőtt belekezdett volna Cuts Like a Knife című slágerébe Philadelphiában. 1985. július 13-át írtunk és a poptörténet egyik legfontosabb eseménye zajlott éppen Live Aid néven, ráadásul egyszerre két helyszínen, a londoni Wembleyben…

Tovább

Könnyűzene a hazai sajtóban az 1990-es évek előtt

Nagy Feró Garázsa

A Magyar Rádió döntéshozói 1988-89-re felismerték a KISZ által már sokkal korábban működtetett modellt, miszerint a rockzenének óriási a mozgósító ereje van, és a kiemelkedő rockzenész egyéniségekre több generáció is példaképként tekint. Elhatározták, hogy indítanak egy drogprevenciós műsort, ami a…

Tovább

Különleges kislemezek – Nagy Feró: Hamlet (kisfokozat)

Nagy Feró hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a munkába a Bikini megalakulását követően hazánk legprofesszionálisabb zenészeinek társaságában. A Nagy Feró és a Bikini zenekar egy kislemezt és két nagylemezt készített, a két LP a legfontosabb lemezek közé tartozik, amit valaha Magyarországon…

Tovább

Kilépés a közmegegyezésből (A Beatrice és a Fölöspéldány)

Állnak: Temesi Ferenc, Szilágyi Ákos, Györe Balázs, Hadzopulu Athéna, Kőbányai János, Miklóska Lajos, Szkárosi Endre, Gidófalvy Attila. Ülnek: Nagy Feró, Donászi Tibor, Lugosi László. Hatalmi tiltás miatt alig négy hónapig tarthatott a rendszerkritikus fiatal irodalmárok és a társadalom…

Tovább

A soproni "dühöngő ifjúság" kedvence - Elzett Kultúrház

A Csengery utcai épület már a Soproni Vasárugyár Rt. alapítása előtt állt. Weitzer János osztrák gyáros még a 19. század második felében Gép-, Waggongyár és Vasöntödét létesített itt. Üzeme azonban rosszul ment, éveken keresztül veszteséget termelt, ezért 1901-ben úgy…

Tovább
süti beállítások módosítása