Volt egyszer egy beatkorszak


Mégis, akkor milyen ember voltál, Tamás? ‒ Egy ismeretlen ismerős születésnapi köszöntője

2024. január 22. - beatkorSzaki

„Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünkMaradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?” Szögezzük le az elején, hogy fogalmam sincs, milyen ember voltál! Nem ismertelek, nem találkoztunk soha, sőt fénykorodban még a nevedet sem tudtam. „Fénykorod”? Hiszen az egész életed az volt.

Tovább

Szögedi hősök és bukott angyalok történetei

Temesi Ferenc, Nagy Bandó András és Kelemen István Jaj, ha Anyám látna…! című könyvéről

„Ha egy szegedi író, egy humorista és egy dobos visszanéz…” – ez az alcíme a Jaj, ha Anyám látna…! című könyvnek. Bíztató kezdet, vágjunk is bele. Nem túl gyakran bukkan fel ebből a kötetből egy-egy példány, így örömmel értesültem, hogy a néhány éve antikváriumban előjegyzett könyv megérkezett (elég…

Tovább

Leporolt szárnyak – így szólnak élőben a szegedi Angyalok

Ha a beatkorszak felhajtóerejétől sodrásba hozott, majd annak örvényében elmerülő, farvizén komótosan tempózó vagy levegőért kapkodó, esetleg folyamatosan a fősodorban kapálózó művészekre gondolok, „Igazi Vész”, avagy nem csappanó flow-val rendelkező rangidős könnyűzenész csak ritkán bukik fel.

Tovább

Ahol a konyhai kisegítő basszerozni tanította a jogászt ‒ a szegedi Városi Rock Klub

A szegedi Városi Rock Klub története a hetvenes évek elejéig nyúlik vissza. Ekkoriban egy dzsesszklub működött az Arany János utcai KISZÖV-ben, vagyis a Csongrád Megyei Kisiparosok Szövetsége klubjában, majd 1980-tól ezt követte a Városi Rock Klub nem formális szervezetként történő megalakulása. A…

Tovább

Gitárháború, avagy egy szupergruppó Újszegeden

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

Bosszút állunk! De még milyen bosszút! – forrt bennünk a düh, izzott a vérünk, dühösen dobbant a lábunk. Úgy meneteltünk át öten, középiskolás diákok a város hídján, hogy a békés éjszakára készülődő építmény alatt még a Tisza is rémült hullámokat borzolt, talán a halak is riadtan kerestek maguknak…

Tovább

A szegedi dixie dallama – Molnár Dixieland Band

A dixieland New Orleans-ból származik. Az afro-amerikai gospelek, spirituálék, a country, a ragtime, francia kvadrillok és a blues elemei keverednek benne finom rögtönzésekkel. A huszadik század legelején született stílus a negyvenes és az ötvenes években lett újra népszerű.…

Tovább
süti beállítások módosítása