A nyolcvanas évek közepén népművelőként dolgoztam egy dunántúli kisváros művelődési házában. Az én feladatom volt az ifjúsági programok szervezése, és ezek közé tartoztak az könnyűzenei koncertek, a beat, a pop és a rock is. Ekkor még nem voltak a zenekaroknak menedzserei, mindent az ORI-n keresztül…

Nem voltam rendszeres látogatója a Parknak, de rendkívül emlékezetes az életemben a híres szórakozóhely bezárásának napja. Történt ugyanis, hogy egy barátommal elmentünk a záró rendezvényre, de első körben nem jutottunk be a P. Mobil koncertjére. Mi kitűnően hallottuk kívülről is a zenét, ezt…

A hetvenes években a Lőrinci Ifjúsági Park tőszomszédságában laktunk. Nyári szombat éjszakákon a családunk üres tekintettel nézett a semmibe, míg a parkszínpad felől egész éjjel dübörgött a rockzene. A koncertek elementáris ereje minden hangot elnyomott, a TV-t és anyám állandó veszekedését is. Így…

1967. március 18-án, Diósjenőn nagy napra ébredt a Hornos család: a legkisebb fiú, Béla is megnősül. A násznép egy, a TSz-től kapott ZIL teherautó platóján és több kisebb autóval vágott át a Börzsönyön, hogy kikérjék a menyasszonyt, Szabó Irént Perőcsényből.

A rendszerváltás tinédzserek számára kissé zavaros, ámde felemelő időszakában jártam először Prágában a nagybátyám jóvoltából, aki akkoriban ott dolgozott szakszervezeti tolmácsként. Már a kijutásom is kalandos volt: egy budapesti koncertről nem tudtam éjszaka hazamenni a cuccomért Sárbogárdra, mert…

Egy átlagosnak ígérkező szombat reggelre ébredtem 1980. augusztus 23-án. Néhány dologban ugyan eltért egy alig tizenkét éves lány mindennapjaitól, de nem nevezhető rendkívülinek. Azon a hétvégén, egyéb okok miatt, csak ketten birtokoltuk a házunkat a bátyámmal. Ezt kihasználva, reggelizés közben…

1970. szeptember 4. Első ízben engedtek el szüleim egy beat-koncertre. Ez nagy dolog volt részükről, mert bár elfogadták néhány éve tartó rajongásomat, nemigen tudtak mit kezdeni a beat-zenével, még ha el is vittek az Ezek a fiatalok… című filmre, és egész jól szórakoztak az Egy nehéz nap…

1980 forró nyara volt. A játszótéri focizásban kitikkadt fiúcsapat a kilencemeletes panel lépcsőházában keresett menedéket. Leginkább a harmadik szinten ültek le, mert ott laktak a lányok... Igaz, ők a Hungariát szerették, de egy napon ismeretlen, dallamos rockzene szűrődött ki az ajtajuk alatt.

Egy picit fiatalabb vagyok, mint a „Nagy Generáció”, de a lemaradásomat hamar behoztam azzal, hogy korábban kezdtem a zenehallgatást, mint úgy általában az akkori fiatalok. Tízévesen azzal okoztam fejfájást a családomnak, hogy a Deep Purple Fireball nagylemezét kértem karácsonyra. Hála a Rózsavölgyi…

Bosszút állunk! De még milyen bosszút! – forrt bennünk a düh, izzott a vérünk, dühösen dobbant a lábunk. Úgy meneteltünk át öten, középiskolás diákok a város hídján, hogy a békés éjszakára készülődő építmény alatt még a Tisza is rémült hullámokat borzolt, talán a halak is riadtan kerestek maguknak…