Volt egyszer egy beatkorszak

Szédületes nemzetközi karrier – a Muzsikás együttes

2018. február 24. - beatkorSzaki

muzsikas.jpg

Hamar Dániel, ifj. Csoóri Sándor, Sipos Mihály

Amikor 1973 nyarán Sebő Ferenc és Halmos Béla fél évre Japán utaztak bárzenélni, azok, akik még tőlük igyekeztek ellesni a trükköket, fogásokat (persze, hisz ők mégiscsak hat héttel előrébb jártak a tanulásban!), azok időközben önálló zenekarokat alapítottak. Így született meg a Virágvölgyi vagy a Jánosi együttes, és hát mindenekelőtt a Fővárosi Művelődési Házban Sebőéktől a stafétabotot átvevő Muzsikás, mely hamarosan a táncmozgalom másik fontos zenei oszlopa lett.

A Sipos Mihály (hegedű, citera), Hamar Dániel (bőgő) és ifj. Csoóri Sándor (duda, tekerőlant, koboz, brácsa) által alapított trióhoz már a kezdetektől „állandó vendégként” csatlakozott a Sebővel zenélő, korábban néptáncosként ismert Éri Péter, aki aztán 1978-ban döntött úgy, hogy végérvényesen a Muzsikáshoz igazol. 1980-ban pedig az addig szintén a Sebő együttesben éneklő Sebestyén Márta is őket választotta.

Sebőékhez hasonlóan Csoóri Sándorék is az eredeti parasztzene megismertetésére és terjesztésére esküdtek fel, igyekeztek azok művelőitől („a muzsikásoktól”) eltanulni, ellesni a hiteles zenélési módot. 1973 októberében elsőként indítottak rendszeres tánctanítást a Fővárosi Művelődési Házban. A kezdeti időszakban párhuzamosan több helyen (Bem rakpart, Vár, Műszaki Kollégium, Belvárosi Ifjúsági Ház) is vezettek táncházat, de törzshelyük az FMH maradt. Heti rendszerességgel zajlott ott tánc- és énektanítás, diavetítés, szabad tánc és sok egyéb program, és tulajdonképpen ezt az új „városi szórakozási formát” nevezték attól kezdve táncháznak.

A Muzsikás az évtized végén az elsők között nyitott – anélkül, hogy elveit feladta volna – a szélesebb közönség felé. 1979-ben a Hobo Blues Banddel, majd a Fonográffal adtak közös koncerteket, sőt, turnéztak is velük, időnként pedig – sokak meglepetésére – rockzenészekkel közös sessionökben és éneklésekben vettek részt. Az első hollandiai útjukon a Munich Records felvett velük egy, a korabeli magyar viszonyokhoz képest elképesztő kiállítású lemezt (Kettő, 1980), amelyen a később komoly néptáncos pályát befutó Vincze Zsuzsa énekelt, de nem vált be. Így kapóra jött nekik, amikor a Sebő együttesben éneklő Sebestyén Márta épp új kihívásokat keresett magának, és 1981-ben már vele indultak az első tengerentúli turnéra (Ausztrália, Új-Zéland), illetve rögzítették a következő lemezt.

muzsikas_2.jpg

Táncház a Muzsikással

Az 1982-ben megjelent Nem úgy van most, mint volt régen… és az 1985-ös Nem arról hajnallik, amerről hajnallott című albumaik nemcsak a hívek körében arattak sikert, hanem a magyar rockéletben is eseményszámba mentek. Részben Szörényi Levente szereplése és kiállása miatt, részben viszont azért, mert azokon a népzenei számok mellett a populáris zene és a blues felé is nyitottak. A Nem úgy van most, mint volt régen…-t ráadásul a korszak tipikus rockhelyén, a Kertészeti Egyetem klubjában (KEK) mutatták be, és számukra is meglepő módon a koncertre éppúgy hosszas sorban állás után lehetett csak bejutni, mint bármelyik vezető rockegyüttes bulijára.

A Muzsikás amúgy merészen tett össze tudományosan nem összeillő szövegeket és dallamokat (Nem úgy van most, mint volt régen…, Nem arról hajnallik, amerről hajnallott, Hidegen fújnak a szelek). Az együttes sikeréhez nyilván hozzájárult, hogy a zenei tehetségük mellett mindannyian jól beszélnek idegen nyelveket, Hamar Dániel pedig kitűnő szóvivő. Emellett rendkívül tudatosan állították össze műsoraikat, keresték meg az „üzenethez” a megfelelő zenéket. Ezek miatt messze kiemelkedtek a magyar mezőnyből. Még akkor is, ha egyénileg esetleg akadtak náluk jobb zenészek.

A Muzsikás tagjai az évtized közepére már gyakori vendégei voltak a hazai és európai folkfesztiváloknak, olyan nagysikerű színpadi művekben szerepeltek, mint az István, a király, nem utolsósorban pedig korongjaik rendre bearanyozódtak (bár ezt hivatalosan sosem jelentette be a Hungaroton). 1981-ben több mint harminc teltházas koncertet adtak Ausztráliában és Új-Zélandon, többek között a sydney-i operaházban is szerepeltek. Ráadásul az angol Hannibal Records két LP-jük licenszét megvette, és abban a pillanatban, hogy melléjük állt egy külföldi lemezcég, a nyugati klubok, majd később koncerthelyszínek kapui is megnyíltak előttük.

Az első amerikai turnéjukon – 1990. március–április – huszonhét koncertet adtak. Bostonból bérelt, maguk által vezetett mikrobusszal utazták végig az Egyesült Államokat, játszottak többek között Bostonban, New Yorkban, Atlantában, Los Angelesben, San Franciscóban és Seattle-ben. Az igazi nemzetközi áttörést azonban az 1995-ös év hozta meg számukra: a Hannibal elhatározta, ideje kilépni a klubok és fesztiválok világából, és kibérelte egy estére az egyik legpatinásabb londoni koncerthelyszínt, a Queen Elisabeth Hallt. A siker frenetikus volt, több százan az utcán rekedtek, a nagyteremben pedig nem akarták leengedni a Muzsikást a színpadról.

A következő mérföldkő kétségkívül a hosszú időn át érlelt, végül 1998-ban kiadott Bartók-album – a zenekarban eddigre ifjabb Csoóri Sándort Porteleki László váltotta fel – volt, amelyen a népzenegyűjtő Bartók Bélát kívánták a középpontba állítani. A Bartók-album óta pedig a Muzsikás szédületes nemzetközi karriert futott be. Amerikától Új-Zélandig, Japántól Dél-Afrikáig zajos sikereket arattak, a világ legnevesebb koncerttermeiben léptek és lépnek fel, a londoni Queen Elisabeth Halltól a Royal Festival Hallig, az amszterdami Concertgebouw-tól a párizsi Théâtre de la Ville-ig, a római Zeneakadémiától a New York-i Carnegie Hallig.

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás.

Szerző: Jávorszky Béla Szilárd

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr9513693756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása