Göczey Zsuzsa (1948, Budapest) a nyolcvanas-kilencvenes években a Magyar Rádió egyik legnépszerűbb, legprogresszívebb zenei szerkesztője volt. Tíz éven át futó, a mai negyvenes-ötveneseknek amolyan generációs alapélményeket adó Lemezbörze helyett című műsorában számos, a rendszerváltozás előtt idehaza lényegében hozzáférhetetlen albumot játszott le, hiánypótlásként, teljes egészében, a magnós hallgatóknak. De persze nemcsak ez az egyetlen műsor fűződik a nevéhez, hanem többek között az MR első rendszeres könnyűzenei magazinja, a Rockújság is. 2001 óta a Klubrádió zenei vezetője.
Jávorszky Béla Szilárd:
Nem sokkal azt követően, hogy 1980-ban felvettek a Magyar Rádióba, lettek saját műsoraid is. Melyik volt a legelső?
Göczey Zsuzsa:
Kitaláltam – persze, más is kitalálta, de én meg is csináltam –, hogy játsszuk le az aranylemezeket. Nézzük meg a slágerlistát, nyomjuk le a legjobbakat. Bár ezt a műsort sem én vezettem, mikrofonengedélyre lett volna szükségem, Török Mari meg óvott a lebőgéstől, úgyhogy felkértük rá Mécs Károlyt. Talán Tari Viktor volt a forgatóm. Aztán jött a Reflex Klub, B. Tóth Lászlóval, kivonultunk a KEK-be, a Kertészeti Egyetem Klubjába, ahol összeültettünk zenészeket. Emlékszem, az egyiken Schuster Lóránt – akinél akkoriban kabinetkérdés volt, miért nincs P.Mobil lemez – hosszasan veszekedett Erdős Péterrel. Éjszakákon át vágtam, hogy abból a hat órából legyen egy leadható változat. Ezt a vitát ugyanis nem merték élőben sugározni. A Reflex Klubból negyedévente készült el egy, összesen talán négy vagy hat adást élt meg.
Jávorszky Béla Szilárd:
A KEK-felvételen volt közönség?
Göczey Zsuzsa:
Úgy emlékszem, nem. Ekkoriban szervezgették amúgy a Poptikát, nekem meg az akkori pasim Németh Károly beszédírójaként a pártközpontban melózott. Végzettségét tekintve irodalmár, de aztán elkapta a gépszíj, két évet voltunk együtt, mindig hozta a híreket. Ő mesélte, hogy Korom Mihály kijelentette, „amíg én itt vagyok, nem lesz Magyarországon rockújság”. Mire mondtam, hogy de. Így indult el 1982-ben a Magyar Rádióban a Rockújság című műsorom.
Jávorszky Béla Szilárd:
Nagyjából ezzel párhuzamosan pedig a Lemezbörze helyett. Könnyen ment, vagy küzdeni kellett érte?
Göczey Zsuzsa:
Az 1980 és 1990 közötti időszak életem legszebb tíz éve volt. Mint a mesében. Nem tudtam olyat kitalálni, amit előbb-utóbb ne tudtam volna megvalósítani a Magyar Rádióban. Akkoriban a Múzeum körúton a Kodály Zeneműbolt előtt mindig nagytáskás pasik álltak, jugoszláv és nyugati nyomású nagylemezeket árultak a kapualjban. Voltaképpen ellenük indítottam el ezt a sorozatot, amelynek keretén belül azokat az albumokat adtam le a Magyar Rádióban, amelyeket ott a legjobban kerestek.
Jávorszky Béla Szilárd:
Korábban szó volt arról, hogy a hetvenes években Mészáros úr az aktatáskában vitte a Magyar Rádióba a lemezeket. Meg hogy később a Billboardtól érkeztek a csomagok minden héten. Arról akkoriban szó sem lehetett, hogy a Magyar Rádió hivatalos úton vásároljon nagylemezeket?
Göczey Zsuzsa:
A nyolcvanas években már magunk is vettünk albumokat, de voltaképpen az sem volt legális, csak a zenei főosztály gazdasági vezetője, Bérci Margó ügyességén múlt, aki valami módon rendszeresen tudott nekünk valutát adni. Ilyenkor a bécsi ismerősünk telexen küldött meghívólevelet (akkoriban még csak úgy lehetett), megkaptuk rá a piros útlevelünket, s már tűzhettünk is ki Bécsbe. Ismerősöknél aludtunk, buliztunk, szatyorszám lemezeket vettünk, két nap múlva pedig utaztunk vissza.
Jávorszky Béla Szilárd:
A határon nem volt belőle gond?
Göczey Zsuzsa:
Képzeld, nem.
Jávorszky Béla Szilárd:
Volt esetleg hivatalos engedélyetek rá?
Göczey Zsuzsa:
Lehet. De egy idő után ezek a beszerző utak is leálltak, mondták Bérci Margónak, ezt így nem lehet. Addig viszont havonta negyven-ötven nagylemezt hoztunk. Ráadásul az egyik bécsi elvarázsolt ismerősöm már akkor világzenékben utazott. Olyan zenékben, amelyeket másként nem ismertem volna meg.
Jávorszky Béla Szilárd:
A Lemezbörze helyett a mai negyvenes-ötvenesek amolyan generációs alapélménye. Bő tíz éven át ment. Egy az egyben adtál le nagylemezeket. Sosem piszkáltak érte?
Göczey Zsuzsa:
Nem. Ezt a címet amúgy Török Mari adta munkacímnek, s egészen az utolsó műsorig bosszankodtam, hogy miért nem találtam ki jobbat helyette. Ráadásul a Magyar Rádió le sem védette, úgyhogy Csabai Mátyás ugyanezen a néven indított később sikeres poplapot és meg is gazdagodott belőle. Az adás amúgy a nyolcvanas évek legelején az úgynevezett 3. műsoron ment (ezt nevezték később Bartók rádiónak), sztereóban, szombat délután. A nagylemez elé mindig egy szakértővel írattam szöveget. Merthogy nem magamtól voltam annyira okos, hanem minden stílushoz megvolt a magam embere, aki súgott, hogy mit lenne érdemes. Ha nekem is tetszett, bekerült a műsorba. Dolgozott nekem Szőnyei Tamás, Hajnóczy Csaba, Marton László Távolodó, Nemes Nagy Péter vagy a Frank Zappa-őrült matematikus, Tuza Zsolt.
Jávorszky Béla Szilárd:
Emlékszem, egy Eric Clapton koncertlemezt én is vittem be neked a hónom alatt, meg Doors-életműsorozatot is készítettünk közösen. Nyilván még sokan voltunk így. Vélhetően ettől is lett annyira sokszínű ez a műsor, benne a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek legizgalmasabb produkcióival, lényegében műfajoktól függetlenül. Picit nehéz elképzelni, hogy a rádió vezetése sosem akart beleszólni.
Göczey Zsuzsa:
Tudod, mibe szóltak bele? Ariel Ramirez Missa Criolla (Kreol mise) című darabját szerettem volna lejátszani, Szentkúti Pál a párt Központi Bizottságától meg is kérte hozzá az engedélyt, ahol azt mondták, hogy na jó, ez a „klerikális propagandadarab” egyszer lemehet, de nem karácsony környékén. Annyira nevetséges volt. Meg hogy a Frank Zappa vagy a Rolling Stones életműsorozatokban ne szerepeljenek csúnya szövegű dalok. Aztán végül mindig lemehettek.
Fotó: Origo/Hirling Bálint, Fortepan.
Készítette: Jávorszky Béla Szilárd.
A teljes interjú itt olvasható.
A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.
