Az Omega 1970-ben Tokióban, a Yamaha Fesztiválon

A magyarok nyilaitól ments meg, Urunk, minket! – Európa országaiban állítólag így fohászkodtak a magyar kalandozások idején a honfoglalás környékén. A harcias portyázásokat az 1970-es években a magyar rockzenekarok folytatták nagy sikerrel.

Az Omega előbb vehetett fel Angliában nagylemezt, mint Budapesten, az Illés is sikerrel szerepelt (és nyilatkozott) Londonban. 1970-ben az Omega nagy sikert ért el Japánban a Yamaha Fesztiválon, majd Mallorcán a Barbarella Fesztiválon.  A Locomotiv GT budapesti bemutatkozó koncertjét követően a kor legmértékadóbb lapjának szakértője, Roy Carr így írt a New Musical Express angol szaklapban: „A következő rock-szenzáció Keletről érkezik, nem Nyugatról!”, ugyan ebben a cikkben méltatta a Mini együttest is. A Syrius Ausztráliában világszínvonalúra érlelte magát, és egy rendkívüli lemezzel tértek haza, az LGT pedig a Yamaha Fesztivál díszvendégeként utazhatott Tokióba. (Haza pedig egy konténernyi Yamaha hangszerrel és berendezéssel.) A következő évben a Taurus a Kisstadionban odapörkölt a Free együttesnek, Radics Béla teljesítményét külön méltatta az angol szaksajtó. A „tini” Generál a Ki mit tud?-győzelmet követően Hollandiában felvételeket készített és a nyugati siker kapujába érkezett. A hetvenes évek közepétől az Omega több időt töltött Nyugat-Európában, mint itthon a német Bellaphon kiadó sztárjaként, a Skorpió pedig éveken át elnyerte az Interkoncert emlékplakettjét a legtöbbet külföldön koncertező magyar rockzenekar elismeréseként.

A volt keleti blokk országaiban a magyar zenekarok neve szinte egyenrangúnak számított a világsztár csapatokéval. Szinte minden előadóból ömlenek a történetek szovjet, lengyel, NDK-s, csehszlovák, bolgár, román és kubai turnékról. (Jugoszlávia más ügy.) Abban az időszakban a magyar rockzene világszínvonalat képviselt, a vezető magyar zenekarok semmivel sem voltak lemaradva a nyugatiaktól. Azaz egy dologban mégis: a lehetőségek kihasználásában, hiszen a hivatalok folyamatosan akadályokat gördítettek az útjukba. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat megmondó embere, dr. Erdős Péter 1977-ben vakmerő nyilatkozatott tett közzé: azt állította, három éven belül világsztárunk lesz! Elgondolását arra építette, hogy a nyugati könnyűzene beáramlását Magyarországra már nem lehet megakadályozni (!), ezért a magyar könnyűzenét kell külföldön ismertté tenni, mert akkor bekövetkezik az a hatásmechanizmus, ami a komolyzenei lemezek esetében: ha egy Hungaroton albumot díjaztak Nyugaton, az a hazai érdeklődést is felkorbácsolta. Ezt akarta elérni a Doktor a könnyűzenei előadókkal is. Ha majd jobban veszik az erős hazait, nem kell a nyugati fellazító, selejt. Felmérte a lehetőségeket és megállapította, hogy a világnak leginkább Koncz Zsuzsára, a Fonográfra, az Omegára, Szűcs Juditra, A Locomotiv GT-re, a Neoton Famíliára, a Piramis együttesre, Hacki Tamásra és a Sebő együttesre van szüksége a magyar előadók táborából. (Amúgy nem rossz névsor.) 

A hanglemezipari szakemberek legnagyobb európai fóruma 1967 óta a minden évben Franciaországban, Cannes városában megrendezett MIDEM (Marché International du Disque et de l’Edition Musicale) Zenei Vásár és Fesztivál. A zeneiparban aki ezen nem vesz részt, az nem is létezik. 1979-ben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat delegálta művész-válogatott nagy sikerű gálaműsort adott, majd 1980-ban ismét kiutazott egy magyar művész-delegáció. Hogy legyen mit a gyékényre tenni, a MHV angol nyelvű lemezeket vett fel és jelentetett meg korlátozott példányszámban több előadótól, ezek a Pepita International label alatt megjelent lemezek.

Szerző: Rozsonits Tamás