Volt egyszer egy beatkorszak

Forró vizet a kopaszra! – a Kopaszkutya c. film és zenéje

2018. április 18. - beatkorSzaki

kopaszkutya_filmplakat.jpg

A Kopaszkutya című filmet Szomjas György filmrendező közvetlenül a két „eastern” műfajú, a magyar betyárvilág mondáit feldolgozó játékfilmje, a Talpuk alatt fütyül a szél (1976) és a Rosszemberek (1978)  között kezdte előkészíteni. Forgatott egy érdekes dokumentumfilmet („Az volt a hej… igazi szép idő – dokumentumfilm a rockról, harminc éveseknek) a Metronóm’77 fesztivál döntőinek idején a hazai rockzenészek krémjével (Földes László Hobo itt még a Hobo Blues Band megalakulása előtt nemcsak megszólalt, hanem riporterként is közreműködött). De később, az 1980. szeptember 5-én, Budapesten, a Kisstadionban megrendezett OmegaLGTBeatrice-koncerten – amelynek hanganya részben LP-n, kazettán, majd később kibővítve CD-n is megjelent – is rögzített jeleneteket.

kopaszkutya_filmplakat_2.jpg

A Kopaszkutya máig a legsikeresebb magyar rock játékfilm (nem kényeztettek el minket az alkotók sok hasonlóval), mind hazánkban, mind a volt keleti tömb országaiban kultusz övezte-övezi máig. (Vaszko Krpkata bolgár blues-zenész személyesen számolt be nekem erről.) A film forgatókönyvét a rendező Kardos Istvánnal jegyzi, de Schuster Lóránt, Póka Egon és Hobo mint szakmai konzultánsok rengeteget segítettek abban, hogy a történet nagyon hitelesre sikerült. A filmbeli, sikerein már túljutott Colorado együttes a Főnök (Schuster Lóránt alakításában) ötletétől vezérelve átalakul és „lemegy kutyába”, majd szinte pillanatok alatt a csöves generáció legsikeresebb együttesévé válik mint Kopaszkutya zenekar. Ennek a folyamatnak a dokumentálása a film, amely teljesen életszerű, olyannyira, hogy a Kopaszkutya zenekart alakító Hobo Blues Band évekig küzdött azzal, hogy a közönség a „kopaszkutyaságot” követelte tőlük. A filmbeli együttes tagjait a HBB legénységén kívül Schuster Lóránt játszotta. Lóri alakítása kitűnő Béla szerepében, ő a film abszolút főszereplője. Az előd, a Colorado tagságát a P. Mobil és a HBB zenészei adták, de szerepel még a műben számos más rockzenész (Nagy Feró is többek között) és zenekari roadok is, sőt, az éppen hazánkba látogató Allen Ginsberg világhírű beatköltő is felbukkan egy rövid jelenet erejéig.

Az akkori hatalom már a készülő filmtől is rettegett, nem is Budapesten mutatták be a kész művet, hanem Szolnokon. A korabeli kulturális hatalmi viszonyokat jól jellemzi, hogy amíg MOKÉP a filmet forgalmazta és vetítette, addig a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a hanganyagot tartalmazó kész lemezt betiltotta, pedig ez lett volna a Hobo Blues Band második nagylemeze. Az album 1993-ban jelent meg először CD-n, a Hobo Blues Band A Szocialista Blues Múzeuma 1978–1988 című öt lemezes box-setjének részeként. Ebben nagy szerepe volt a MAFILM egykori hangmérnökének, Kovács Györgynek, aki erre így emlékezik: „A Duna TV kapta meg a MAFILM Zenetermet. Ők legalább nem verték szét az oldalát. A szekrényeinket is kiborították, mindent középre dobáltak, egy kupacba. Amikor meghallottam, hogy kiadnák a Kopaszkutya zenéjét, feltúrtam mindent egy hatalmas garázsban, ahova egy kupacba dobálták a szalagokat. Éppen a kupac közepén volt. Egy vagy két collos Ampeg-szalagokról van szó, sávonkénti felvételek, mert az összekevert mesterszalagot leadtuk a Hanglemezgyárnak, azokat elvileg ott őrzik, de nem hozzáférhetőek. Érdekes, nem? Így menekült meg a Kopaszkutya. Ennyit az értékeink elherdálásáról.”

A lemez az alábbi dalokat tartalmazza:

Hobo Blues Band: A Kopaszkutya című film zenéje (MEGA, HCD 37692, 93/M-085)

kopaszkutya_front.jpg

kopaszkutya_back.jpg

  1. Kopaszkutya (stúdió-változat)
  2. You Gotta Move
  3. Tobacco Road
  4. Bye Bye Johnny
  5. Farock
  6. Kőbánya blues
  7. Belladonna
  8. Bunkó vagyok
  9. Édes otthon
  10. Illatos dal
  11. Tetovált lány
  12. Enyém, tiéd, miénk
  13. Hosszúlábú asszony
  14. Torta
  15. Kopaszkutya (Tabán, 1980. október 6.)

A HBB tagjai a lemezen:

Deák Bill Gyula
Hobo
Kőrös József
Pálmai Zoltán
Póka Egon Benedek
Szénich János

Hangmérnök: Kovács György
Grafika: Viszt György

A filmben feltűnik még a Candy együttes egy TV-felvételen, a befejező jelenet és a végefőcím pedig a P. Mobil Utolsó cigaretta című dala. A HBB és a P. Mobil a film bemutatóján közös koncertet adott, ahol a két zenekar tagjai vendégként is játszottak egymás műsorában. (Az 1981. április 6-i koncert felvételét a Rockinform című szaklap CD-mellékleteként 2012-ben megjelentették.)

Több alkalommal felröppent a hír, hogy készül a Kopaszkutya film folytatása. A P. Mobil Kutyából szalonna című lemeze (Pémobill) Deák Bill Gyulával már a filmbeli dalokat is tartalmazta, aztán mégsem valósult meg a terv.

2011-ben Szomjas György a Hobo Blues Band búcsúkoncertjén forgatta a Kopaszkutya Kettő című koncertfilmet, megtűzdelve több interjúval. Ez azonban a HBB búcsúját dokumentálta, nem tekinthető a Kopaszkutya folytatásának.

Szerző: Rozsonits Tamás

 A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr5113846042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása