Hazánk első valódi, kizárólag popzenével foglalkozó magazinja az 1982 novemberében megjelent Poptika, amit azonnal be is tiltottak, így csak egy számot élt meg. A Poptika méretre azonos volt az Ifjúsági Magazinnal, szintén részben színes, negyvennyolc oldalas havilapnak indult, ám az ára (24,50 Ft) közel ötszöröse volt az IM-ért kért 6 Ft-nak. A címoldali festmény eléggé bizarr hangulatú, már annak idején sem értettük a mögötte húzódó szándékot. A hátsó borítón két új hullámos amatőr zenekar, az Elhárítás és az Invázió együtt (!) pózol a Hajógyári-sziget összekötő hídján. Jelzésértékű ez a törekvés, az ugyancsak 1982 őszén megjelent, szintén Sebők János által szerkesztett, rendkívül érdekes, értékes és fontos könyv, a Rock évkönyv 1981 is keményen felvállalta az új idők új zenekarait (akiknek jó része nyomtalanul tűnt el a süllyesztőben, de ez akkor még nem volt előre látható.)

A Poptika tanulmányokat, beszámolókat, lemezkritikákat, ismeretterjesztő írásokat és interjúkat közölt, nagyon erős fekete-fehér és színes képanyaggal, több egész oldalas poszterrel, és hasonló méretű  hirdetésekkel. Erős szál a nemzetközi szakirodalomból átvett anyagok közlése, és vicces a középső poszter, ahonnan beat-, rock&roll-, hippi-, punk- és rockfigurákat lehetett kivágni és saját fotót hozzáadva eldönteni, melyik stílus áll a legjobban.

Számomra a két legérdekesebb írás Vágó Judit interjúja Nagy Feróval a frissen alakult Bikini okán, Nem félek címmel és a Popleráj – „Lányok, akik voltak” – rock a kulisszák mögött című, erősen erotikus fotókkal illusztrált cikk a groupie-k világáról. Beatles-kvíz és Rolls Frakció-kotta jól megfért egymás mellett, de kislexikon és rockkönyvajánló is helyet kapott az igényes, nyelvezetében is élvezetes lapban. A szerkesztők sem úgy képzelték, hogy csupán egy szám jelenhet meg.. Több sorozatot is elkezdtek és a bevezető, szerkesztőségi cikket vitaindítónak szánták, várták a hozzászólásokat (biztos, hogy sok érkezett, kíváncsi lennék a sorsukra…).

Apropó: az impresszumban csak Lévai Júlia és Sebők János neve szerepel szerkesztőként, tehát főszerkesztő nélkül, vagy két „gazdával” indult a lap. Sebők János mértékadó tekintélye a magyar könnyűzenei szakírók törzsgárdájának, könyvei a mai napig etalonnak számítanak a szakmában, ő sajnos 2013-ban elhunyt. Lévai Júlia a magyar könnyűzenei újságírás egyik legjobb stílusú, legfelkészültebb szakértője, egyénisége, aki így emlékezik vissza a Poptikára a Recorder zenemagazin 2011/11–12. számában Dömötör Endre kérdéseire válaszolva: „ A két nagy lapkiadó vállalat  – Hírlapkiadó,  Pallas Lapkiadó – jelentetett meg magazinokat, de popzenei  lapok természetesen nem voltak a hetvenes években. Volt az Ifjúsági Magazin és a Magyar Ifjúság. A nyolcvanas évek fordulójától elég sokat írtam a Magyar Ifjúságba popzenei lemezekről, és akkor keresett meg engem Sebők János és a KISZ. Rájöttek, hogy el fognak tűnni a föld felszínéről, ha nem kapcsolódnak rá valami társadalmi aktivitásra. Az egyetlen politikailag aktív területnek a pop világa volt tekinthető, ami ráadásul izgalmas időszakban volt ekkor. Ebben a helyzetben keresett meg minket a KISZ, hogy csináljunk egy poplapot, ez lett a Poptika. Nekem sok minden nem is tetszik rajta, ezt nyugodtan bevallhatom. Nem volt rá elég idő, nem volt kifutása, én tapasztalatlan is voltam, nem tetszik a címlapja sem. Az is kiderült, hogy Jánossal mi nem nagyon tudunk együttműködni. De az igazi probléma nem ez volt. Megcsináltunk egy próbaszámot, ki is nyomtatták, és aztán kiderült, hogy a KISZ-ben volt erről egy értekezlet, ahol értékelték. És ahová minket nem is hívtak el, de ott úgy döntöttek, hogy mégsem kérik a lapot, nem lesz a KISZ-nek ilyen kiadványa.”

Pedig nagy kár érte. Emlékeim szerint nem túl nagy példányszámban jelent meg, mert akkoriban Sopronban nem volt egyszerű hozzájutni. Mi, fiatal zenészek és rockrajongók boldogok voltunk, hogy végre lesz egy zenei szaklap, amely felvállaltan minden stílussal foglalkozik. A szerkesztőség ezekkel a szavakkal indította útjára a lapot: „Sokat gondolkoztunk azon, hogy tulajdonképpen hogyan vezethetjük be ezt a kiadványt: mi légyen ez valójában? Nem jutottunk messzire, ezért inkább azt mondjuk el, hogy mi nem: Tehát: Ez a kiadvány nem tizenöt-húsz évvel ezelőtt jelent meg (erről nem mi tehetünk). Ebből az is következik, hogy ez nem az a kiadvány, amely akkor is megjelenhetett volna. Nem pótolhatja a múltat, és nem is tehet úgy, mintha képes lenne erre – ilyesmit nem is ígérünk. Nem lehet már olyan ártatlan sem – erről fájó szívvel lemondunk. S nem lehet a műfajnak olyan kizárólagossággal és indulatokkal teli elkötelezettje sem, amilyen akkor lett volna – ezt tudatosan vállaljuk. Nem pletykafórum, bulvárlap és házikirakat. Reméljük, hogy nem válik senki ízlésének erőszakos, minden mást kizáró közvetítőjévé, de mindenki ízlésének áldemokratikus művirágoskertjévé sem. Természetesen nem olyan, mint a többi. (?!) Reméljük, nem is rosszabb: nem szeretnénk megtagadni a pop publicisztikájának azokat a hagyományait, amelyek néhány elődünkben és az ifjúsági sajtó nem kevés megnyilvánulásában mégis követhetők. Talán valamit mégis illene ígérnünk. Fogalmazzuk meg így: nyíljék meg a tér mindazok számára, akik mindig arra figyelnek, amire kell – ha a zene fontos, akkor a zenére, ha a jelenség, akkor arra. S ebből már nemcsak az fog megformálódni, hogy egy lap mit nem akar! Reméljük, olyan lett, amire sokan mondhatják: ez igen!”

1982 decemberében már hiába vártuk a Poptika második számát, nem jelenhetett meg többé. Hogy miért, arra talán fény derül, ha egy történész talál erre utaló nyomokat a korabeli iratok között.

Szerző: Rozsonits Tamás

 A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.